Trump bejelentette, nem vitázik újra Harrisszel
Ezt azzal magyarázta, hogy mivel ő nyerte az előző vitát, nem akar visszavágót
Trump bejelentette, nem vitázik újra Harrisszel

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 09. 13.
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt csütörtökön közölte, hogy nem lesz újabb vita közte és Kamala Harris demokrata párti politikus között a november 5-i elnökválasztás előtt.

A két jelölt kedden csapott össze éles szóváltásokkal tarkított tévévitában, az egyetlen tervezett nyilvános megméretésben.

Trump csütörtökön Truth Social nevű közösségi oldalán azt írta, az egyszer már vitázott Joe Bidennel is idén, és hozzátette:

Nem lesz harmadik vita.

Megállapítása szerint a keddi vitát ő nyerte, és Harris csak a veresége miatt szólított fel újabb vita megtartására. "Amikor egy bokszoló elveszít egy meccset, az első szavak, amelyek elhagyják a száját: +Visszavágót akarok!+" - hangoztatta Trump.

Közvetlenül a keddi vita után Harris kampánycsapata azt mondta, októberben kellene tartaniuk egy második vitát kettejük között. "Harris alelnök készen áll a második vitára. És Donald Trump készen áll?" - tették fel a kérdést.

A keddi philadelphiai vitát követő nézői felmérésben 45 százalék nyilatkozott kedvezően Kamala Harrisről, míg Trumpról 39 százalék.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!