Véleménybunkerek
Ez egy véleménycikk.
Véleménybunkerek

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2022. 04. 05.
Nem könnyű a világot valaki más szemével látni. Az ember - ha nagyon törekszik rá - mégis képes arra, hogy legalább időlegesen belehelyezkedjen egy övétől eltérő perspektívába. Empátiát minden normális ember érez. Amikor ott áll veled szemben valaki, akinek a szemébe tudsz nézni, hallod a hangját, megérintheted, jó eséllyel közelebb kerülsz a világához akkor is, ha te egyébként a körúton belül laksz, ő meg egy 700 fős faluban postás, és egészen más miatt aggódtok, amikor közeledik a hó vége.

Véleménycikk.

A bajok ott kezdődnek, amikor nem találkozol a postással, közmunkással, tanítóval, csak a virtuális térben. Vagy még ott sem, és a véleményvezérek, újságírók lencséjén át nézed azokat, akik másképp élnek és éreznek, mint te. Van az egyik tábor, meg a másik. Egyik narratíva és a másik. A kettő annyira különbözik egymástól, hogy közös nevezőre sem lehet hozni. 

Az egyikben Orbán a hős, a valódi demokrácia egyik utolsó mohikánja, a másikban egy aljas diktátor, akit egy lapon kell emlegetni Lukasenkával, Putyinnal és Hitlerrel. 

Ezek már nem is véleménybuborékok, hanem véleménybunkerek: hermetikusan elzárva egymástól.

Mi történik olyankor, amikor úgy tűnik, tévedtünk? Amikor minden objektív jel arra utal, hogy az ország jelentős többsége más mozit néz, mint mi? Amikor komoly mozgósítás és összefogás eredménye ellenére is az marad hatalmon, akitől az ellenzéki szavazók szerint meg kellene menteni az országot?

Lehetne egy alternatíva az, hogy végre elhisszük, hogy vannak emberek Magyarországon, akik nem érzik magukat egy diktatúra elnyomása alatt. Akik a Fideszre szavaznak akkor is, ha nem kapnak érte a frissen vágott disznó húsából. 

Mondjuk azért, mert jobb lett az életük az elmúlt 12 évben vagy mert elvi szinten értenek egyet alapvető értékekkel, vagy mert nincs jobb, akire behúzzák az X-et. 

Lehet, hogy tévednek bizonyos kérdésekben, ez mindig vita tárgya kell, hogy maradjon. De azt állítani, hogy a másik puszta valóságérzékelése is hibás, csak mert eltérő döntésre jutott, mint mi, na, ahhoz azért nagyon magas lovon kell ülni. Eddig gondoltam valamit, de a valóság szembejött, tehát módosítom a véleményemet - jól hangzik, nem? Végülis a túlélés záloga, hogy képesek legyünk a realitáshoz igazodva döntéseket hozni, és belássuk, amit mi gondolunk és érzünk, az nem feltétlenül azonos azzal, amit mások gondolnak és éreznek.

Van persze más út is. Az emberi lélek sok mindenre képes, ha önigazolásról van szó. Ezt látjuk most is, elég elolvasnunk a feketébe borult profilképek alatti gyászbeszédeket. Az persze vitán felül áll, hogy ha valaki a változásért harcolt, jogosan keseredik el azon, hogy minden marad a régiben, sőt. Talán még súlyosabb a helyzet, mert az utolsó csodafegyver, az ellenzéki összefogás sem bizonyult dávidi parittyának, és a megváltó sem jött el Márki-Zay személyében. Ami szembetűnő, az az önkritika és a szempontváltás képességének hiánya. A valóság és várakozások közti szakadékot persze át kell hidalni valahogy, erre szolgál az épp aktuális költői kép: a megvezetett, manipulált kormánypárti szavazó mint bántalmazott nő, aki képtelen kitörni az elnyomó férj hatalma alól. 

Van ugye a felvilágosult, intelligens, művelt és elvek mentén szavazó ellenzéki, aki átlát a szitán, és utolsó leheletével is küzd a diktatúra ellen, ahogy - Jászberényi Sándor írja -, a gluténmentes péksütemények mellől is. Aggódik azokért az elmaradott embertársaiért, akik nem értik, amit érteniük kéne, tudniillik, hogy el vannak nyomva. Meg vannak nyomorítva. Be vannak csapva. Ki vannak használva, agymosottak. A felvilágosult hős az ellenzéki összefogás veresége láttán végképp elkeseredik, hogy ezek a szegény népek ott vidéken nem értik, nem értik, hogy azt kellene gondolniuk, amit a fővárosi ember gondol, és legszívesebben venné a bőröndöt, hogy szabadabb országba költözzön (Szabad = olyan ország, ahol a többség úgy gondolkodik, mint ő, csak drágább a szója latte.)

Jól jönnek ezek a toposzok, kisegítik az embert, hogy a jelenlegi vereséget is úgy értelmezhesse, ahogy a világnézete megköveteli, függetlenül attól, hogy az mennyire felel meg a valóságnak. Mert ha a fideszes szavazó a bántalmazott nő, aki Stockholm-szindrómától szenvedve védi az őt verő férjét (Fidesz-KDNP), akkor nem marad más szerep az ellenzéknek, mint a megmentőé. Az pedig mindig hálás szerep.

És persze tovább lehet szőni a toposzt, hiszen egy agymosott, manipulált, bántalmazott nőt akár akarata ellenére is ki lehet - sőt, kell! - szabadítani az elnyomás alól, nem is érdemes odafigyelni arra, hogy mit mond, vagy mit gondol, hiszen nem tudja, mit beszél. Szegény.

Mi majd tudjuk helyette is. (Mit nekünk demokrácia! A hatalom a népé, de csak akkor, ha azt akarja, amit mi akarunk). Végtelenül etikátlan valakit áldozatnak kezelni, aki nem érzi magát annak, és nem is az, csupán azért, hogy igazunk legyen. Tulajdonképpen ez maga a bántalmazás: elvitatni a másik józan ítélőképességét és igazát.

Hát így állunk. Vannak, akik mindent tudnak, meg vannak a megvezetett tömegek. Nincs az a kétharmados győzelem, ami felül tudná írni ezt az arrogáns, lekezelő ellenzéki narratívát. A baj csak az, hogy nagyon nagy szükség lenne egy valódi, hiteles, a saját értékeit világosan kijelölő és azt védő ellenzékre. Olyan emberekre, akik nem csak akkor állnak a saját szövetségeseik mellé, amikor az érdekük megkívánja, és nem húzzák rá a vizes lepedőt arra, akivel korábban egy célért, egy hajóban eveztek. (Azt hiszem, örökre beégett a kép a retinámba, ahogy MZP áll a színpadon, mögötte a családja, és senki más.  Ha az embernek olyan szövetségesei vannak, mint Márki-Zay Péternek, nincs is szüksége ellenségekre.) Ha valami komoly károkat tud okozni egy országnak, az az arrogáns, önigazult, saját hatalmától megrészegült vezetés. Ha még az ellenzékünk is ezt a hozzáállást hozza, tényleg nem marad más, mint várni, hogy egyszer csak feltűnjön egy harmadik politikai erő, aki képes tanulni a saját hibáiból, és nem gondolja azt, mindenki más szembemegy az autópályán.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!