A sajtó beszámolója szerint hatalmas rendőri készültség mellett kezdődött el a megmozdulás a lengyel fővárosban. Az M1 helyszíni tudósítójának nyilatkozó egyik tüntető szerint Donald Tusk a lengyelek megosztására törekszik és az ország puccsközeli állapotban van. Egy másik demonstráló pedig arról beszélt, hogy a demokráciáért küzdenek, mert visszatért a kommunizmus.
A tömegmegmozdulás résztvevői élesen bírálták a kormánykoalíció törvénytelenségeit, köztük Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke is, aki úgy fogalmazott: "ez nem egy lengyel kormány"- utalva ezzel arra, hogy a PiS szerint Donald Tusk a németek megbízásából cselekszik.
"Lengyelország szabadsága a tét" - jelentette ki hírügynökségi beszámolók szerint Kaczynski a parlament előtt összegyűlt tömeg előtt. Kaczynskit az emelvényen a PiS más személyiségei követték, közöttük Mateusz Morawiecki volt kormányfő, aki "Lengyelország megvédelmezésére" szólította fel a híveit.
"Azt hittük, hogy a jogállam visszatérésének szemtanúi vagyunk, ehelyett anarchiát látunk"
- jelentette ki több hírügynökség tudósítása szerint a volt miniszterelnök.
A PiS-képviselők beszédeinek meghallgatása után a tiltakozók elindultak a közszolgálati televízió székházához.
A Szabad Lengyelek Tiltkozása elnevezésű megmozdulás röviddel azután kezdődött, hogy Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette: másodszor is kegyelmi eljárást kezdeményez a hivatali hatalommal való visszaélés miatt két évi börtönre ítélt volt belügyminiszternek és a helyettesének ügyében. Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot kedden vették őrizetbe, amikor az elnöki palotában tartózkodtak.
A tüntetésen a Jog és Igazságosság szóvivője szerint megközelítőleg kétszázezren, míg a PAP állami hírügynökségnek a varsói városházára hivatkozó jelentése szerint mintegy harmincöt-ezren vettek rész.
(MTI / Hetek)