Volt kampánytanácsadó: a Demokrata Párt problémája a "vélt fehér elnyomás elleni radikalizmus"
James Carville szerint az ország nagy része "városi, tengerparti, arrogáns" pártként tekint rájuk
Volt kampánytanácsadó: a Demokrata Párt problémája a "vélt fehér elnyomás elleni radikalizmus"

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 28.
A "wokeness", azaz a vélt fehér faji elnyomás elleni radikalizmus a baj a Demokrata Párttal, és ezt mindannyian tudjuk - jelentette ki James Carville, tekintélyes politikai elemző, a demokraták volt kampánytanácsadója kedden a Vox című portálnak.    

A napi politikától már visszavonult Carville szerint bár a demokraták megnyerték a 2020-as választásokat, de a pártnak "problémája adódik az üzenetek közvetítésével."

A politikai tanácsadó pozitív példaként említette Joe Biden amerikai elnököt, akinek szerinte nagy előnye, hogy nem merül bele "az egyetemi társalgók politizálásába".  

Hasonlatát a politika stratéga meg is magyarázta. Úgy vélte, hogy a "divatos egyetemek társalgóiban más nyelvet beszélnek, mint a hétköznapi emberek. Olyan szóval állnak elő, mint a Latinx (latin-amerikai származású emberekre vonatkozó, nemileg semleges kifejezés), amelyet senki más nem használ. Vagy olyan kifejezést használnak, mint a "színes közösségek". Nem ismerek senkit, aki így beszélne" - fogalmazott a politikai szakértő.

"Alapvetően nincs gondom ezekkel a kifejezésekkel, de az emberek nem így beszélnek. A választók nem így beszélnek"

 - mondta Carville.

A stratéga szerint ha a politikusok ezeket a kifejezéseket használják, akkor ezzel azt közvetítik a szavazóik felé, hogy nem egy nyelvet beszélnek. Mint fogalmazott: "beszélnünk kell a faji igazságtalanságról", de "nem úgy, hogy a legtöbb ember számára felismerhetetlen szavakat használunk", mert (...) "ez azt jelzi, hogy megpróbálnak elbeszélni mellettük.

Carville szerint

az ország nagy része "városi, tengerparti, arrogáns" pártként tekint a demokratákra.

"Ez az igazság. Gondoljon bárki bármit, ez valós jelenség és káros a pártra nézve" - mondta. Hangsúlyozta:

a "wokeness" (amely magyarul körülbelül a vélt fehér faji elnyomás elleni radikalizmust jelenti), valós probléma a Demokrata Párt számára, s ezt "ma mindenki tudja a Demokrata Párton belül, de nem akarnak róla beszélni, mert bajba kerülhetnek".

A volt demokrata kampányfőnök szerint nem kéne átmenniük teljesen szocialistába, amikor a republikánusok annak hívják őket, és

az sem a legjobb ötlet, ha a rendőrség eltörléséről tweetelnek, hiszen szinte senki nem akarja ezt. 

Carville úgy fogalmazott: "mindig azt mondom, hogy úgy kell beszélnünk, ahogy az átlagos emberek, a szavazók is beszélnek. Ebben nincs semmi bonyolult. Így tudsz kapcsolatot teremteni és így tudod meggyőzni az embereket. Nem szabad megengednünk, hogy kívülről határozzanak meg minket."

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!