Trump nem biztos abban, hogy működne a kétállami megoldás
Trump nem biztos abban, hogy működne a kétállami megoldás

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 05. 03.
Donald Trump volt amerikai elnök a Time magazinnak adott interjújában arról beszélt, hogy az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán a kétállami megoldást nem tartja életképes forgatókönyvnek.

„A legtöbb ember azt hitte, hogy kétállami megoldás lesz. Nem vagyok benne biztos, hogy a kétállami megoldás a jövőben működne” - mondta a republikánus politikus.

„Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy működhet a két állam(i megoldás). Most úgy vélem, hogy a két állam(i megoldást) nagyon-nagyon nehéz lesz (kivitelezni). Szerintem sokkal nehezebb lesz. Azt is gondolom, hogy most kevesebb embernek tetszik az ötlet. Négy évvel ezelőtt sokan voltak, akiknek tetszett az ötlet, ma már sokkal kevesebben” - tette hozzá.

Bezalel Smotrich izraeli pénzügyminiszter pénzügyminiszter, a palesztin államiság egyik ellenzője az interjúra reagálva azt írta Twitteren: Gratulálok a volt amerikai elnöknek illetve elnökjelöltnek, Izrael nyílt támogatójának, Donald Trumpnak a világos szavaihoz és ahhoz, hogy elállt a palesztin államalapítás támogatásától.

Trump a beszélgetés során kitért Benjamin „Bibi” Netanjahu izraeli miniszterelnökkel kapcsolatos kritikájára is, mint mondta, soha nem felejtette el, hogy Netanjahu hogyan szállt ki abból az akcióból, amelynek keretében négy évvel ezelőtt végeztek az iráni Qudsz Erők parancsnokával, Kaszem Soleimanival.

(JNS / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!