Bidenes-Harriszes matrica volt a merénylő kocsiján, Orbán is megszólalt
Hírfolyam
Bidenes-Harriszes matrica volt a merénylő kocsiján, Orbán is megszólalt

Forrás: X/Mario Nawfal

Magyar idő szerint vasárnap este érkezett a hír, hogy lövések dördültek Donald Trump volt amerikai elnök közelében. A hatóságok később megerősítették, egy újabb merénylet-kísérlet történ a republikánus elnökjelölttel szemben, az elkövetőt elfogták.

15:30 - Tudósításunkat itt felfüggesztjük, a legfrissebb hírekkel hamarosan jelentkezünk!

Addig is hallgassa meg a merényletkísérletről szóló legfrissebb podcast-adásunkat!

15:14 - Ukrajna elutasította, hogy bármi köze lenne az elkövetőhöz

„Ryan Routh amerikai állampolgár soha nem szolgált a Nemzetközi Légióban, és semmilyen kapcsolatban nem áll az egységgel. Az egyes médiumokban terjesztett pletykák nem igazak” - áll az ukrán Nemzetközi Légió közleményében, amelyben elhatárolódik a merénylőtől.

Erre azért is volt szükség, mert tavaly az 58 éves Ryan Wesley Routh a New York Timesnak azt mondta, hogy hajlandó „harcolni és (akár) meghalni Ukrajnában”. Ezt egy olyan cikkhez fűzött kommentárjában mondta, amely arról szólt, hogy amerikai önkéntesek segítik Ukrajna háborús erőfeszítéseit az orosz invázióval szemben - írja a Politico. Ezzel összefüggésben indultak meg a spekulálgatások.

14:32 - Bidenes-Harriszes matrica volt a merénylő kocsiján

Az 58 éves férfi, aki egykor Trump támogatója volt, (idővel) áttért a demokraták oldalára, és gyakran kritizálta Trumpot az interneten – írja Mario Nawfal influenszer X-en, válaszul azokra a sajtóértesülésekre, melyek szerint az elkövető Trump-párti lehet.

13:40 - Orbán is üzent az újabb merényletkísérlet kapcsán

"Egyértelmű, hogy Trump elnök élete veszélyben van, egészen a győzelméig. Imádkozunk Önért, elnök úr!" - közölte X-en a magyar kormányfő.

13:30 - Hallgassa meg Ön is a merényletkísérletről szóló legfrissebb podcast-adásunkat!

13:00 - Ezt lehet tudni eddig:

- Trump jól van, egészséges és sértetlen - ezt ő maga és a stábja is megerősítette. 

- Az FBI tájékoztatása szerint egy férfi a Palm Beach-i floridai golfklubja közelében bújt el egy bokorban egy AK-47-essel és egy GoPro kamerával. A gyanú szerint Trump volt a célpontja. 

- Úgy sikerült meghiúsítani a merényletet, hogy a Trump személyi védelmét ellátó egyik biztonsági ember kiszúrta a fegyer csövét, ahogy kilóg a bokorból. Legalább 4 lövést adott le rá, majd a merénylő elmenekült egy autóval. Ezt egy szemtanú látta, a járművet lefotózta, és ez alapján a rendőrség rövid időn belül le is tartóztatta. 

- A lövész mintegy 250-450 méterre volt az amerikai exelnöktől.

- A támadót azonosították, az 58 éves Ryan Wesley Routh-ról van szó, aki a közösségi oldalain elképesztően sok bejegyzést tett közzé Ukrajnáról és arról, hogy mindenkinek harcolnia kellene Ukrajna oldalán - ő maga Ukrajnában akart harcolni és meghalni. Korábban arabul és oroszul is posztolt, és mint kiderült, veszélyesnek tartotta Trumpot a demokráciára nézve

- Joe Biden, Kamala Harris és a Fehér Ház is elítélte az erőszakot, és örömét fejezte ki, hogy Trump jól van.

11:27 - Rakétát vásárolt volna Elon Musktól?

„Szeretnék venni egy rakétát öntől. Szeretném egy robbanófejjel Putyin fekete-tengeri kastélyának bunkerébe küldeni, hogy kinyírjuk. Tudna nekem egy árat mondani, kérem. Lehet régi vagy használt is” - írta Routh egy Elon Musknak címzett válaszában az X-en.

A közösségi oldalon megpróbálta „eladni” azt az ötletet is, hogy volt afganisztáni katonák harcoljanak Ukrajnáért Oroszországban. Állítása szerint Kijevben is járt, és kijelentette, hogy hajlandó lenne a frontvonalon harcolni, ha engedélyt kapna rá.

11:13 - Arabul és oroszul is posztolt a merénylő

10:55 - Amerikai házelnök: hálát adunk Istennek, hogy ma - ismét - megvédte Trumpot

"Kelly és én most távozunk Mar-a-Lagóból, ahol néhány órát töltöttünk Trump elnökkel, és hálát adunk Istennek, hogy ma - ismét - megvédte őt. Az amerikai történelemben egyetlen vezető sem élt át több támadást, és maradt ilyen erős és rugalmas. Megállíthatatlan" - írta Mike Johnson amerikai házelnök X-en közzétett bejegyzésében.

10:33 - Trump reagált: mindenképpen érdekes egy nap volt

"Szeretném mindenkinek megköszönni az aggodalmat és a jókívánságokat - mindenképpen egy érdekes nap volt! Mindenekelőtt szeretném megköszönni az amerikai titkosszolgálatnak, Ric Bradshaw sheriffnek és a bátor és odaszánt hazafiak irodájának és a rendvédelmi szervek egészének a hihetetlen munkáért, amit ma végeztek a Trump International területén, hogy

megvédtek engem, az Egyesült Államok 45. elnökét, az elnökválasztás republikánus jelöltjét.

A MUNKÁJUK EGÉSZEN LENYŰGÖZŐ. NAGYON BÜSZKE VAGYOK ARRA, HOGY AMERIKAI LEHETEK!" - írta az elnökjelölt közösségi médiaoldalán.

10:19 - CNN: Trump spontán döntött a golfozás mellett

A CNN jelentése szerint Trump vasárnapi golfozása spontán döntés volt. Két, az ügyet ismerő forrás szerint 

az utolsó pillanatban került be programjába.

Mindez kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Ryan Wesley Routh néven azonosított gyanúsított honnan tudhatta, hogy Trump az adott időpontban a pályán lesz.

Trump golfkirándulásának spontán jellege ellentmond a korábbi találgatásoknak, amelyek szerint a merényletkísérlet „nagyfokú tervezettséget” feltételezett, ahogyan azt Andrew McCabe, az FBI korábbi igazgatóhelyettese állította. 

10:14 - Edward Snowden: Oswald hangulat van itt

"Eddig keveset tudunk, de a Trump-lövöldöző állítólagos személyes és nyilvános részvételével az ukrajnai katonai tevékenységben,

nehéz elképzelni, hogy a Fehér Ház ügynökségei egyáltalán nem érintkeztek vele és "tiszta a kezük" az ügyben. Valami Oswald-hangulat van itt. A kongresszusnak válaszokat kellene kapnia"

- írta posztjában a volt CIA alkalmazott, aki azzal vált közismertté, hogy nyilvánosságra hozott szigorúan titkos NSA dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogy az amerikai titkosszolgálatok széles körben figyelik az emberek mobiltelefon-hívásait és internetes tevékenységét az Egyesült Államokban és világszerte.

10:06 - Profetikusnak bizonyult a TIME magazin címlapja

Ez a címlap alig 4 napja jelent meg. Most pedig pont egy golfpályán akarták agyonlőni Trumpot.

09:57 - Netanjahu megkönnyebbült, hogy a Trump elleni merénylet kudarcot vallott

"Sara és én megdöbbentünk a Trump elnök elleni második merényletkísérleten, és megkönnyebbülten hallottuk, hogy ez is kudarcot vallott. De nem szabad a szerencsére hagyatkoznunk.

Legjobb kívánságainkat küldjük Donaldnak és Melaniának, azzal a reményünkkel együtt, hogy minden intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy az amerikai elnökjelölt ellen elkövetett ilyen halálos támadásokat már előre meghiúsítsák" - írta az izraeli miniszterelnök az X-en a reggeli órákban.

09:45 - A merénylő veszélyesnek tartotta Trumpot a demokráciára nézve

Egy áprilisi bejegyzésében Ryan Wesley Routh visszhangozta a Biden és Kamala által használt retorikát, amelyek Trumpot a demokráciát fenyegető veszélynek állították be:

„A DEMOKRÁCIA múlik szavazólapon, és nem veszíthetünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elbukjunk. A világ számít ránk, hogy megmutatjuk az utat”. (NyPost)

09:36 - Újabb információk a merénylőről: rendőrörs felrobbantásával fenyegetőzött

Egy észak-karolinai nő, aki egykor Ryan Wesley Routhnak dolgozott, úgy jellemezte őt, mint akit széles körben gúnyoltak, amiért „hülyeségeket” csinál...

2002-ben elbarikádozta magát egy épületben, miután a rendőrség megpróbálta letartóztatni jogosítvány nélküli vezetésért,

Azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az egész Greensborói Rendőrséget.

Ez mind dokumentálva volt a rendőrségi jelentésekben. Egy bíró később felfüggesztett büntetést és próbaidőt szabott ki Routh-ra, aki így teljesen elkerülte a börtönt az incidens miatt.

09:14 - Fotó a letartóztatásáról

A Fox News közzétette az elkövető letartóztatásáról készült képet. 

 

08:55 - A merénylő Ukrajnában akart harcolni és meghalni

Ryan Wesley Routh a közösségi médiás bejegyzései és interjúi alapján teljességgel megszállottja volt az ukrajnai háborúnak, mindent megtett azért, hogy az embereket meggyőzze arról, hogy menjenek és harcoljanak Ukrajnáért. Ő maga is elutazott Ukrajnába, hogy ott is toborozzon - célja volt, hogy afganisztáni katonákat nyerjen meg az ügyének.

 

08:40 - Alexander Soros hálás

Hogy Trump biztonságban van, mert szerinte a politikai erőszak sosem elfogadható, és mindannyiunknak egységesen kell annak ellenállni.

 

08:32 - Felfüggesztették a Facebook és X-oldalait

A merénylőnek. Biztonsági okokból.

 

08:21 - A támadó nemrég a Newsweeknek adott hosszabb interjút

Ebben az Ukrajna melletti harcról beszélt.

 

08:15 - A hajnali eseményeket podcastben is összefoglaltuk

Ezt itt hallgathatja meg: 

08:00 - Ezt lehet tudni eddig

- Donald Trump jól van, egészséges és sértetlen. Ezt ő maga és a stábja is megerősítette. 

- Az FBI tájékoztatása szerint egy férfi a Palm Beach-i floridai golfklubja közelében bújt el egy bokorban egy AK-47-essel és egy GoPro kamerával. A gyanú szerint Trump volt a célpontja. 

- Úgy sikerült meghiúsítani a merényletet, hogy a Trump személyi védelmét ellátó egyik biztonsági ember kiszúrta a fegyer csövét, ahogy kilóg a bokorból. 

- Legalább 4 lövést adott le rá, majd a merénylő elmenekült egy autóval. Ezt egy szemtanú látta, a járművet lefotózta, és ez alapján a rendőrség rövid időn belül le is tartóztatta. 

- A lövész mintegy 250-450 méterre volt az amerikai exelnöktől

- A támadót azonosították, az 58 éves Ryan Wesley Routh-ról van szó, aki a közösségi oldalain elképesztően sok bejegyzést tett közzé Ukrajnáról és arról, hogy mindenkinek harcolnia kellene Ukrajna oldalán.

- Joe Biden, Kamala Harris és a Fehér Ház is elítélte az erőszakot, és örömét fejezte ki, hogy Trump jól van.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!