Gabriel Attal a 2015-ben elhunyt tunéziai zsidó származású ügyvéd és filmproducer, Yves Attal és az odesszai ortodox keresztényektől származó Marie de Couriss fia. Három fiatalabb testvérével együtt Párizsban nőtt fel – írja portrécikkében a Guardian.
Attal 2019-ben a Libération hírportálnak elmondta: „Apám azt mondta nekem: ’Lehet, hogy ortodox vagy, de egész életedben zsidónak fogod érezni magad, főleg azért, mert a neved miatt antiszemitizmust fogsz elszenvedni’”.
Az École Alsacienne elit magániskolában tanult, majd érettségi után a világhírű Sciences Po Egyetemen szerzett politológiai mesterdiplomát.
Barátai szerint politikai ambíciói akkor támadtak, amikor részt vett egy Jean-Marie Le Pen elleni tüntetésen, amikor a szélsőjobboldali vezető 2002-ben Jacques Chirac ellenfeleként bekerült az elnökválasztás második fordulójába. 2006-ban belépett a szocialista pártba, és a 2007-es választásokon támogatta annak elnökjelöltjét, Ségolène Royal-t.
2012-ben az akkori egészségügyi miniszter, Marisol Touraine - egyik osztálytársának édesanyja - hivatalában töltött szakmai gyakorlat után 23 évesen teljes munkaidős állást kapott a minisztériumban.
Touraine „okos, fogékony embernek” nevezte és „nagyszerű karriert és fényes jövőt" jósolt neki.
2016-ban kilépett a szocialista pártból, hogy csatlakozzon Macron alakulóban lévő centrista politikai pártjához, az En March-hoz.
A politikai ranglétrán legalább olyan gyorsan emelkedett, mint Macron. Már 29 évesen kinevezték az oktatási minisztérium államtitkárává, így ő lett a legfiatalabb kormánytag az 1958 októberében életbe lépett V. Köztársaság alatt.
Számos magas rangú politikai állást töltött be, többek között volt Macron pártjának vezetője, kormányszóvivő, államháztartási, valamint oktatási miniszter volt. Tavaly júniusban választották be az Nemzetgyűlésbe.
Attal meleg élettársi kapcsolatban él a 38 éves Stéphane Séjournéval, aki EP-képviselő és a kormánypárt - immár Renaissance néven - főtitkára, és 2021-ig Macron egyik politikai tanácsadója volt.
A baloldaliként indult Attal az utóbbi években jobbközép felé tolódott el. 2018-ban a nemzeti vasúttársaság alkalmazottainak sztrájkjaira reagálva azt mondta, hogy Franciaországnak „ki kell szállnia a sztrájk kultúrájából”, az oktatási rendszer változtatásai ellen tiltakozó diákokat pedig „önző bobóknak (burzsoá bohémeknek)” állította.
Macron - akit egykor a francia politika „aranyifjaként” emlegettek – azt várja a népszerű, fiatalos, dinamikus és ambiciózus Attaltól, hogy felpezsdíti a parlamenti többség hiánya miatt meggyengült kormányt, és az európai választások előtt a kiábrándult szavazók fiatalabb generációját is lelkesíti.