Szombati hírfolyam: véget ért Magyar Péter tüntetése, emberek tucatjaihoz kellett orvost hívni
Cikkünk folyamatosan frissül
Szombati hírfolyam: véget ért Magyar Péter tüntetése, emberek tucatjaihoz kellett orvost hívni

Forrás: Hetek

Még egy nap a választásokig, de milyen nap: az Egymillió Találkozás napja, ennyi emberrel akar személyesen beszélni a Fidesz, és a Magyar Péter-féle gigatüntetés napja, amit a helyszínről tudósítunk. Tartson velünk egész nap!

A vasárnapi választási eseményeket, eredményeket ebben a hírfolyamunkban követheti.

22:00 - A hírfolyamot itt felfüggesztjük

Holnap azonban a választás napján a Hetek egész napos hírfolyammal, Youtube-on pedig élő műsorral készülünk. Tartson velünk, és üljön be hozzánk virtuálisan a szerkesztőségbe, és kövessük együtt az eredményeket! 

21:58 - Itt egy felmérés-becslés az európai pártcsaládokról

Az úgynevezett népszerűségi szavazokat összesítik, hogy melyik pártcsaládokhoz tartozó nemzeti pártokra érkezik majd várhatóan mennyi szavazat, és ebből állítanak fel egy erősorrendet. E szerint a Néppárt vezet, őket követik a Szociáldemokraták, majd az Európai Konzervatívok, míg az Identitás csak az ötödik helyen van. A becslés viszont azért is indokolatlan, mert itt mandátumszámok vannak, nem népszerűségi szavazás - és a pártcsaládok még nagyon sokféleképpen alakulhatnak, főleg a jobboldalon. 

 

21:43 - A Kutyapárt vezetői nagyon szimpatizálnak az ATV kameráival

@mkkptiktok VASÁRNAP SZAVAZZ A KUTYAPÁRTRA! Be fogunk jutni a Parlamentbe, ha Te is ránk szavazol! 😎 Együtt megnyerjük 127%-kal! #mkkp #mkkp2024 #kutyapárt ♬ Paris - 3Hzwave

 

21:29 - Össztűz alá vette Magyar Péter tüntetését a Megafon

Lényegében mindegyik influencer náluk most ezt az üzenetet tolja a felületein:

21:11 - Orbán Viktor még adott egy utolsó interjút a HírTV-nek

Ebben a miniszterelnök elmondta, hogy a Fidesz leggyengébben szervezett közössége Budapesten van az egész országban, és ezért bátornak nevezte Szentkirályi Alexandrát, amikor ebbe belevágott. Szerinte ez az ő felelőssége is, hogy Budapest egy olyan város, amiért meg kell küzdeniük. Szerinte nem esélytelenek, ha megfelelően végzik a dolgukat, de ez most hiányzott, szerinte "Alexandra" háttere nem volt elég erős. 

21:04 - Magyar győzelemmel zárták a kampányt

Izraellel szemben aratott 3-0-ás győzelmet az Eb-re készülő magyar válogatott a barátságos mérkőzésem. Debrecenben kiválóan vizsgáztak a szervezők és a szurkolók is: a jelek szerint semmilyen antiszemita, Izrael-ellenes incidens nem volt.

20:55 - Komoly támadás alatt a 444 - írják

20:44 - Ha még nem tette, iratkozzon fel

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

20:35 - Néhány fotó Magyar Péter tüntetéséről

20:27 - A Mi Hazánknak egy szavazata már biztos lesz

Szabadkáról. 

20:22 - Karácsony ledobta az atomot: egy Vitézy-Rogán közös fotót

Állítja, hogy valami lejáratással készülnek az utolsó napra. Kérdés, hogy valóban tudná-e befolyásolni a választást érdemben, ha ennyire későn robbantanának ki valamilyen másik botrányt. Hacsaknem ma este terjed el valami a híroldalakon. 

20:16 - Helyszíni bejelentkezés a tüntetésről

20:06 - Ungár Péter Márki-Zayról: futóbolond

19:50 - Plakátháborút indított Karácsony

Ungár Péter tette közzé, hogy a főpolgármester szerinte jogsértést követ el azzal, hogy impresszum nélküli plakátokkal szórják tele a várost. 

19:45 - Vé, mint Vitézy

19:38 - Debrecenben zárta az Egymillió Találkozás Napját Orbán Viktor

Egészen konkrétan a Magyarország-Izrael találkozó lelátóján, ahova Szijjártó Péter is felült. 

19:33 - Schiffer András visszacsípett az Európai Zöld Pártnak

Jobban tennék, ha nem a magyar belügyekben emberkednének, mert nem áll túl jól a szénájuk az Európai Parlamentben amúgy sem. 

19:22 - Hont András kontrája, nem volt tele az a tér

19:11 - Nem nagyon akartak nyilatkozni a Tisza EP-képviselői

Többüket is szerettük volna kérdezni a párt uniós terveiről, ám elzárkóztak a nyilatkozástól, elsétáltak kameránk elől, egyedül Bujdosó Andrea Anna állt kötélnek, aki jelenleg az Tisza EP-listájának 11. helyén áll.

19:03 - Elkezdődött a számháború

Megy a latolgatás, hogy mennyi az annyi. Magyar Péter ugye minden idők legnagyobb tömegét akarta megmozgatni a Hősök terén, de ez nyilvánvalóan nem sikerült. Kétségtelenül látványosak voltak viszont a drónfelvételek a közvetítés során, ebből tett közzé egyet Magyar Péter:

18:55 - Az Európai Zöld Párt elhatárolódik az LMP-től

„Az Európai Zöld Párt Európa-párti és demokráciapárti mozgalomként elkötelezett a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor szélsőjobboldali, Európa-ellenes és populista rezsimje elleni küzdelemben” – írják. Úgy vélik, hogy Karácsony második győzelme elengedhetetlen a magyarországi Európa-párti és demokratikus mozgalom megerősödéséhez.

„Az egyik magyarországi tagpártunk, az LMP – Magyarország Zöld Pártja döntése, hogy Vitézy Dávidot, Orbán Viktor előző kormányának volt államtitkárát támogatja budapesti főpolgármester-jelöltként, e célok elmaradását kockáztatja”

– írják a közleményben. (Telex)

18:27 - Magyarország-Izrael 3:0

Az első gólt Sallai lőtte, a második kettőt pedig Varga Barnabás.

.
MTI/Czeglédi Zsolt

17:55 - Morvay Péter: Hogy sikerült a maratonba oltott gátfutás finise Magyar Péternek?

Hogy sikerült a maratonba oltott gátfutás finise Magyar Péternek? – tehetjük fel a szónok hasonlatát használva a kérdést a ma délutáni kampányzáróról, amely egy három hónapos rendkívül intenzív és nagy médiafigyelemmel kísért időszakot zárt le. A teljes cikk itt olvasható

17:31 - Karácsony üzent a hezitáló szavazóknak

Karácsony Gergely a bejegyzéshez fűzött videóban a közte és Vitézy Dávid között hezitáló szavazóknak üzent. "Arra kérek mindenkit, hogy menjen föl az internetre és keresse meg azt a képet, amikor éppen a városban a kata eltörlése miatt forradalmi hangulat van. Emberek tízezreinek az életét törte keresztbe" - fogalmazott.

Felidézte, hogy Vitézy Dávid, az Orbán-kormány akkori államtitkára akkor ücsörgött egy exkluzív étterem teraszán a várban és beszélgetett a miniszterével, valamint Mészáros Lőrinc vasútépítő cégének az ügyvezetőjével. (ATV)

17:16 - Orbán: Padlógáz, mert a tét hatalmas és minden szavazat számít

Orbán a szolnoki választókhoz bekopogva és nekik telefonálva is arról beszélt: ma ott vagyunk minden faluban és minden városban, minden utcában és minden téren. Az egész országot mozgósítjuk. A Fidesz elnöke hozzátette: ez a legnagyobb kampányhajrá: egymillió találkozás egyetlen nap alatt.

"Padlógáz, mert a tét hatalmas és minden szavazat számít. Holnap pedig csak a béke, csak a Fidesz"

- fogalmazott.

Karcagon Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő és Szepesi Tibor polgármester fogadta Orbán Viktort, aki telefonon és személyesen is buzdította a karcagiakat a vasárnapi voksolásra. A kormányfő ezt követően Debrecenben folytatta a kampányolást - tájékoztatott Havasi Bertalan.

.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher3

16:45 - A Mi Hazánkat EU-barátabbnak tartják a magyarok, mint a Fideszt

Závecz Research felmérése alapján még a szélsőjobboldali megnyilvánulásairól ismert Mi Hazánkat is EU-pártibbnak tartják a magyarok, mint a Fideszt. Előbbi átlagosan 2,4 pontot ért el egy olyan ötös skálán, ahol az 1-es az EU-ellenességet, az 5-ös pedig a teljes mértékben EU-pártiságot jelenti. A Fidesz pontszáma 2,1 lett. (24.hu)

16:36 - A tüntetés ezzel véget ért

16:30 - Magyar: Indítsunk el egy új magyar honfoglalást

Lépésről lépésre visszavesszüka hazánkat - üzente, miközben megkérte a jelenlevőket hogy egymás kezét fogva, kezeiket magasba emelve kössenek vele egy új szövetséget.

Végül elénekelték a Fidesz-rendezvényekre jellemző Kossuth Lajos azt üzente, majd a Tavaszi szél vizet áraszt, majd a Talpra magyar dalt is.

16:28 - Magyar még mindig beszél, ugyanazokat a mondatokat ismételgetve

A változás elkezdődött szerinte, és a hatalom remeg, kétségbeesett, mert érzi, hogy a szellemet már nem lehet visszazárni a palackba.

„A szeretet mindent legyőz, a hazánkért, az őseinkért emlékéért, és az utódaink jövőjért küzdünk” – fogalmazott a Tisza Párt listavezetője.

„A végén mindig a jó győz.”

16:25 - A tömeg egy része megindult haza

Bár a beszéd még tart, a 24.hu kollégája szerint az Andrássy úton elkezdett sétálni a tömeg hazafelé.

16:23 - Ismét orvost kellett hívni valakihez

16:18 - Magyar: Haza kell hozni a külföldre vándorolt magyarokat

Magyar szerint ma minden második 18 éves azon gondolkozik, hogy elhagyja Magyarországot. Emellett több tízezren már ki is költöztek külföldre. A Tisza Párt azt ígéri, hogy komplex hazaváró programjával ennek a trendnek a megfordításán dolgozik majd. „Gyertek haza!” - skandálja a tömeg.

16:16 - Magyar: Egyetértünk, Azi

Pár hete Azahriah azt mondta, hogy akit a Fidesz gyűlöl és az ellenzék is támad, az csak jó úton járhat. Egyetértünk, Azi– szögezte le. Magyar szerint ki kell mondani, hogy a jelenlegi politikai elit megöregedett, a korlátlan hatalomban lévő kormánypárt „elkorcsosult, megfáradt”, az emberek pedig változást akarnak.

Vagyonosodási vizsgálatot indítanának minden politikus ellen. "Holnaptól elkezdjük összegyűjteni és rendszerezni az információikat, bizonyítékaikat, miután a támogatóik között ügyvédek is melléjük álltak" - tett hozzá.

Meg is skandáltatja a tömeget: Ria, Ria, Azahria.

16:13 - Ismét orvost kellett hívni valakihez

16:10 - Magyar Péter kampányígéretei:

A Tisza Párt bevezetné a nyugdíjminimumot és lakásépítési programba kezdenének. Leállítanák a gazdasági migránsok betelepítését, és megállítaná, hogy kiürüljenek a magyar falvak.

Azért dolgoznak, hogy csökkentsék Magyarország energiafüggőségét, és olyan modellt dolgoznak ki, amelynek köszönhetően a magyar gazdák valódi támogatáshoz juthatnak. Támogatni fogják a hazai termékeket előállító vállalkozásokat, visszahozzák a kata-adózást.

16:04 - Ismét orvost hívnak valakihez

16:02 - Magyar: bevezetjük az eurót, csatlakozunk az Európai Ügyészséghez

Én Magyar Péter, itt előttetek megfogadom, hogy ezeket megváltoztatjuk, számonkérhetően, tisztán és becsületesen, betemetjük az árkokat, bevezetjük az eurót, csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, hazahozzuk az uniós ezermilliárdokat, és a sikerek minden magyar sikerei lesznek - ígérte a politikus.

15:59 - Magyar: a magyarokat nem szereti a hatalom

Ha szeretné a magyarokat a hatalom, Magyar szerint nem hagyta volna, hogy magyarok tömegei haljanak meg a járvány alatt, nem tenné a hazánkat gyarmattá és összeszerelő üzemmé, és „nem lennénk játéka a keleti szélnek”. Ha szeretne bennünket a hatalom, nem üldözné el magyarok százezreit, nem lopta volna el felőlünk a hazát, folytatta.

Magyar azt mondja, a Kárpátok alatt nincsenek csodalámpások. Így nem lehet mit megdörzsölni, hogy valaki gázszerelőből az ország leggazdagabb embere lehessen.

15:57 - Magyar: rémálommá váltak hazánkban a mindennapok

Egy forintot sem költöttek önmaguk reklámozására, állította, könnyű volt így tenniük, mert „nem volt miből”. 

„Mi a célunk? Megszüntetni a Fidesz egyeduralmát, leváltani a kormányt, Magyarországot visszavezetni az európai útra”, vázolta.

Magyar úgy fogalmazott: mára már rémálommá váltak hazánkban a mindennapok, az ígéretek lopássá korcsosultak. "Ebben a hazában nem utcai harcosokra és berozsdásodott terminátorokra van szükség, hanem tisztességes emberekre”."

15:54 - Mindeközben: Gyanús fehér port találtak a szavazólapokon Szlovákiában

Több más európai országgal együtt Szlovákiában is szombaton tartják az európai parlamenti választásokat. Reggel az ország déli részén található Tótmegyeren három körzetben kellett órákig szüneteltetni a szavazást, mivel

a szavazólapokon gyanús fehér port találtak.

A rendőrség közölte, hogy a fehér por valószínűleg keményítő volt. (24.hu)

15:51 - Magyar: Felszámoljuk közösen az Orbán-Tiborcz-Mészáros-részvénytársaságot

„Felszámoljuk közösen az Orbán-Tiborcz-Mészáros-részvénytársaságot, és tégláról téglára visszavesszük a hazánkat”, mondta Magyar, aki élhető Magyarországot, megújult egészségügyet és oktatási rendszert ígért.

"A léhűtők, a hitványok, a haszonlesők ideje lejárt" - tette hozzá.

15:49 - Magyar: Orbán újabb 40 évre elkártyázná a jövőnket

"A lengyel testvéreink évszázadok összetartása után már szóba sem állnak a Fidesz-kormánnyal, még a Békemenetre sem lehetett elrángatni őket. Orbán azt akarja, hogy attól várjuk a békét, aki egyszer már gyarmatosított minket. Pár évtized szabadság után Orbán újabb 40 évre elkártyázná a jövőnket, megint kivezetne minket Európából."

15:47 - Ismét orvost hívnak valakihez

15:45 - Magyar: Bármi is lesz a szavazás vége, legyőztük az apátiát"

A választás tétje, hogy hosszú távon elnyomottak vagy szabad emberek leszünk-e a hazánkban, fogalmaz Magyar, aki szerint

ki kell szabadítani Magyarországot abból a fogságból, amiben több mint húsz éve „raboskodik”.

Ezt követően Ady Endrét idéz.

15:43 - Magyar: Más ember lettem

 „Más ember lettem az út végére, három hónappal ezelőtt még én sem tudtam, milyen úton indultam el pontosan. Nem tudtam, milyen hatalmas fába vágtam a fejszémet.” 

Ma már látom és tudom, hogy kezdetben egy szikra voltam, ami beindította a változás motorját, ma pedig már együtt, szövetségben gátakat bontunk – folytatja felszólalását Magyar. Az elmúlt hetek, hónapok során sokszor hibáztam, vallja be ugyanakkor.

15:41 - Magyar: Nincs hova hátrálnunk

Pár hét alatt tízezer kilométert tettünk meg, mindössze néhány hónapja kezdődött és nézzetek körül, mennyien vagyunk

– vélekedett Magyar, majd elmondta, hogy „sokakban le kellett győzni a hatalom által elültetett félelmet”. „Elragadó hallgatni az egész országban, ahogy a tömeg skandálja, hogy  »nem félünk«.”

15:38 - Ismét, két helyre is orvost kérnek

15:28 - Magyar: a Tisza párt, ellentétben a Fidesszel, nem támogatja a sorkatonaság bevezetését

"Aki a Tisza pártra szavaz, a békére szavaz" - hozzáteszi, hogy az a céljuk, hogy a gyerekek háborús rettegés nélkül élhessenek, és a Fidesz ne tudja behozni a kötelező sorozást.

Szerinte nincs olyan ember Magyarországon, aki háborút szeretne. Azt mondja, Tisza a béke valódi pártja. Ellenben a Fidesszel, nem küld katonákat Csádba, nem építtett fegyvergyárakat, és a sorkatonaság bevezetését sem támogatja. 

15:23 - Magyar Péter beszéde is orvosért kiáltásokkal indul

Dobos felvezető után el is indul a beszéd. "Mindössze 4 hónap telt el, de azóta feltámadott a tenger, a népek tengere" - kezdi Magyar, majd ismét orvost kérnek valahová.

"Azért jöttünk, hogy ígéretet tegyünk őseink szobrai előtt, hogy újjáépítjük az országot" - folytatja. "Mögöttem itt a hét vezér szobra, ők azok a magyar hősök, akik félelmeiket legyőzve ide vezetve őseinket" - kiemelte, hogy az oszlop pedig görög, kornithoszi, ami Európát jelképezi. Az oszlop tetején levő angyalról azt mondta "Az jelzi, égi, isteni áldás van hazánkon, és a nemzetünkön."

15:19 - Magyar Péter lép a színpadra

Epikus zenés kampányfilmmel kezdődik a beszéd. 

.

15:15 - A Szózat szól a színpadról

15:13 - Újabb beszéd következne, de egyre több emberhez kérnek orvost

A TISZA párt jelöltje igyekszik biztosítani mindenkit, hogy a program már nem tart soká. Beszédének lényege: nőnek lenni szinten minden tekintetben hátrányt jelent. 

Hittünk egy olyan hazában, ahol a tehetség és a tudás, a szorgalom és a jellem alapján ítélik meg az embert. Egy olyan országban, ahol a rászorulók és a hátrányos helyzetből indulók valódi támogatást és esélyt kapnak

– mondja felszólalásában. „Eltelt húsz év: a hit megmaradt. De a tények változásért kiáltanak. Ma nőnek lenni Magyarországon hátrányt jelent a jövedelmekben, a politikai, társadalmi és gazdasági döntés területén is."

15:11 - Kollégánk az elől álló biztonsági emberektől megtudta, már legalább 8 rosszul lett embert kellett ellátni

15:08 - Rost Andrea ezúttal Puccini-áriát ad elő

Illetve előadna, mert ismért orvost kell hívni valakihez, mielőtt belekezdhetne előadásába. Az "O mio bambino caro" ária szól.

15:05 - Bálint András színművész a színpadon

József Attila Levegőt! című versét szavalja.

14:58 - A magyar nyelv szakrális erejére hivatkozva konferálják fel a Zefira zenekart

14:57 - A nagy melegre tekintettel kérnek mindenkit, hogy segítsen a rosszullevőknek a mentőautókhoz jutni

(Ismét orvosért kiáltanak a tüntetők)

14:51 - Tarr Zoltán református lelkész: ugye nem félünk?

"Nagyon jó érzés magyarnak lenni. Ez az az érzés, amit szeretnénk ebben az országban elérni, szemben a szomorú, feszült, másokat kizáró hozzáállással."

(Ismét orvost kértek)

"Nem milliárdokat fizető propagandisták izzítanak minket...és nem nevetjük ki, akiknek más a véleménye" - tette hozzá a lelkész. 

(Ismét orvost kérnek egy másik helyszínre)

"Szomorú, hogy a valóság ma arról szól, hogy haza vagy haladás... Mi veletek együtt hisszük, hogy ez a 'vagy' végre 'és'-re cserélhető... ezért örülünk, ha árad a Tisza" - szögezte le, Árad a Tisza kántálás közepette. "Ez a hősök tere. Jelen idő. Ti vagytok a hősök!... 

Ne féljetek, van remény, van reménység! Nem félünk. Éljen Magyarország, éljenek a hősök!

– zárja a felszólalását.

14:49 - Újabb rosszulléthez hívtak orvost

14:46 - Rost Andrea: mi beszéljünk a békéről, mi békét akarunk!

A művésznő elsőként Dvořák Újvilág-szimfóniáját adta elő.

.

14:43 - "A mindegy ma mindent összetör" - Rusznák András színművész Ady-t szaval

Ady Endrétől A Mindegy átkát szavalta el.

.

14:38 - Hegedűelőadás a színpadon: a Kis kece lányom szól

14:33 - Magyar Péter a színpadon: egy Békemenet résztvevő átállt hozzánk

A Tisza párt vezetője elmondta, Kapuvárra az illető még "No War" táblával érkezett, de a beszéde után átállt Magyar Péter oldalára. "Aki a Tiszára szavaz, a valódi békére szavaz" - szögezte le. 

Magyar azt is elmondta: nagyon sok tanácsot kaptak az elmúlt hetekben az országjáráson, mondja, mindennap előfordult, hogy fideszesek hozták a tagkártyáikat, legalább kettőt-hármat kapott minden egyes nap.

14:30 - Néhány tüntetőhöz orvost kellett hívni

14:22 - Színpadon Nagy Ervin: a politika kifutófiúvá akarta tenni a kultúrát

A színész közpénzből hízlalt Facebook-hiénákról, üldözött értelmiségiekről beszélt. Megemlítette, hogy akár még kitüntetést is kaphatna, ha rettegő gyerekek gyűrűjében beszélne a háborúról egy nemzeti giccsparádén – itt feltehetően a Békemenet Vidnyánszky Attila-féle előadására gondolt. De őt másképp nevelték, tartást, férfiasságot, nyakasságot tanult a mentoraitól.

.

14:18 - Osztogatják az "Árad a Tisza" feliratos nemzeti lobogókat

.

.

14:17 - Csézy énekel a színpadon

Az énekesnő azt mondta, a dal, amit énekel, minden magyar embernek szól, aki „igazán szereti ezt az országot”. Az énekesnő az Itthon a legjobb / Ez az otthonunk című dalát adja elő.

14:16 - Jordán Tamás: Ekkora közönséggel még sosem találkoztam

A színpadon elsőként Jordán Tamás színész, aki felszólalását azzal kezdte: 60 éve áll rendszeresen színpadon, de ekkora közönséggel még sosem találkozott.

A papírforma szerint nekem most borzasztóan kellene izgulnom, de nem izgulok, mert túl vagyok már egy rettenetes nehéz erőpróbán

14:15 - Így néz ki a tömeg felülről

.
YT/Magyar Péter

14:11 - Erős verssel indult a tüntetés: "Isten te vagy" - üzenték a tömegnek

„Gyönyörűek vagytok. Soha nem láttam még ilyen szépet!” – mondta a színpadon Péter Petra, a Manna FM műsorvezetője a színpadon. „Ti vagytok a hősök!”

Aranyosi Ervin magát "spirituális gondolkodónak" mondó költőtől idézett néhány mondatot, a tömegre mutatva:

"Pedig Isten te vagy, a Jóisten része,

és általad változhat a világ egésze. Teremts hát szabadon, s legyél végre boldog. Merj nagyot álmodni, ennyi csak a dolgod.

14:05 - Kodály Körönd most: az egész vidék be lett hangosítva, zúg az "Árad a Tisza"

..

13:55 - Magyar Péter élő közvetítése a tüntetésről

13:51 - Kollégánk is megerősítette, rengeteg ember igyekszik az ellenzéki tüntetésre

.

13:47 - Csehország nem küld kiképzőket Ukrajnába

Csehország nem küld katonai kiképzőket Ukrajnába,

de saját területén az idén is mintegy négyezer ukrán katonának adna kiképzést

- jelentette ki Jana Cernochová cseh védelmi miniszter egy szombaton megjelent interjújában.

"Tekintettel a Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképző központ és Ukrajna földrajzi közelségére, Csehország nem tervezi kiképzői kiküldését ukrán területre, ahogy azt Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére néhány más állam mérlegeli" - szögezte le Cernochová.

13:39 - Vitézy: a kormány egy 21. századi városfejlesztési víziót támogatott, amikor visszaléptette jelöltjét

Az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje hangsúlyozta: Budapest lemaradó pályán van Prágához vagy Varsóhoz képest. Leállt a város fejlődése, nincs folyamatban semmilyen nagy közlekedési, köztérfejlesztési fejlesztés, útfelújítás. Ezen változtatni kell.

A következő nagy lépést, amit meg kell tenni, hogy

"meghaladjuk azt a Karácsony Gergely nevével fémjelzett és kizárólag panaszkodásra, másokra mutogatásra épülő semmittevést,

amely az elmúlt öt évben a Városházán zajlott - emelte ki.

13:34 - Már gyűlik a tömeg Magyar Péter tüntetésére

A 24.hu újságírója szerint már most nehezen lehet felférni a földalattira a Deákon.

13:18 - Macron véglegesíteni kívánja az Ukrajnába nyugati erők küldésére irányuló tervét

Emmanuel Macron francia elnök közölte, hogy „véglegesíteni” kívánja azt az koalíciós tervet, amely katonai kiképzőket küld majd Ukrajnába.

A nyugati erők háború sújtotta országba való telepítésének terveit Joe Biden amerikai elnök ellenállása ellenére is ismertette, aki jelenleg Franciaországban tartózkodik állami látogatáson. (POLITICO)

13:05 - Kórházban szavazott le Fico

Először posztolt fotót magáról Robert Fico, mióta merényletet követtek el ellene. A szlovák miniszterelnök Facebook-oldalán szombat délelőtt tettek közzé egy fotót, melyen az látható, hogy a kormányfő leadja szavazatát az EP-választáson.

12:49 - Rendkívüli: négy túszt élve hozott haza az izraeli hadsereg

12:36 - Ungár Péter szerint távoznia kell a közéletből Márki-Zay Péternek

Ungár Péter, az LMP társelnöke futóbolondnak nevezte Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnökét, és felszólította hogy távozzon a közéletből.

Márki-Zay Péter június 7-én az ATV Voks című műsorában mondta, hogy ünnepeljük meg azt, hogy a Fidesz visszatalált liberális gyökereihez és most először egy nyíltan meleg főpolgármester-jelöltet támogat. Majd a gondolatmenetét azzal folytatta, hogy felemlegette Orbán Viktor Soros-ösztöndíját, hogy a kormányfő minden gyermekét zsidó névvel látta el, és Iványi Gábor adta össze a feleségével és ő keresztelte meg a gyerekeket.

12:16 - Vitézy Dávid választás előtti utolsó sajtótájékoztatója - ÉLŐ

12:00 - A választás egyik legnagyobb kérdése: mit lép Meloni?

Miközben Magyarországon elérkeztünk a kampány utolsó napjához, és minden párt gigantikus mozgósításba kezdett – Brüsszelben rendkívül szövevényes alkudozás megy arról, hogy milyen irányt vegyen a választások után az Európai Unió. Habár hatalmas tétje és jelentősége van a vasárnapi szavazásnak, végső soron legalább annyira fontosak azok a titkos, zártajtós tárgyalások Ursula Von der Leyen, Giorgia Meloni és Marine Le Pen között.

11:45 - A Telex cáfolja Magyar Pétert

Azzal kampányol a Tisza alelnöke, hogy aki a kispártokra szavaz, az a Fideszt támogatja az EP-választáson. Szakértők szerint azonban nem igaz sem az az állítás, hogy csak 3 listának lenne reális esélye a bekerülésre, ahogyan az sem, hogy a kieső pártokra adott szavazat automatikusan a Fideszt erősítené. Ez ugyanis attól is függ, hogy pontosan mennyi szavazattal maradnának el a küszöbtől. (Telex)

11:36 - Megállás nélkül csengetnek, kopogtatnak a fideszes aktivisták

Milliónyi kép készült erről a közösségi oldalakra, de ezt az olvasókra tekintettel nem fogjuk beágyazni itt most egyesével. Csak egyet mutatunk itt most, Sára Botondot.

11:25 - Vitézy Dávid feljelentette Karácsony Gergelyt

Amiért leragasztotta a plakátjait, amivel választási csalást követett el.

11:10 - Orbán Viktor: padlógáz

10:41 - Megverték a dán miniszterelnök asszonyt

Sokkoló támadás érte a dán miniszterelnököt, Mette Frederiksent, Koppenhága központjában, miután egy nyilvános rendezvényen vett részt. Egy férfi esett neki. A támadásról itt írtunk bővebben.

10:27 - Európa-szerte már elindult a szavazás

Már szombaton egy sor európai országban voksolnak: Csehországban, Lettországban, Máltán, Szlovákiában, Olaszországban is már kinyitottak az urnák. A részvételi adatokat, esetleges exit pollokat is érdemes lehet követni - mert már abból is lehet következtetéseket levonni a végeredményre vonatkozóan. Itt a Heteken az európai színtereket is nyomon követjük majd.

10:17 - Orbán nagyon-nagyon ajánlja a Fico-beszéd megnézését

Több platformon is népszerűsítette a szlovák kormányfő beszédét, amit a Hetek le is szinkronizált. Ezt ide kattintva nézheti meg.

10:03 - Toroczkai László szerint le kellene állítani Ukrajna támogatását

09:53 - Este meccs is lesz

09:45 - A Hetek-hallgatók körében Vitézy a befutó

A Youtube-oldalunkon kérdeztünk rá. 64 százalékuk Vitézyre szavazna, de jelentős a távolmaradók aránya is.

Youtube

09:38 - Ezt mutatják most a közvélemény-kutatások

A 24.hu összevetette az összes jelentősebb felmérést és a következő eredményre jutott: 

- Fidesz: 12 mandátum (45.8 százalék)

- Tisza: 6 mandátum (25.8 százalék)

- DK-MSZP-P: 2 mandátum (11.2 százalék)

- Mi Hazánk: 1 mandátum (5 százalék)

Az összesítések alapján a Momentum 3.2 százalékon, a Kutyapárt 4.4 százalékon áll átlagosan a biztos pártválasztók körében.

09:28 - A Fidesz beépített emberei mindenütt!

A DK-s politikus, Molnár Csaba rántotta le a leplet:

09:26 - Karácsony vagy Vitézy? Kijöttek a friss mérések

A Publicus szerint Karácsony Gergely fog győzni 50-47 százalékarányban, míg a Nézőpont szerint pedig 52-45 százalékarányban Vitézy Dávid. Fontos megjegyezni, hogy a mérések még azelőtt készültek, hogy biztossá vált volna, Szentkirályi Alexandra visszalép a jelöltségtől. (24.hu)

09:22 - Donáth Anna a Pride-dal kampányol

A Momentum ott volt a budapesti Pride-hónap megnyitóján. Tegnap Karácsony Gergely rakott ki Pride-zászlót a városházára.

 

09:18 - Magyar Péter már este a Hősök terén kempelt

09:07 - Menczer Tamás szerint fantasztikus nap lesz a mai

08:59 - Morvay Péter: feljelentő napot szervez a 444

Fotókat, videókat várnak arról, hogy a Fidesz aktivisták a szavazókkal találkoznak. 

 

08:51 - Karácsony Gergely, a plakátbűnöző

Vitézy Dávid plakátját rongálta meg, ragasztotta le.

08:44 - Hont András programpontot javasol Magyar Péternek

Állítsák vissza a kommentelést az Öt c. műsor alatt!

08:31 - Az Egyenes Beszéd láttán Ceglédi a Mi Hazánk mellé állt

Legalábbis egy kérdésben: 

08:24 - De Márki-Zay Péter sem maradt le sokkal

Schiffer András szerint egyszerre sikerült buziznia és zsidóznia. Szintén az ATV-ben.

08:17 - Magyar Péter tegnap az ATV-ben balhézott

Szerinte le akarják járatni őt, és a kérdések sem tetszettek neki: 

8:00 - Indítjuk szombati hírfolyamunkat

Ha a pénteki eseményekről lemaradt, ide kattintva könnyedén pótolhatja.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!