Zuckerberg: sajnálom, hogy a Biden-kormány nyomására cenzúráztuk a tartalmakat
A Meta-vezér a Coviddal és a Hunter Biden laptoppal kapcsolatos döntéseket emelte ki
Zuckerberg: sajnálom, hogy a Biden-kormány nyomására cenzúráztuk a tartalmakat

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 08. 27.
A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg hétfőn levélben közölte, hogy a Biden-kormány folyamatosan nyomást gyakorolt cégére - amelyhez többek között a Facebook, az Instagram, a Messenger és a WhatsApp is tartozik -, hogy cenzúrázzon bizonyos tartalmakat.

Zuckerberg a héten a republikánus Jim Jordannek, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökének írt levelében tette a beismerést, amelyben azt írta, hogy a jövőben az a célja, hogy „semleges legyen, és semmilyen szerepet ne játsszon” semelyik politikai párt vagy ideológia előmozdítása érdekében.

„2021-ben a Biden-kormányzat magas rangú tisztviselői, beleértve a Fehér Házat is, hónapokon keresztül nyomást gyakoroltak ránk, hogy cenzúrázzunk bizonyos COVID-19 tartalmakat, beleértve a humort és a szatírát, és nagy frusztrációnak adtak hangot, amikor nem értettünk egyet” - áll a levélben.

„Végső soron a mi döntésünk volt, hogy levesszük-e a tartalmakat, és kiállunk a döntéseink mellett.”

„Úgy gondolom, hogy a kormányzati nyomásgyakorlás helytelen volt, és sajnálom, hogy nem voltunk nyíltabbak ezzel kapcsolatban”

- folytatta. „Azt is gondolom, hogy hoztunk néhány olyan döntést, amit utólag és új információk birtokában ma már nem hoznánk meg. Ahogy akkor is mondtam a csapatainknak, határozottan úgy érzem, hogy

nem szabad engednünk a tartalmi normáinkból egyetlen kormányzat nyomása miatt sem - és készen állunk arra, hogy ellenálljunk, ha valami ilyesmi újra megtörténik.”

A Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben megvédte a kormányzat koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztatását. „Ez a kormányzat felelős intézkedéseket szorgalmazott a közegészség és a közbiztonság védelme érdekében. Álláspontunk egyértelmű és következetes volt: úgy véljük, hogy a technológiai vállalatoknak és más magánszereplőknek figyelembe kell venniük a tetteik amerikai népre gyakorolt hatását.”

A Meta-főnök sajnálja azt is, hogy lényegében teljesen elrejtették a New York Post Hunter Bidenről szóló, a 2020-as választások előtt megjelenő tudósításával kapcsolatos tartalmakat. Az FBI ezeket orosz dezinformációs műveletnek minősítette.

„Azóta világossá vált, hogy a tudósítás nem orosz dezinformáció volt, és utólag visszatekintve nem kellett volna lefokoznunk a sztorit” – írta.

„Megváltoztattuk az irányelveinket és folyamatainkat, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer - például az Egyesült Államokban többé nem rejtünk el ideiglenesen posztokat, amíg a tényellenőrzésre várunk.”

(DailyWire/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!