Robert Fico: Nagy nyugati demokráciák akarják eltiporni Szlovákiát
Magyar szinkronnal a drámai beszéd
Robert Fico: Nagy nyugati demokráciák akarják eltiporni Szlovákiát

Forrás: YT/Robert Fico

2024. 06. 06.
Három héttel a kis híján halálos merénylet után drámai beszédet tartott Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Fico köszöntet mondott az életét megmentő orvosoknak, felemelő szavakkal megbocsátott a merénylőjének, megbékélésre szólította fel a társadalmat, de megnevezte azokat is, odahaza és külföldön, akiket felelősnek tart a gyilkossági kísérletért. 

A 14 perces teljes beszéd most magyar szinkronnal a Hetek Podcast csatornán és angol felirattal a Hetek World oldalán.

Az alábbiakban a teljes beszéd magyar fordítása olvasható:

Jó napot kívánok kedves barátaim! Május 15-én a szlovák ellenzék egyik aktivistája megpróbált megölni a politikai nézeteim miatt.

A besztercebányai kórház nagyszerű orvosi csapata megakadályozta a legrosszabbnak a bekövetkeztét. Most a pozsonyi Szent Mihály kórház hasonlóan kiváló orvosi csapata biztosít ellátást a számomra ambuláns módon. 

Ha minden a tervek szerint halad, fokozatosan visszatérhetek a munkába június végén, július elején.

„Első lépés a megbocsátás”

Ideje, hogy megtegyem az első lépést. És ez a megbocsátás. Nem érzek gyűlöletét az idegen iránt, aki rámlőtt. Nem teszek jogi lépéseket vele szemben és kártérítést sem fogok kérni. Megbocsátok neki és hagyom, hogy magában gondolja végig azt, amit tett.

Végül is csak közvetítője volt annak a gonosznak és politikai gyűlöletnek, amit a politikailag sikertelen és frusztrált ellenzék kezelhetetlen mértékben felfokozott Szlovákiában.

Mint várható volt, a kormányellenes média, a külföldről finanszírozott politikai nem kormányzati szervezetek, és az ellenzék megpróbálja bagatellizálni a velem szembeni merényletkísérletet, hogy ez csak egy megzavarodott embernek a támadása volt, hogy nincsen kapcsolat közötte és az ellenzék között, hogy az egészségemet ért károsodás nem is volt komoly. Mindig védelmeztem a magánéletemet, ezért most is csak arra korlátozom magamat, hogy kijelentsem, a támadás súlyos kárt okozott az egészségemben. Többszöri műtétre volt szükség, sok fájdalommal és szenvedéssel járt ez. Még mindig kisebb csoda lesz az, ha a visszatérhetek néhány héten belül a munkába. 

Kik a felelősök Szlovákiában?

Meg szeretném kérni a kormányellenes médiát, különösen azokat, akik Soros György pénzügyi rendszerének részleges tulajdonában állnak, hogy ne haladjanak tovább ezen az úton és tartsák tiszteletben nem csupán a merényletkísérletnek a súlyos okait, hanem ennek a támadásnak a következményeit is. 

És szeretném újra felszólítani őket, hogy végezzék el az úgynevezett Robert Fico tesztet.

Vajon hogyan viselkednének, ha valami hasonló történne a szlovák ellenzék egyik vezetőjével, és a támadó olyan személy lenne, aki kapcsolatban áll a SMER-Szlovák Szociáldemokrata párttal?

Nincs okom azt gondolni, hogy ez egy magányos őrült támadása lett volna. Hónapok óta nyilvánosan beszélek arról, hogy egyre inkább közelgő lehetőség egy merényletkísérlet kormányzati politikus ellen Szlovákiában. Nyilvánosan beszéltem erről a médiában, sajtótájékoztatókon, elmondtam ezt minden európai uniós és NATO nagykövetnek Szlovákiában, felvetettem a témát partnereimmel számos négyszemközti találkozón is. 

Néhány héttel ezelőtt egy kormányülésen még fel is kértem a minisztereket, hogy kerüljék el a tömegek részvételével zajló helyzeteket. Nem, nem hírszerzési jelentésekre támaszkodtam, hanem a politikában eltöltött 32 évem figyelmeztetett erre.

Hosszú politikai pályafutásom során mindig ragaszkodtam az eltérő véleményhez fűződő politikai joghoz, és alapvetően nem értek egyet azzal a kizárólagos korrekt vélemény politikával, amelyet néhány nagy nyugati demokrácia agresszíven követel ma. Elutasítom a más országok belügyeibe való beavatkozást, vagy az erőszakos demokrácia-exportot olyan országokba, amelyek úgy döntenek, hogy a saját útjukon akarnak járni. 

Szlovákia nem rendelkezik olyan gazdasági és katonai forrásokkal, hogy érdekeit erővel kényszeríthesse ki. Ezért mindig folyamatosan törekednünk kell a nemzetközi jogszabályok szigorú követésére, és vennünk kell a bátorságot ahhoz, hogy annak nevezzük a dolgokat, amik, függetlenül attól, hogy milyen nagy ország az, amelyre a megállapítás vonatkozik.

Ha egy olyan kis ország, mint Szlovákia, ilyen bátor politikai vezetőkkel rendelkezik, akkor nemzetközi színtéren nem mindig könnyű a helyzete. 

Nem minden nagy demokrácia volt boldog, amikor elutasítottam Belgrádnak a bombázását, vagy visszavontam a szlovák katonákat Irakból, amikor blokkoltam az illegális migránsok befogadására vonatkozó kötelező kvótákat, vagy határozottan elutasítottam az EU tagállamok vétójogának az eltörlésére vonatkozó javaslatot.

Egy magabiztos és szuverén szlovák külpolitika, bár az EU és a NATO tagság alapján kell állnia, ugyanakkor nyitottnak kell lennie a világ négy égtája felé, de ez ma egyszerűen nem divatos.

Az önálló külpolitika következményei

A politikai álláspontom és az EU- valamint a NATO partnerek közötti viszony az Ukrajna elleni orosz támadás után élesedett ki, amikor elutasítottuk azt, hogy bármilyen katonai segítséget nyújtsunk Ukrajnának az állami készletekből, kivéve a humanitárius segítséget, és amikor alapvetően továbbra is a béke mellett álltunk ki a háborúval szemben. 

Pontosan az ukrajnai konfliktus volt az, amelyik az Európai Unióban és a NATO-ban még magasabb szintre emelte, sőt szó szerint megszentelte az egyetlen korrekt vélemény koncepcióját. Nevezetesen azt, hogy az ukrajnai háborúnak bármi áron folytatódnia kell annak érdekében, hogy Oroszországot meggyengítsék. Bárki, aki nem azonosul ezzel a kizárólagos kötelező véleménnyel, azonnal megkapja bélyeget, hogy orosz ügynök, és nemzetközi szinten politikailag kirekesztik. 

Kíméletlen megjegyzés ugyan, de tény, hogy az eltérő véleményhez való jog megszűnt az Európai Unióban. Miután 2023 szeptemberében megnyertem a parlamenti választásokat, amikor a SMER megalakíthatta a negyedik kormányát, abszurd dolgok kezdtek történni. 

Az Európai Szocialisták Pártja, amelynek a SMER már régóta tagja, ahelyett, hogy gratulált volna a választási győzelemhez, felfüggesztette a SMER tagságát, hangsúlyozottan az ukrajnai háborúval kapcsolatos eltérő nézeteink miatt, valamint az etikai kérdésekben a szélsőséges vélemények támogatásával szembeni fenntartásaink miatt. 

A prágai V4-találkozó során történt egy próbálkozás, szerencsére sikertelenül, hogy a regionális együttműködések ezt a fontos szervezetét megtörjék, azzal az indokkal, hogy Szlovákia és Magyarország néhány nemzetközi kérdésben eltérő álláspontot vall.

Egyes nagy demokráciáknak nehezére esik az, hogy tiszteletben tartsák a szuverén és önálló szlovák külpolitikát, és ez a szlovák ellenzék malmára hajtotta a vizet. Annak az ellenzéknek, amelyik 2020-ban politikai szempontból durván kihasználta egy újságírónak és barátnőjének a mai napig tisztázatlan meggyilkolását a 2016 és 2020 között fennálló harmadik kormányommal szemben.

„A nemzetközi szervezetek magukra hagytak bennünket”

Az a kormány, amelyet az ellenzék alakított 2020 és 23 között, teljes mértékben kiszolgálta a nagy országok érdekeit és mindenekfölött az ukrajnai háború kezdete után azonnal magáévá tette az egyetlen egyedüli korrekt vélemény koncepcióját és szó szerint kifosztotta a szlovák fegyveres erők készleteit, jelentősen csökkentve ezzel Szlovákia védelmi kapacitásait és csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek az ukrajnai konfliktus katonai megoldását szorgalmazzák. 

Cserében a szlovák kormány a tetszése szerint cselekedhetett. 2020 és 23 között széles körben visszaéltek a büntetőtörvénykönyvvel az ellenzéknek a felszámolására, ellenzéki képviselőket helyeztek vád alá és vettek őrizetbe bizonyítékok nélkül, voltak példák gyanús halálesetekre is a fogság ideje alatt.

Politikai vezetőként négyszer vádolták meg minden alap nélkül a politikai nézeteim miatt. Három éven keresztül igyekeztünk felhívni az Európai Unió figyelmét a szlovákiai helyzetre, mégis egyetlen kritikus szó sem hangzott el a szlovákiai jogállamiság minőségével kapcsolatban. Senki, sem az Európai Unióban, sem a nagy nyugati demokráciák képviselői között, még csak fel sem tett kérdést Krivocenko ügyvéd vagy Lucansky tábornok halálával kapcsolatban és a nyilvánvalóan manipulált bűnügyi vizsgálatokkal kapcsolatban.

Nagy demokráciák számára sokkal fontosabb volt a jogállamiságnál az, hogy olyan politikai erők álljanak a rendelkezésünkre Szlovákiában, akik készek mindent megtenni a külföldi érdekek számára, még akkor is, ha ez nyilvánvalóan ellentétben áll Szlovákia nemzeti prioritásaival.

A 2023 szeptemberi parlamenti választások után, amikor a SMER megalakíthatta a negyedik kormányát, koalíciós partnereivel együtt, és megerősítette a szuverén és magabiztos szlovák külpolitika alapelvét, amely nyitott a világ mind a négy égtája felé. 

A jelenlegi ellenzék, amelyet a nagy demokráciák védelmező karja bátorított 2020 és 23 között, továbbra is támadja és vádolja a kormányt. Az ellenzék tudta és tudja azt, hogy az eltérő vélemény képviseletének a joga és a szuverén és magabiztos szlovák külpolitika nem sok támogatást kap azokban a nemzetközi szervezetekben, amelyekben Szlovákia tag. 

Ugyanakkor nyilvánvalóvá tette és teszi továbbra is azt, hogy az egyetlen kizárólagos kötelező vélemény támogatója és támogatja az ukrajnai háborút, valamint támogatja a vétójog eltörlését és halálos ellenségek tekinti Oroszországot és Kínát.

A 2023 szeptemberi választások óta újra nincs senki, aki tükröt tartana az ellenzék növekvő és jól táplált agresszivitása előtt, sem a médiában, sem az NGO-kban, sem államfők részéről, sem Brüsszelben, sem a NATO-ban.

Folyamatos fenyegetések között

Magas rangú kormánypolitikusokkal szembeni fizikai fenyegetések, mint amilyen a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának tagja, Erik Kalinak és feleségével szembeni eset volt, vagy a Lubos Blaha elleni fenyegetés, ezáltal elfogadott mércévé vált az ellenzék agresszív képviselői számára. A jelenlegi ellenzék gyűlölete és agresszivitása, amelyet a véleményformáló média közvetít és tolerál, valamint a külföldi országok által támogatott nem kormányzati szervezetek képviselnek, sajnos semmilyen választ nem kaptak a nemzetközi szervezetek részéről.

Mindez különösen élessé vált Peter Pellegrini koalíciós jelölt sikeres elnöki megválasztása után idén tavasszal. Az úgynevezett „pozsonyi kávéház” agresszívan, gyakran fizikai módon támadt rá kormányzati tisztviselőkre, az ellenzék fizetett provokatőröket küldött nemzeti ünnepekre, akik durván inzultáltak alkotmányos tisztviselőket és színészeket az ellenzéki gyűléseket elmondott politikai beszédeket követően kormányzati tisztviselőket támadták meg színházakban vagy az RTVS élő adásában.

Az ellenzék nem tartja tiszteletben a demokratikus parlamenti választások eredményét, sem a hivatalos szerveket. Hozzá kell tenni azt, hogy a 2023 szeptemberi parlamenti választások után a SMER-kormány a várakozásokkal szemben nem tett semmilyen bosszúlépést a 2020 és 23 között hatalomban lévő ellenzék uszításával szemben. 

Kedves barátaim, május 15-án Handlovában nem egy magányos őrült támadása történt.

Az ellenzék kihasználta azt, ahogy a nagy demokráciák a fontos külpolitikai kérdésekben kikényszerítik az egyetlen kötelező véleményt és elutasítják a kis országok szuverén álláspontját. A szlovák belpolitikában ez olyan módon fejeződik ki, hogy minden erőszakos és gyűlöletkeltő szélsőség a legitim kormányzati erőkkel szemben toleranciát élvez és minden szó nélkül marad nemzetközi szinten. 

Az ellenzék képtelen volt felmérni ezt, mert nem is kényszerítette őket erre senki, és az agresszív és gyűlöletteli politikájuk a társadalom megosztásához vezetett. Csak idő kérdése volt, bekövetkezzen egy tragédia.

„Én sem vagyok politikai angyal”

Mára arra következtetésre jutottam, hogy miután május 15-én Handlovában nem egy tömeget közelítettem meg, hanem csak egy barátságosan integető embercsoportot, hogy jogosan érezhetnék haragot, gyűlöletet és bosszúvágyat.

Egy politikussal szembeni nézetkülönbségeket nem lehet megoldani azzal, ha valaki lelövi őt.

Azonban épp ellenkezőleg, szeretném kifejezni a meggyőződésemet, hogy minden fájdalom, amin keresztülmentem és amin még most is keresztülmegyek, valami jól fog szolgálni. Az emberek a saját szemükkel láthatták azt, hogy milyen borzalom történhet akkor, ha valaki nem képes a demokratikus versenyre és nem tiszteli a más véleményt. 

Én sem vagyok politikai angyal, tudok kemény lenni. Még azok a kormányok sem voltak tökéletesek, amelyeket vezettem. Nyilvánvaló, hogy sok mindent másként lehetett volna tenni. És pontosan annak érdekében, hogy a dolgok másként és jobban történjenek, szükséges az, hogy legyenek eltérő nézetek, és ennek kell lenni az értelmes demokratikus verseny alapjának.

A megoldás nem lehet a bebörtönzés vagy az ellenfél könyörtelen megölése bármilyen ok miatt. Az ellenzéknek el kell gondolkodnia ezen. Ha ez így folytatódik, mint most, a május 15-e rettenete, amit gyakorlatilag élőben láthatott mindenki, folytatódni fog és még több áldozat lesz. Nincs egy pillanatnyi kétségem sem ebben.

Kedves barátaim, végül szeretném megismételni a köszönetemet a besztercebányai orvosok és egészségügyi személyzet felé. Nagyszerűek voltak. Nem feledkezhetek el a handlovai orvosokról és a mentőhelikopter személyzetéről sem. Köszönöm mindenkinek a támogatását.

Most kezdek csak ismerkedni azzal, hogy milyen széleskörű támogatást kaptam és ez bámulatos. Igazán nagyra értékelem ezt. Hiszek abban, hogy a társadalom le fog higgadni, és újra békés és méltó módon találkozhatunk.

Minden jót, és szorítsunk együtt a jövőért.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!