Az Amerikai Bőrgyógyászok Társasága nemrég a bőrrák járványszerű terjedésére
hívta fel a figyelmet, és azt is kiemelte, hogy ha öt vagy több alkalommal leég
valakinek a bőre, akkor a rák kockázata megkétszereződik. A WHO felmérései
szerint a rákos megbetegedések fele újabban a bőrrák, amelynek kétharmada a
napsugarak káros hatásaira vezethető vissza.
Hazánkban idén a Magyar Rákellenes Liga indított figyelemfelkeltő kampányt a
napozás veszélyeiről és a megelőzés fontosságáról, igaz, szórólapjaik csak az
orvosi rendelőkben voltak megtalálhatók. A visszajelzések alapján sokak számára
az a kérdés, hogy mikor is kell valójában orvoshoz fordulni. A bőrgyógyászok
szerint már olyan elváltozások, mint az anyajegy növekedése, színének
elváltozása, illetve újabb anyajegyek megjelenése, hirtelen megsokasodása esetén
mindenképpen ajánlatos felkeresni a szakrendelőt.
A melanoma olyan rosszindulatú bőrdaganat, amelynek előfordulása egyre
gyakoribb. A statisztikákat tekintve a női betegek száma kétszer annyi, mint a
férfiaké. A betegség megjelenése serdülőkorban meglehetősen ritka, azonban a
középkorúak számára nagyon fontos a prevenció. Mivel a káros hatásokért a Nap
ultraibolya sugarai a felelősek – amelyek 10 és 16 óra között a
legveszélyesebbek –, ezért a Napon való tartózkodás még magas faktorszámú
bőrápoló termékek használatával sem ajánlott. Sőt, külföldön már megjelentek a
különböző fényvédős, harmincas faktorszámú ruhák is.
Pap Andrea, az Országos Onkológiai Intézet bőrgyógyásza lapunknak elmondta:
tapasztalataik szerint az emberekben egyre inkább tudatosul a rákveszély, többen
járnak szűrésekre és ellenőrzésekre, de legtöbben csak panasz esetén fordulnak
kezelőorvoshoz. Sokkal többen használnak magasabb faktorszámú termékeket is,
mint korábban, de sajnos még él az a téves nézet, miszerint ez megvéd a károsító
hatásokkal szemben – holott csupán lassítja azokat.