MEGALKUVÁS NÉLKÜL! A világ rohamléptékben változik, a hírek cunamija könnyen betemethet. Egy valami azonban nem változik: az ügy, amelyet a Hetek az olvasóival közösen képvisel. A hit, a család és a nemzet szeretete. Az előfizetésével most ön is támogathatja ezt a fontos munkát: részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Az említett zsidó királyi dinasztia a mai Izrael területét, Ciszjordániát és más szomszédos területek egy részét magában foglaló királyságot vezette, amely i. e. 167-ben jött létre, amikor is a térség zsidó lakossága fellázadt a Szeleukida Birodalom ellen, és sikeresen visszafoglalták földjük jelentős részét. Az i. e. első században viszont a Római Köztársaság meghódította a hasmoneusok területét, így Heródes király alapíthatta meg saját királyságát, akinek nevét legtöbben a Bibliából ismerhetik.
Ami a leleteteket illeti, az érmékre nyolcágú csillagokat, valamint arámi és görög nyelvű feliratokat véstek fel rájuk, melyekből kiderül, hogy Jannaiosz idején verték őket, uralkodásának 25. évében verték – derül ki a Haifai Egyetem közleményéből, amely szerint ezt az érmetípust i. e. 80-ban vagy 79-ben állíthatták elő.
החוקרים סבורים כי אתר החפירות בבקעת הירדן - שמתקיימות בחסות האוניברסיטה ובהובלת ד"ר שי בר מהמכון לארכיאולוגיה ע"ש זינמן, ד"ר יואב פרחי וד"ר מיכאל אזבנד - הוא תחנת דרכים שלא הייתה מוכרת עד כה, בדרך הראשית העולה אל מבצר הסרטבא, שנבנה ע"י המלך ינאי.https://t.co/eH0OwnxkDw
— אוניברסיטת חיפה (@Uhaifa) January 1, 2025
„Ez egy igen gyakori érmetípus” - nyilatkozta Shay Bar, a Haifai Egyetem régésze, a kutatócsoport vezetője.
„A Hasmoneus érméket azonban jellemzően nem ilyen nagy halmokban fedezték fel (eddig) a régióban, így a lelet ritkaságnak számít”
- jegyezte meg.
A régészek a leletet egy beomlott fal mellett találták meg egy épület konyharészlegén a Jordán-völgyben található Rujm es-Sia régészeti lelőhelyen, mely a közeli Sartaba erődítményébe utazók egyik útállomása volt hajdan.
(Live Science)