A tervet Rishi Sunak miniszterelnök jelentette be a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben rendezett éves kongresszusának szerdai zárónapján.
A készülő törvény Sunak ismertetése szerint büntetendő cselekménnyé nyilvánítja dohánytermékek eladását azoknak, akik 2009. január 1-jén vagy később születtek.
A tervezett jogszabály rögzíti a 2009-es kiinduló születési időpontot, így gyakorlatilag minden évben egy-egy évvel növekszik azoknak az alsó korhatára, akik nem juthatnak legálisan dohánytermékhez. Ennek alapján a most 14 éves korosztály soha nem kerül olyan életkorba, amikor törvényesen dohányárut vehet, tekintettel arra, hogy már a jelenlegi - kormányrendeleti szintű - szabályozás alapján is csak 18 éven felülieknek lehet kiszolgálni dohánytermékeket.
Ezzel el lehet érni, hogy 2040-re a fiatalkorúak és a fiatal felnőttek korosztályában gyakorlatilag megszűnjön a dohányzás
- mondta kongresszusi felszólalásában a brit kormányfő.
Hozzátette: Nagy-Britanniában a dohányzás okozza a legtöbb megelőzhető halálozást, a daganatos megbetegedések negyede, és csak Angliában évente 64 ezer haláleset köthető közvetlenül a dohányzáshoz.
(MTI / Hetek)