Mint közölte, az amerikai kormányzat részéről százszázalékos nyitottság tapasztalható az előző adminisztráció idején Magyarországgal szemben meghozott bosszúintézkedések felülvizsgálatára, illetve megszüntetésére. Szijjártó kitért arra is, hogy érintették a beruházási együttműködést is, és azt hangsúlyozta, hogy "A mai napon a külügyminiszter kolléga is regisztrálta annak a fontosságát, hogy ezt a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást újra megkössük és életbe léptessük."
A tárcavezető a Marco Rubióval folytatott egyeztetését követően üdvözölte, hogy az Egyesült Államok kormányzata minden konfliktus, nehézség ellenére kitart azon álláspontja mellett, hogy az ukrajnai háború nem folytatódhat, ami jó hír a magyar embereknek.
Kifejtette, hogy hivatali partnere a béketárgyalásokban látja az egyetlen reális lehetőségét annak, hogy véget érjen az öldöklés.
"Én elmondtam a külügyminiszter úrnak, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja az Egyesült Államok elnökének és kormányának törekvéseit"
- tudatta.
"Egyetértettünk abban is, hogy annak szajkózása, hogy a háborút folytatni kell, amíg csak lehet, egyrészt nem stratégia, másrészt pedig egy veszélyes álláspont, ugyanis minél tovább folytatódik ez a háború a szomszédságunkban, annál nagyobb az eszkaláció veszélye"- figyelmeztetett.
"A külügyminiszter tájékoztatott arról is, hogy az Egyesült Államok átmenetileg leállította az Ukrajnának szánt katonai támogatást. Én pedig tájékoztattam őt arról, hogy Európában, főleg annak nyugati felében egy szervezkedés zajlik Donald Trump és a béketerve ellen"
- folytatta.
Az e heti európai uniós csúcstalálkozóval kapcsolatban pedig leszögezte, hogy Magyarország nem járul majd hozzá semmi olyan döntéshez, amely a háború folytatásának veszélyével járna.
"Mi is abszolút elkötelezetten kitartunk a béke és a béketárgyalások mellett" - hangsúlyozta.
Szijjártó Péter az ENSZ-en belüli kiváló együttműködésre is kitért, emlékeztetve, hogy hazánk egyetlen EU-tagállamként támogatta az amerikai békehatározatot. Majd rámutatott, hogy abban is egyetértés volt a mostani találkozón, hogy hibás és tisztességtelen az a megközelítés, hogy azonnal oroszpártisággal vádolják meg azokat, akik kiállnak a béke mellett.
(MTI / Hetek)