Többezres élőlánccal tüntettek a tanárokért: országszerte voltak demonstrációk
Béremelést, a munkaterhek csökkentését és a sztrájkjog visszaállítását követelik
Többezres élőlánccal tüntettek a tanárokért: országszerte voltak demonstrációk

Forrás: ATV

2022. 10. 05.
Országszerte számos iskola diákjai és tanárai tüntettek a pedagógusok helyzetének rendezéséért. Budapesten több ponton flashmob tiltakozás, illetve élőlánc indult - több ezren vettek részt a megmozdulásokon. 

Reggel 8 órakor indult az országos pedagógussztrájk, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hirdetett meg. A résztvevő tanárok egy része sztrájkba kezdett, mások a polgári engedetlenséget választották. Ez utóbbi eset viszont nem törvényes, így a kirúgást/menesztést kockáztatják azok, akik ebben részt vesznek. 

A tiltakozások oka évek óta azt, hogy a tanárok fizetése a többi értelmiségi szakmához képest alacsonyabb,

éppen ezért a követelések között a béremelés, a munkaterhek csökkentése és a sztrájkjog visszaállítása is szerepel. 

A kormány álláspontja szerint számos törvényes formája van a tiltakozásnak, a törvénysértést viszont nem fogják elfogadni. 

A tiltakozáshullámban többek között az ELTE oktatói is részt vettek, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem 8 karáról eddig összesen 270 dolgozó írt alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak a közoktatásban dolgozó kollégáik mellett. 

A reggeli órákban Budapesten több helyszínen tartottak élőláncos és flashmobos demonstrációt (a Rákóczi úton, a Döbrentei téren, a Széll Kálmán téren, az Erzsébet hídon, az Astórián),

de vidéken is Szegeden, Veszprémben, Pécsett, Győrött, Sopronban és Budakalászon is voltak megmozdulások egyebek mellett.

A megmozdulásokat az autósok támogató dudaszója kísérte a legtöbb helyszínen.

A leglátványosabb megmozdulás talán az Erzsébet hídon történt, ahol a telex.hu beszámolója szerint a tüntetők a híd mindkét oldali járdaszakaszát megtöltötték. A 9-ig tartó élőláncban becslések szerint több ezren vettek részt. 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!