Orbán: nem veszünk részt Zelenszkij „győzelmi tervében”
Mert azzal nem lehet nyerni
Orbán: nem veszünk részt Zelenszkij „győzelmi tervében”

Facebook/Orbán Viktor

2024. 10. 18.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök győzelmi tervével nem lehet nyerni, ezzel csak veszíteni lehet, ezért mi ebben nem veszünk részt - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Fizessen elő még az áremelés előtt a Hetekre és spóroljon velünk! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A kormányfő elmondása szerint az EU két csoportból áll az ukrán háborúval összefüggésben: "vannak a többiek meg mi". Magyarország ugyanis a kezdetekkor bejelentette, hogy mi nem akarunk részt venni a háborús erőfeszítésekben, az EU többi országa pedig benne van a háborúban - jegyezte meg. Valójában az EU úgy viselkedik, mint egy hadviselő fél - emelte ki, hozzátéve: Magyarország az elején világossá tette, hogy ez rossz stratégia, ezt a háborút nem lehet megnyerni, tárgyalások kellenek.

Elmondta: most az EU másik 26 országa döbbenten hallgatta Zelenszkij elnököt arról, hogy neki van egy győzelmi terve. "De hát eddig mije volt?" - tette fel a kérdést. "Az, ami eddig tervként létezett, arról kiderült, hogy a vereség terve, most erről át akarnak váltani a győzelem tervére" - fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: mi ebben nem veszünk részt.

És ez egész Európára is nagyban kihat.

A lemondást sürgető plakátokról

Az Európai Néppárt (EPP) egy olyan Európát képzel el, ami rossz a magyaroknak - a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Brüsszel egy saját maga által kinevezett, helytartóként, megbízottként ideküldött kormányt akar látni a mostani helyett.

Az EPP Orbán Viktor távozását sürgető plakátja kapcsán a kormányfő úgy nyilatkozott: ennek oka lehet a háborúval kapcsolatos magyar álláspont is, mivel felvetette, hogy a német kancellár és a francia államfő kezdjen tárgyalásokat "akár a maguk, akár Európa nevében" az oroszokkal "még mielőtt az amerikaiak a színre lépnek".

Hozzátette: az Európai Néppárt szintet lépett a legutóbbi európai parlamenti vitában, ahol "bejelentették a saját igényüket" kabinetje távozására, hogy az új, saját pártcsaládjához tartozó kormány "csináljon egy olyan politikát, ami tetszik Brüsszelnek, tehát engedje be a migránsokat, lépjen be a háborúba, fogadja el a gender-ideológiát és szüntesse meg a gyerekvédelmi rendszert Magyarországon". Emellett "van egy csomó gazdasági követelésük is: ne adóztassuk meg a multijaikat, ne gyötörjük a bankjaikat", mondta Orbán Viktor.

Magyarország tekintélye nő

Magyarország példa az európai emberek szemében a saját kormányaikkal szemben a migráció, az energiapolitika, a gazdaságpolitika és az orosz-ukrán háborúhoz való hozzáállás ügyében is - hangsúlyozta. Bajok vannak az Európai Unióban, és pont azok a bajok jelentik a legnagyobb kihívást, amelyekben Magyarország más válaszokat ad - mondta Orbán Viktor, aki a migrációt, a rezsicsökkentést és a háború ügyét hozta erre példának. Hozzátette: a probléma az, hogy "amit mi csinálunk Magyarországon, az nagyjából az, amit az európai nép is szeretne látni otthon, és aminek a saját kormányuk épp az ellenkezőjét csinálja".

A miniszterelnök szerint Magyarország így akaratán kívül kihívást jelent a rossz politikát folytató uniós országok számára, ami megnöveli a tekintélyét is. Orbán Viktor jelezte: a múlt héten találkozott a német kancellárral, a jövő héten pedig a francia elnök fogadja.

"Jól láthatóan fölértékeli Magyarországot a külpolitika világában az, hogy mi másképpen csináljuk a dolgokat, és ez sikeres"

- fogalmazott. "Azt hiszem, hogy a befolyásunk nagyobb annál, mint amit egyébként az ország mérete és tényleges gazdasági-katonai ereje indokolna" - mondta a kormányfő.

(MTI / Hetek)

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!