Az 1956-ban született alkotmánybíróval kapcsolatban meglepően keveset tudni. Az őt bemutatni szándékozó írások pedig elsősorban az általa hozott ítéletekre és közéleti kérdésekben tett, meglehetősen szűkszavú nyilatkozataira koncentrálnak. Ezekből is le lehet szűrni érdekes következtetéseket, azonban ez hamar kiürülő bányának bizonyul egy olyan emberrel kapcsolatban, akit állításai szerint soha nem érdekelt a politika. Ugyanakkor szilárdan vallja, hogy

„az ember attól is ember, hogy van egy világszemlélete”.

Ezért érdemes azt is megvizsgálni, milyen világnézet bontakozik ki egy ilyen hosszú karrier alapján. Sulyok Tamás még korábban az Indexnek arról is nyilatkozott, az emberi lényegét vesztené el, ha alkotmánybíróként a szubjektumát, világnézetét félretenné, sőt szerinte ez minden foglalkozásra igaz. Ez esetben bizonyára a köztársasági elnöki címre is.

Családi örökség

Sulyok Tamás apját hívő emberként írta le, aki úgy tartotta, hogy amit Isten adott, joga is van elvenni. Ebből fakadóan méltósággal viselte, hogy 1945 után politikai okokból megtiltották számára az ügyvédi praxist, és így tíz éven át fizikai munkát kellett végeznie, mire 1957-ben ismét jogi pályára léphetett, és jogtanácsosként helyezkedett el. Fia szintén nem volt hajlandó kiegyezni a kommunista rendszerrel.

Ezért amikor 1982-ben büntetőbírói állást kínáltak neki Szentesen, elutasította, mert párttaggá kellett volna válnia.

A lapunknak is nyilatkozó  Schiffer András felemlegette, hogy Sulyok Tamás nagyapjának testvére Sulyok Dezső, aki „az 1945 utáni szovjet megszállás alatti antikommunista ellenzék vezérfigurája”. Már a világháború előtt is komoly közéleti szerepet vállalt: szülővárosában, Pápán sokáig a helyi katolikus közélet egyik vezéralakjának számított, a Katolikus Kör elnöke is volt. 1947-ben a Kisgazdapárt miniszterelnök-jelöltként szerette volna indítani, ám a kommunisták megfosztották az indulás lehetőségétől, később pedig kénytelen volt külföldre emigrálni. Amerikában telepedett le, ahol aktív szerepet vállalt az ottani magyar diaszpóra életében: 1948 és 1950 között ő töltötte be az Amerikai Magyar Népszava főszerkesztői pozícióját is. 

1965-ös halála után 29 évvel pápai otthonára emléktáblát helyeztek el a tiszteletére, amit dr. Habsburg Ottó avatott fel. Sulyok Tamás is büszkén felvállalja rokona örökségét. Egy 2018-as interjúban így nyilatkozott róla :

„Az ő szellemi öröksége, a demokrácia melletti feltétlen kiállás a mai napig meghatározó a számomra. Sajnos soha sem tudtam személyesen megismerni, mivel ő 1947. augusztus 14-én hagyta el Magyarországot, én pedig 1956. március 24-én születtem.”

Schiffer arra is utalt Sulyok jelölésével kapcsolatban, hogy „ezt Orbán Viktor úgy is kommunikálhatja, hogy tulajdonképpen ezzel most igazságot szolgáltat, helyreáll a világ rendje”.

Az egyházak és Európa

Az antikommunizmusa mellett tanulságos képet ad Sulyok Tamásról az az előadása is, amit a Szegedi Tudományegyetemen 2013-ban, egy évvel az alkotmánybírói kinevezése előtt tartott  a Kulturális identitás: a vallás szerepe Európában elnevezésű konferencián. Az esemény köszöntőjét Trócsányi László tartotta, aki Jacques Delors, korábbi európai bizottsági elnök gondolatával indított: „Az egyház hivatása, hogy lelket adjon Európának, vállalja a próféták küldetését és a szellem hírnökeinek szerepét, amely nélkül egyetlen politikai vívmány sem bizonyulhat tartósnak”. Trócsányi kifejezte, hogy szerinte az EU problémái mögött az húzódik meg, hogy a polgárok valójában nem tudják, mit is várjanak Európától, ezért ebben a kérdésben nagyon fontos közvetítő szerepe van az egyházaknak.

Sulyok előadásában a vallás integrációban játszott szerepét feszegette. Szerinte „történelmi tény, hogy Európának az egyedüli vallása, a reformációig, tehát körülbelül a 16. század elejéig a római katolikus vallás volt és az egyetlen egyház a római katolikus egyház volt”, ezért az európai polgári mozgalmak a felvilágosodás eszméin keresztül nagyon sok mindent ezekből az értékekből szekularizált formában átvettek.

Ugyanakkor elismerte, hogy a katolicizmus se a reformációt, se a felvilágosodást nem volt képes integrálni, erőszakkal reagált, ez pedig meghatározza Európa valláshoz való viszonyát.

Ennek kapcsán kitért arra is, hogy valószínűleg Franciaország akadályozhatta meg, hogy az EU Alkotmányos Szerződése tervezetének szövegébe bekerüljenek a keresztény gyökerekre való utalások. Mivel a francia forradalom során a katolicizmus az abszolutista hatalom oldalára állt,

„sajnos kiírta magát a köztársaságot támogató politikai erők közül”.

Ennélfogva a francia köztársaság a katolicizmussal szemben határozta meg magát, azóta is alkotmányos elvük a laicitás: a vallás magánügy, csak a magánéletben van helye. Ezzel szemben Sulyok szintén tényként kezeli, hogy az Európai Unió létrehozásának alapgondolata valójában a keresztény eszmeiségből származott.

Kiemelte azt is, hogy az integráció a páneurópai mozgalomból született meg. Szerinte Coudenhove Kalergi gróf, Habsburg Ottó, Robert Schumann és Henri Bergson célja „a keresztény Európa egysége volt, amely mentes a nihilizmustól, az ateizmustól és a kommunizmustól”. Ennek alátámasztására több idézetet is ismertetett tőlük, amelyekben arról szólnak, hogy a demokrácia szükségképpen csak keresztény lehet, mert amennyiben keresztényellenes, akkor anarchiába vagy zsarnokságba torkollik.

Azt ugyanakkor Sulyok is elismerte, hogy az EU mai alapértékei nem tekinthetők kizárólagos vallási értékeknek, mert nincs kapcsolatuk a természetfelettivel.

Egyúttal kijelentette, hogy

„A 21. század nagy kérdése lesz, hogy a spiritualitás évszázada lesz-e, vagy az ateizmus évszázada marad, mint a 20. század.”

Az európai helyzettel kapcsolatban kifejtette, hogy a vallásgyakorlás valamelyest csökken, az istenhit viszont nem. Szerinte a modernitás nem szükségképpen a vallás halála, jól megfér egymás mellett a kettő. Végezetül kitért arra is, hogy a jövő nagy kérdése, hogy az ember belefárad-e a „fogyasztás mindenhatóságába vetett hitébe”. Gondolatait azzal zárta, hogy a fogyasztói társadalom rideg valósága növeli a spiritualitás iránti igényt, és ez új korszakot nyithat az európai vallásosságban, és egyben „le is zárhatja a felvilágosodást követő, ún. modernitás korszakát”.

Az egyelőre még nyitott kérdés, hogy a közel 11 évvel ezelőtt kifejtett nézetei milyen formában és súllyal fognak megjelenni köztársasági elnöki tevékenységében. Első látásra meglepőnek tűnhet, hogy a legalábbis euroszkeptikusként számontartott Orbán-kormány „hosszas egyeztetés után” egy ilyen européer gondolkodású jogászban látta meg a megfelelő jelöltet. Ugyanakkor az se kizárt, hogy az utóbbi hónapokban Brüsszel visszafoglalását hangoztató kormánypárt víziójában pont hogy egyre nagyobb szerep juthat az Európa „lelkét” visszaadni szándékozó szereplőknek.