Orbán mindenkit megnyugtatott: eszébe sem jut az Európai Unió nevében tárgyalni
Szóba került a Patrióták Európáért frakció is
Orbán mindenkit megnyugtatott: eszébe sem jut az Európai Unió nevében tárgyalni

Facebook/Orbán Viktor

2024. 07. 05.
A béke magától nem jön el, béke akkor lesz, ha valaki megcsinálja - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai háború kapcsán pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hangsúlyozta, Magyarországnak soros elnökként nincs arra mandátuma, hogy az Európai Unió nevében tárgyaljon, "eszembe se jut".

A kormányfő elmondta: fel tudja viszont tárni a helyzetet, hogy melyik fél meddig tud elmenni, és ha ezt feltárta, akkor utána a 27 európai uniós tagállam vezetője döntést hozhat, azt követően pedig az arra feljogosítottak fognak majd tárgyalni. De ez még nagyon messze van, a békéhez vezető útnak csak az első lépéseit tudjuk megtenni - fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta: Európának a béke és az emberiesség, az emberséges gondolkodás, emberséges külpolitika iránytűjét kellene a kezében tartania és valószínűleg többet is tudna tenni azért, hogy a béke felé mozduljanak el.

Patrióták Európáért

A miniszterelnök a Patrióták Európáért frakcióról elmondta: hétfőn lesz alakuló ülés, ahol összegyűlnek mindazok a pártok, amelyek a csatlakozásukat már eldöntötték, csak még nem jelentették be. Akkor lesz egy listánk, és akkor láthatják, hogy nem a levegőbe beszéltem - utalt korábbi kijelentésére, miszerint a harmadik, majd a második legnagyobb erő akarnak lenni az Európai Parlamentben.

Párizs szerepe

A franciaországi parlamenti választás nemcsak a frakciók számát vagy létszámát befolyásolja az Európai Parlamentben, hanem egész Európa jövőjét - közölte Orbán. Értékelése szerint egy olyan jelentőségű esemény történik Franciaországban, egy olyan változás lesz, ami azonnal hatást gyakorol majd az egész kontinensre. Nemcsak Brüsszelre, hanem a magyar-francia kapcsolatokra is - fűzte hozzá Orbán Viktor.

A kormányfő kifejtette: nem volt még példa arra, hogy Franciaországban nem európai, hanem hazai választáson a jobboldal - amelyet az elmúlt évtizedekben kordonnal elkülönítettek az összes többi francia párttól, amelyet szalonképtelenné tettek, kitagadtak az együttműködésre érdemes pártok világából - át tudja törni ezt a kordont és megnyerjen egy francia parlamenti választást.

"Ráadásul, ha jól látom, nem is kicsit, hanem nagyon, ha az első fordulót jól értelmezzük"

- fogalmazott Orbán Viktor.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!