„Négy gyermekem van” – nyilatkozta nemrégiben egy neves színész, s az
elismerő reakciót látva hozzátette: „Sőt mi több: mind egyetlen nőtől”.
Méltánylandó helyzet, hiszen a párkapcsolatok nagyfokú bomlékonysága miatt ma
egyre tömegesebben fordul elő, hogy a gyermekek egyik édes szülőjük mellett
nevelőapák, elvétve nevelőanyák sorával élnek, és számos fogadott vagy
féltestvérrel gyarapodnak, mire a felnőttkort elérik. A jelenség oka, hogy
folyamatosan nő a házasságon kívül született gyermekek száma (arányuk ma 35
százalék), terjed az élettársi kapcsolat, ami kimutathatóan bomlékonyabb a
házasságnál, továbbá nő a válások aránya: előreláthatóan minden második házasság
felbomlik a jövőben. Bár még mindig a két vér szerinti szülővel élő gyerekek
vannak túlsúlyban, arányuk folyamatosan csökken.
„Tíz éves voltam, amikor édesapám felvázolta egy papírra a jelenlegi
családfámat, hogy lássam, ki kinek a kicsodája. Teljesen beleizzadt a félórás
magyarázatba, és egy kusza vonalhalmaz lett az eredmény, amin totál képtelenség
volt kiigazodni” – meséli a tizenkilenc éves Ádám, akinek szülei elváltak.
Édesanyjával él, akinek a jelenlegi, második férjétől Ádám mellé még két
gyermeke született, bár a férjnek az előző házasságából is van már két gyermeke.
Ádám édesapjának is volt korábbról egy gyermeke, s miután időközben újból
megnősült, született további két gyermeke. „Most képzeld el mindezt egy
kapcsolati ábrán – mondja Ádám –, a nagyszülőkkel együtt!”
A párkapcsolatok szakadatlan keletkezése és felbomlása átírja az egész rokonsági
rendszert. A szülő elvileg az a személy, akinek meghatározó szerepe van a
neveltetésben. Ám tisztázatlan kérdés, hogy ilyen sokrétű családi viszonyok
között egy gyermek kit tekint szüleinek, testvéreinek, s egyáltalán: miként
alkalmazkodik az őt számtalan vonatkozásban érintő változásokhoz. Például apja
új élettársa vagy annak gyermeke neki kicsodája? „A népességtudománynak ezzel a
kérdéssel is kellene annyit foglalkoznia, mint az egyszülős családok helyzetével
– figyelmeztet Spéder Zsolt szociológus nemrégiben megjelent elemzésében. –
Hiszen e változások aligha hagyják érintetlenül a családszerkezetet, a
gyermekvállalási magatartást, és az sem valószínűsíthető, hogy a pótszülő(k)
mellett nevelkedő gyermekek hasonló esélyekkel rendelkeznek majd, mint azok,
akik gyermekkorukat saját, háborítatlan párkapcsolatban élő szüleikkel töltik.”
Ma egyre több olyan gyerek van, aki hosszabb-rövidebb ideig kénytelen
megtapasztalni az egyszülős állapotot: a tizenöt év alattiak egynegyede közéjük
tartozik. Különösen igaz ez élettársi kapcsolat, illetve alacsony iskolai
végzettség esetén. Az egyszülős családokban átlagon felüli a szegénységkockázat,
a gyermekek lelkileg sérülékenyebbek, s kisebb az esélyük az előnyös társadalmi
pozíciók megszerzésére. A szakember szerint az egyszülős állapot bekövetkeztének
akkor is messzemenő következményei lehetnek, ha a helyzet csak átmenetileg áll
fenn a gyerek életében.
Köztudomású, hogy nem feltétlenül a legrosszabb házasságok bomlanak fel, ami
arra utal, hogy sok a kiüresedett, elfásult házasság. Viszont az sem tűnik
elfogadhatónak, hogy a felek a gyermek „bőrére” kísérletezgessenek a „nagy ők”
keresésével, mert a csemete ezt kimutathatóan jobban megsínyli, mind későbbi
magánéletét, mind karrierjét tekintve.
Némely európai országban igen magas a családok stabilitása a gyermekek
szempontjából. Ezen országok – Olaszországgal és Spanyolországgal az élen –
Európa különböző területein találhatók, ugyanakkor közös bennük a katolikus
vallás erős hagyománya és dominanciája – véli Spéder Zsolt, aki mindent
összevetve végül felteszi a kérdést: Lehet, hogy a jövőben a hagyományos családi
körülmények, a tartós szülői kapcsolatok közötti nevelkedés lesz a „gyermeki
privilégiumok” egyik formája?
2006. 08. 19. (X/33)
