A southamptoni rendőrség ennek kapcsán közölte, hogy szombaton este nem sokkal 9 óra előtt kapták a segélyhívást, amelyben a hívó fél azt mondta a rendőröknek, hogy éppen most lőtte le a saját feleségét a South Shore-i kastélyban, és azzal fenyegetőzött, hogy saját magát is le fogja lőni.
A hívás után a rendőrök a helyszínre siettek.
Később azonban kiderült, hogy bejelentés hamis volt – számolt be róla hétfőn Herman Lamison, a southamptoni rendőrség nyomozója, aki azt is megerősítette, hogy a 93 éves milliárdos a tulajdonosa az érintett ingatlannak: az Old Town Roadon lévő Long Island-i luxusbirtoknak.
„Beszéltünk a biztonságiakkal, átkutattuk a helyiségeket. Nem volt probléma”
- jelentette a helyszínre érkező egyik rendőr a New York Post birtokába jutott egyik felvétel szerint, amely egy rendőrségi rádiós bejelentkezésről készült. Az ügy ezzel le is zárult.
(NYPost / Hetek)