MEGALKUVÁS NÉLKÜL! A világ rohamléptékben változik, a hírek cunamija könnyen betemethet. Egy valami azonban nem változik: az ügy, amelyet a Hetek az olvasóival közösen képvisel. A hit, a család és a nemzet szeretete. Az előfizetésével most ön is támogathatja ezt a fontos munkát: részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.
„Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen” – írta Trudeau, aki hétfőn jelentette be lemondását miniszterelnöki tisztségéről.
Trumpot floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy fontolja-e katonai erő alkalmazását Kanada megszerzésére.
Nem, gazdasági erővel”
– válaszolt a republikánus politikus. „Mert Kanada és az Egyesült Államok (együtt), az aztán valami” – fogalmazott.
A megválasztott amerikai elnök már hosszabb ideje kifogásolja az Egyesült Államok északi szomszédjára kereskedelmi többletét és korábban arról is beszélt újságíróknak, hogy a két ország határa „egy mesterségesen húzott vonal”. Trump azzal fenyegette meg az ottawai vezetést, hogy 25 százalékos vámot vet ki a kanadai termékekre. Kanada árui és szolgáltatásai 75 százalékát déli szomszédjának exportálja.
Nem sokkal korábban Melanie Joly kanadai külügyminiszter az X-en tett bejegyzésében azt hangoztatta, hogy Trump kijelentései „mutatják, hogy nincs elképzelése, mi teszi erős országgá Kanadát”. „Gazdaságunk erős. Népünk erős. Sosem fogunk meghátrálni a fenyegetések elől” – tette hozzá.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök a dán TV2 műsorában kommentálta a leendő amerikai elnök kijelentéseit Grönlanddal kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok Dánia legfőbb és legszorosabb szövetségese és nem hinné, hogy Washington katonai, vagy gazdasági erővel akarná megszerezni a Dániához tartozó autonóm terület feletti ellenőrzést. Hangsúlyozta, hogy üdvözli az Egyesült Államok megnövekedett érdeklődését a sarkvidéki térség iránt, de „ennek olyan módon kellene megvalósulnia, hogy az tiszteletben tartsa a grönlandi lakosságot”. „Ugyanakkor pedig olyan módon, hogy továbbra is lehetőség legyen Dánia és az Egyesült Államok együttműködésére egyebek mellett a NATO-ban” – tette hozzá.
„Nem gondolom, hogy jó megoldás lenne a jövőre nézve, ha gazdasági eszközökkel harcolnánk egymás ellen, amikor egymás szoros szövetségesei és partnerei vagyunk”
– húzta alá Frederiksen.
(MTI / Hetek)