Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea, Japánban óvóhelyekre menekültek az emberek
Ideiglenesen a vonatok sem járhattak
Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea, Japánban óvóhelyekre menekültek az emberek

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 11. 03.
Észak-Korea csütörtökön újabb fegyverkísérletek sorozatát hajtotta végre, amelyek során legalább három rakétát bocsátott fel, köztük egy interkontinentális ballisztikus rakétát, ami miatt a japán kormány evakuálási riasztást adott ki, és ideiglenesen leállította a vonatok közlekedését.

A rakétakísérletek tovább fokozták a feszültséget a régióban. A csütörtöki kísérletek előtt egy nappal Phenjan több mint 20 rakétát bocsátott fel, ez a legtöbb, amit valaha egyetlen nap alatt indított - írja összefoglalójában az MTI. 

A dél-koreai vezérkar közölte, hogy észlelte, amint Észak-Korea a főváros, Phenjan közelében lévő területről egy interkontinentális ballisztikus rakétát, majd egy órával később a közeli Kaecson városból két rövid hatótávolságú rakétát indított.

A nagyobb hatótávolságú rakétát a jelek szerint nagy szögben indították, valószínűleg azért, hogy elkerüljék a szomszédok területére való belépést. A dél-koreai hadsereg szerint a rakéta elérte a maximális magasságot, amely 1920 kilométer volt, és mintegy 760 kilométert tett meg. Az nem derült ki, hogy a kísérlet mennyire volt sikeres. Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter hasonló repülési adatokat közölt, de azt mondta, hogy a hadsereg elvesztette a fegyver nyomát, miután az eltűnt a Koreai-félsziget és Japán közötti vizek fölött. 

A japán kormány kezdetben attól tartott, hogy ez a rakéta az ország északi területe fölött halad el, de később Tokió korrigálta értékelését.

Kisida Fumio japán miniszterelnök hivatala televízión, rádión, mobiltelefonon és nyilvános hangszórókon keresztül riasztásokat küldött az északi Mijagi, Jamagata és Niigata prefektúrák lakosainak, arra utasítva őket, hogy menjenek óvóhelyekre. 

Nem érkezett jelentés károkról vagy sérültekről azokról a területekről, ahol a riasztást kiadták. Az említett régiókban a rakétariasztást követően ideiglenesen felfüggesztették a gyorsvonatok közlekedését, majd rövidesen újraindították. Kisida elítélte az északi rakétakilövéseket, és azt mondta, hogy a tisztviselők elemzik annak részleteit.

Jun Szok Jol dél-koreai elnök hivatala azt közölte, hogy Dél-Korea fenntartja az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokat, válaszul Észak-Korea fokozódó kísérleti tevékenységére, amely szerinte csak tovább mélyíti Észak-Korea nemzetközi elszigeteltségét és további gazdasági sokkot okoz az ország népének.

Adrienne Watson, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte: az Egyesült Államok határozottan elítéli az észak-koreai ICBM-kísérletet, és Joe Biden elnök és nemzetbiztonsági csapata a szövetségesekkel és partnerekkel szoros együttműködésben értékeli a helyzetet.

Az Észak-Korea által szerdán felbocsátott több mint 20 rakéta egyike egy lakott dél-koreai sziget irányába haladt, és a két ország közötti tengeri határ közelében landolt, ami légiriadót váltott ki, és az Ulleung-sziget lakóit evakuálásra kényszerítette. Dél-Korea válaszul három precíziós irányítású rakétával támadta az országok keleti tengeri határához közeli helyszíneket.

(Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!