Ukrajnáról szóló titkos jelentések is előkerültek a meglepett Biden korábbi irodájából
Fia temetési papírjai közül kerültek elő a minősített dokumentumok
Ukrajnáról szóló titkos jelentések is előkerültek a meglepett Biden korábbi irodájából

Illusztráció.( Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2023. 01. 11.
Meglepettségének adott hangot helyi idő szerint kedden az amerikai elnök azzal kapcsolatban, hogy minősített iratok kerültek elő novemberben egy olyan irodából, amelyet még elnöksége előtt használt. 

Mint mondta: komolyan veszi a minősített iratok kezelését, és nem tudja, hogy mi van azokban a dokumentumokban, amelyeket saját jogászai találtak privát irodájában, ahol 2017 és 2020 között dolgozott.

MÁR CSAK PÁR NAP A HETEK JUBILEUMI ELŐFIZETŐI AKCIÓJÁBÓL, MELYNEK FŐDÍJA EGY TOYOTA AYGO X SZEMÉLYAUTÓ. KÉRJÜK, TÁMOGASSA MUNKÁNKAT ELŐFIZETÉSÉVEL. RÉSZLETEK A HETILAPBAN ÉS A HETEK.HU/ELOFIZETES OLDALON.

A papírokról a hét elején számolt be az amerikai sajtó. Néhány tucat iratról van szó, amelyeket az ügyvédek át is adtak az erre illetékes nemzeti levéltárnak. 

A CNN információi szerint a 2013 és 2016 között született titkosított jelentések többek között Ukrajnáról, a brit helyzetről és Iránról szólnak. Az ügy furcsa részlete, hogy a dokumentumokat Biden elhunyt fiának temetéséről szóló iratai között találták meg. 

„Teljes mértékben együttműködünk a vizsgálattal, amely remélem, hamarosan lezárul” – fogalmazott Mexikóban az amerikai elnök.

„Iratokat találtak egy dobozban egy zárt irattartóban vagy legalábbis szekrényben, és amint észlelték, hogy minősített iratok is vannak köztük, azonnal azt tették, amit kell, hívták a levéltárat” – magyarázta az elnök. 

„Engem tájékoztattak erről, és meglepetten hallottam, hogy hivatalos iratok kerültek abba az irodába, de nem tudom, hogy mit tartalmaznak”

– tette hozzá Biden, kitérve arra is, hogy ügyvédei azt javasolták, hogy ne érdeklődjön az iratok tartalma iránt.

Mike Turner republikánus képviselő szerint felvetődhet annak gyanúja, hogy Biden törvényt sértett. Elise Stefanik, szintén jobboldali, Donald Trump volt elnököt támogató képviselő szerint az ügy nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel.

A Biden volt irodájában talált iratok ügye párhuzamba állítható azzal, hogy Donald Trump floridai birtokán több ezer hivatalos iratot találtak, de a volt elnök nem szándékozott visszaadni őket a levéltár kérése ellenére. Végül 15 doboz iratot adott át a levéltárnak, melyekben több mint 100 minősített dokumentum volt. 

Az ügy az igazságügyi tárcához került, és nyomozók fel is keresték a floridai birtokot, ahol további pár tucat iratot vettek át, Trump munkatársai pedig úgy nyilatkoztak, hogy nincs több titkosított dokumentum a birtokon. Ennek ellenére egy augusztusi házkutatáson további 13 ezer irat került elő a házból, melyek közül mintegy 100 szigorúan titkos minősítésű volt.

(Hetek / CNN / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!