MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
„A politika az egy olyan világ, hogy az ember csinálhat bármit, (de) egy dolgot nem kérhet: hogy a másik ezt vegye tudomásul. Itt küzdelem van”- folytatta, majd hozzátette, hogy aki szelet vet, vihart arat,
„vagy ahogy itt adventkor mondanám: aki kardot ránt, az kard által vész el”.
Majd arról beszélt, hogy mindnyájan ismerünk agresszív embereket, akiket le kell állítani, és szerinte ez a politikában a szóvivők, konkrétan Menczer Tamás feladata, aki ennek eleget tett. "Jól tette" - fogalmazott.
Ami a háborút illeti, elmondta, hogy az orosz-ukrán háború végén először tűzszünetet kell kötni, de aztán "rendezni kell Európa biztonságának helyzetét" - jelentette ki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök. Oroszország is megváltozott, ebben a háborúban nagyon megerősödött, Ukrajna is megváltozott, nagyon meggyengült, és kiderült, hogy Európa katonai értelemben rendkívül gyenge, még annyi eszközünk sincs, lőszerünk sincs, ami egyébként egy oroszokkal megvívandó konfliktus esetén szükséges lenne, pénzünk sincs a háborúzáshoz - fogalmazott a kormányfő. Szavai szerint "az európai gyengeség minden jele megjelent"
Hozzátette, így a háború után egy egész Európát érintő "újrarendezésről", egy biztonságunkat garantáló, Amerika helyét is kijelölő megoldásról kell gondolkodni; a miniszterelnök a következő egy-két év feladatának nevezte ennek a bonyolult és hosszú tárgyalássorozatnak a lefolytatását.
A béketárgyalások és a béke elérése ügyében pedig Magyaroroszág nincs egyedül.
Magyarország továbbra is számíthat a katolikus egyházra és annak központjára - mondta a miniszterelnök az interjúban.
Orbán Viktor szerdai vatikáni látogatását értékelve kiemelte: a vatikáni diplomácia és a Szentatya világról való gondolkodásának középpontjában a háború és a béke kérdése áll, tehát a "legjobb helyre mentem megerősítésért".
Azt is mondta: azután hogy Ferenc pápa audiencián fogadta, találkozott a Vatikán miniszterelnökével és külügyminiszterével, akikkel a részben a nemzetközi ügyekről, részben a Vatikán és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól tárgyaltak, és „ahol azt a megnyugtató megerősítést kaptuk, hogy Magyarország továbbra is számíthat a katolikus egyházra és annak római központjára is".
Nemcsak a béke ügyében, hanem minden olyan ügyben, ahol a katolikus egyház segítséget tud nyújtani - mondta, példaként említve az elesettek, az idősek, betegek gondozását, a fiatalok nevelését. Hozzátette: a Vatikán és Magyarország között régóta kiváló az együttműködés.
A rendszerváltás után létrejött egy államközi megállapodás a Vatikán állam és Magyarország között, amely rendezte a katolikus egyház helyzetét Magyarországon, és ezzel analóg módon rendezte aztán a többi protestáns egyház helyzetét is.
(MTI / Hetek)