Trump ígéretet tett: megválasztása után kitoloncolja az erőszakos Izrael-ellenes diáktüntetőket Amerikából
A volt elnök hozzátette, a radikális mozgalmat, melynek tagjai 30 évvel visszaveti majd
Trump ígéretet tett: megválasztása után kitoloncolja az erőszakos Izrael-ellenes diáktüntetőket Amerikából

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 05. 28.
Miután Izrael-ellenes tüntetők forgatták fel az Egyesült Államok egyetemeinek kampuszait, Donald Trump korábbi elnök a hónap elején azt ígérte adományozóknak, hogy elfojtja a tüntetéseket és kitoloncolja a külföldi születésű diáktüntetőket, ha megnyeri második ciklusát a Fehér Házban.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek: a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Egy New York-i kerekasztal-beszélgetésen részt vevő adományozók szerint a volt elnök kijelentette:

„Minden diákot, aki tiltakozik, kidobok az országból. Tudja, sok itt a külföldi diák. Amint ezt meghallják, viselkedni fognak”

Trump állítólag azt is hozzátette, hogy az Izrael-ellenes tüntetők egy „radikális forradalom” részei, amellyel szemben visszavágna, ha novemberben megválasztanák.

„Ha újraválasztanak, akkor 25 vagy 30 évvel visszavetjük ezt a mozgalmat”

- mondta.

Trump az egyetemekkel és a rendfenntartó erőkkel együtt az Izrael-ellenes tüntetőket is hevesen kritizálta a kialakult helyzet miatt, miután a tiltakozók táborokat állítottak fel az egyetemeken és elzárták a forgalmat a főutakon. A hatóságok azt mondták, hogy egyes egyetemi tüntetéseken úgy tűnt, hogy hivatásos külső agitátorok társultak hozzájuk.

Mindeközben a volt elnök sürgette Izraelt, hogy „fejezze be” a Hamász elleni háborúját a Gázai övezetben, és „jusson el a békéhez”, fenntartva támogatását az Egyesült Államok szövetségese iránt, és bírálva Joe Biden elnök politikáját a konfliktussal kapcsolatban.

A hónap elején Trump azzal vádolta az elnököt, hogy „a Hamász terroristáinak oldalára állt”, miután Biden azzal fenyegetőzött, hogy visszatartja az Izraelnek nyújtott katonai segélyt, ha az offenzívát indít Rafahon belül.

„A Hamász ártatlan civilek ezreit gyilkolta meg, köztük csecsemőket, és még mindig amerikaiakat tart túszként fogva, ha a túszok még életben vannak.

Mégis a görbe Joe ezeknek a terroristáknak az oldalára áll, ahogy az egyetemi kampuszainkat elfoglaló radikális maffiák oldalára is, mert az ő adományozói finanszírozzák őket”

- mondta Trump. „Biden gyenge, korrupt, és egyenesen a harmadik világháborúba vezeti a világot”.

Az Izrael-ellenes tüntetők kitoloncolására tett állítólagos ígérete mellé Trump azt is megígérte, hogy az illegális bevándorlóknak az amerikai történelem legnagyobb tömeges kitoloncolását hajtja végre, ha jövő januárban beiktatják.

(DailyWire/Hetek)

.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!