Képünk illusztráció
A koránál kicsit idősebbnek látszó, kedves arcú lány szobája lassan egy éve
üresen áll. A család néhány évvel ezelőtt költözött Újkígyósra. A kislány
tanulási nehézségekkel küzdött, és sokszor panaszkodott, hogy nem jön ki
tanáraival és édesapjával sem. Édesanyja, aki hajnalban járt el dolgozni, és
munkabeosztása miatt keveset volt otthon, lánya eltűnése óta az idegösszeomlás
szélére került, és máig azon őrlődik, hol rontották el. „2004-ben kezdődött a
kálváriánk, amikor Niki egyszer csak azzal jött, hogy megismerkedett az
iskolában, számítástechnika órán chatelés közben egy idősebb fiúval – meséli az
apuka. – Szerintem csak azért keresett beszélgetős partnereket, hogy
elpanaszolja gondjait. Mivel a rossz tanulmányi eredményeit illetően sokat
veszekedtünk, mondta is, hogy végre van valaki, aki megérti őt. Nikolett az
elején előlünk sem titkolta új kapcsolatát. Mi sem tiltottuk el a fiútól, mert
láttuk, ha ellenkeznénk, akkor az csak még nagyobb dacot váltana ki a lányból.
Mivel nekünk itthon nincs számítógépünk, telefonon minden nap több órát
dumáltak, és Niki szép folyamatosan leszakadt rólunk, egyre zárkózottabb lett.”
„Egyre kevesebb beleszólást hagyott az életébe, állandóan titkolózott. Úgy
láttuk, a Norbi szántszándékkal telebeszélte a fejét, hogy lázadjon fel ellenünk
– teszi hozzá az anyuka, aki szerint már akkor lehetett érezni, hogy ebből baj
lesz. – Olyan volt, mintha előre betanult szöveget mondott volna a lányunknak.
Hirtelen kevés lett számára a távkapcsolat. Találkozni akart Nikivel, mi meg nem
értettük, hogy egy huszonhat éves felnőtt férfi mit akar egy tizennégy éves
gyerektől. A sejtésünk beigazolódott, mert az első randevúról Niki a
megbeszélthez képest egy nappal később jött haza. Amikor megjött, nem bántottuk,
de megszidtuk. Niki akkor még sírt, látszott, hogy őt is bántja a dolog.”
A következő alkalommal már arra kérte Niki a szüleit, hogy a fiú náluk
aludhasson. A szülők ezt nem engedték meg, amit a fiú látszólag elfogadott.
Aztán 2005 februárjában Nikit nem találták otthon, csak az ágyán hagyott egy
telefont, benne egy üzenettel. Az állt benne, hogyan kell Nikinek elszöknie,
hogy a szülők ne vegyék észre. „Ekkor szóltunk a rendőrségnek, akik felhívták a
Norbit, és hazahozatták vele Nikit. Borzasztóan nézett ki – sírja el magát az
anyuka –, még a haját is befestette feketére, hogy ne ismerjék fel.”
Nikolett hazatérése után Norbert a szülők előtt közölte vele, hogy vége a
kapcsolatuknak, bár az apuka meggyőződése, hogy ez is csak figyelemelterelés
volt.
A megérzés beigazolódott Niki következő eltűnésével. „A rendőrség másodszorra
nem vett minket komolyan – háborodik fel az apuka. – Én nem mondom, hogy mi
szülők nem vagyunk hibásak, nálunk is voltak problémák. Egyszerű emberek
vagyunk, én szobafestő vagyok, a feleségem hajnali fél háromkor jár dolgozni egy
baromfi-feldolgozóba. Kevés időt tudtunk a lányunkkal foglalkozni. De sem a
rendőrség, sem az iskola nem fogta a pártunkat. Úgy tűnt, egyszerűbb ránk fogni
mindent, mint alaposan utánajárni a dolgoknak.”
Furcsa volt a szülőknek az is, hogy Norbinak nagyon sok ismerőse volt, akikkel
állandóan telefonált. „Nyugtalanok voltunk, mert hallottunk arról, hogy
internetes bandák arra szakosodnak, hogy lányokat csábítsanak el különféle
célokra – mondja az apuka. – A rendőrök a második eltűnés után jártak ugyan
egyszer a fiú szüleinél, de Nikit nem találták meg.”
Uhrin Nikolett
2006. 10. 06. (X/40)
