Minden valamirevaló mozgalom egy kiáltvánnyal, de legalábbis egy írással kezdődik. Jelen esetben ezt egy Kanadában élő amerikai író, William Gibson követte el. A science fiction (SF) irodalom tehetséges szerzőjének 1984-ben jelent meg első regénye, a Neuromancer (Neurománc), amely szinte minden elnyerhető SF irodalmi díjat megkapott. A regény szerint a jövőbeli világban az egyes nemzetállamok ereje és szerepe lecsökken, helyettük a roppant hatalmú multinacionális cégek határozzák meg az emberek mindennapjait. A technológiai fejlődés eredményeképp nemcsak a különféle génmanipulációval felturbózott emberek jelennek meg, de egy összefüggő, számítógépek generálta virtuális valóság, a mátrix is. A Neuromancer főhőse egy adatcowboy, aki a számítógépes védelmi rendszereket megcsapolva igyekszik értékesíthető adatokhoz jutni ebben a rendkívül gyors sodrú, vibráló világban.
Gibson több írótársával együtt azon munkálkodott, hogy a sokak szerint unalmassá vált tudományos-fantasztikus irodalmat megélénkítse. A Neuromancer megjelenésének évében nevezte el egy szerkesztő a fiatal írók ezen új csoportját cyberpunkoknak.
De honnan ered, és mit jelent ez a kifejezés?
Kezdjük a végéről: a punkmozgalom valamikor az 1970-es évek vége felé kezdődött. Mindenképpen lázadást jelentett a média által sugallt boldog és vásárláscentrikus élet ellen. A zenei életben egyesek a The Ramones együttes hetvenhatos albumától számítják ennek kezdetét.
A cyber kifejezés a már említett William Gibson egyik 1982-es novellájában jelent meg, a cybertér szóban. Cyber: virtuális valóság, internet, speciális eszközzel láthatóvá, sőt érzékelhetővé tett hálózat. A cyberpunkregények világképe erősen apokaliptikus képet fest a társadalomról. Mindig egy-egy nagyobb katasztrófa – háború, járvány – megtörténte után játszódnak. Főhősei a szó valóságos és átvitt értelmében is a peremvidéken élnek; interfésszel, csúcstechnológiát képviselő berendezésekkel felszerelt szabadságharcosok. Lázadásuk fő iránya és helyszíne a rendszer, amely egyszerre jelenti a mindent ellenőrzése alatt tartó vállalatbirodalmakat, és a kódokkal védett, az adatkalózok számára halálos veszedelmet tartogató hálózatot. A cyberpunkokban az eredeti punkokhoz képest mégis fellelhető pozitivizmus. Ez elsősorban abból fakad, hogy a modern technikát nem vetik el, hisznek egy jobb jövőben, és erős közösségi érzés köti össze őket.
A cyberpunk egyik nagy felismerése abból áll, hogy a számítógépek világa nem csupán a steril kutatóintézetek csendjében dolgozó többdiplomás mérnököké. A technológia érdekes, izgalmas képzeletfelszabadító eszköz lehet – még egy külvárosi fiatal számára is. A másik cyberpunktalálmány az újfajta közösség születése, amely elsősorban interaktivitásának köszönheti erejét.
A cyberpunkmozgalom kiterjedt, megszűnt csupán irodalmi forma lenni, habár azóta még több fiatal szerző jelent meg ezen a palettán (például az operációs rendszerekről Kezdetben volt a parancssor címmel esszét író Neal Stephenson).
Felszínre kerültek előtte még csak kevesek által használt szavak. Megtanulhattuk, hogy a hacker az, aki tudását fitogtatva tör fel rendszereket, honlapokat; a cracker ennek rosszindulatúbb változata; a phreak pedig a telefonrendszereket megbolygató személyt jelenti.
A számos cyberpunkfilm legfontosabbika a Vangelis zenéjének is köszönhetően nagy hatású Szárnyas fejvadász, és természetesen ide tartozik a maga nemében korszakosnak tekintett Matrix cím? film is.
A cyberpunk mint mozgalom már régen kilépett elkülönülő jellegéből, hiszen a globális világ, az internet megjelenésével a mindennapok részévé vált. Napjaink cyberpunkja többnyire egy minden tekintetben konszolidált fiatalt jelent.
A legeredetibb "lázadó" viszont talán mindmáig a cyberpunkmozgalom alapembere, William Gibson: az internetet, a megannyi technikai újítást megálmodó regényíró a mai napig hagyományos írógépen írja műveit.
2001. 10. 05. (V/40)
