Képünk illusztráció
Komoly szervezés előzte meg az idei diáknapot is: együtt dolgoztak a
diákönkormányzat tagjai és a tanárok, megbeszélték a tréfás
gólyamegpróbáltatásokat, a túl erőseket cenzúrázták. A felsőbb évfolyamosok
közül jelentkező vállalkozó szellemű „végrehajtók” reggel hét órára érkeztek az
iskolába. Az újoncokat több hullámban várták a megpróbáltatások, miközben
végighaladtak a szép parkkal rendelkező iskola kapujától az osztálytermekig. Míg
a korábbi években például kecskének kellett énekelni, gólyaorral járni, egymást
talicskázni vagy fél lábon ordibálni, hogy „Gólya vagyok!”, idén felnőttméretű
papírpelenkákban, előkével kellett közlekedni, ketchupos hagymakarikát kellett
enni, és Trabantot kellett tologatni. Sokak szerint már ez is a durva tréfa
kategóriája, de a többség még bírja.
A cenzúra nem működött tökéletesen, mert ennél durvább dolgokról is beszámoltak
lapunknak az iskola – kivétel nélkül nevük elhallgatását kérő – diákjai. Az
egyik szemtanú szerint volt, akinek borotvahabbal fújták be a haját, miközben
egy pad tetején állt, majd meg is ütötték, sőt többeknek a felkínált
palacsintára is jutott a borotvahabból. (Másik módszer a borotvahab etetésre:
csukott szem, nyitott száj.)
Egy tejérzékeny elsős lány szájába tejszínhabot nyomtak, amitől allergiás
tünetei lettek, többeket pedig már a kapunál ismeretlen összetételűnek mondott
piros színű itallal itattak, illetve a beszámolók szerint lekvárral,
tüsszentőporral és ismeretlen anyaggal bekent kenyérrel etettek. És volt, akinek
kívül csokival bekent alsónadrágot kellett a fején viselnie.
A „vidám beavatás” hatására több diák rosszul lett, hányingerre és gyomorfájásra
panaszkodtak. Egyiküket kórházba kellett szállítani.
„Aki így viselkedett, nem lesz helye az iskolában” – nyilatkozta az eset után
Kerek László, az intézmény igazgatója. Egy három kijelölt tanárból álló fegyelmi
bizottság belső vizsgálatot indított a tettesek felkutatására (eredmény
lapzártánk után várható), és a rendőrség is megjelent a helyszínen. Emellett
eltörölték a többi gólyanapi programot.
A Heteknek az elkövetők személyét firtató kérdésére informátoraink azt mondták,
hogy bizonyítani nem tudják, de erősen vélelmezik, hogy a 11/d nevű rendészeti
osztály kollégistái – nagy eséllyel belőlük lesznek a jövő rendőrei – állnak a
háttérben.
– Ezt a társaságot, bár tizennyolc éven aluliak, mindenhol kiszolgálják
cigarettával a városban, az iskola melletti Rózsa presszóban bármikor
fogyaszthatnak alkoholt, és gyakran ittasan jelennek meg az iskolában – mondta
egy diák. A benti állapotokra jellemző, hogy egy másik tanuló szerint öt perc
alatt bármikor drogot is vehetne az iskolában. – Füves cigi, tabletták vagy
bélyeg, szakértők magyarázzák, mikor, melyiket, hogyan kell használni –
ecsetelte a részleteket.
A diákok azért kérték nevük elhallgatását, mert félnek: már több forrásból
kaptak fenyegetést, amiről többet nem voltak hajlandóak elárulni, de annyit még
megjegyeztek, hogy több felügyelő tanár kellett volna a rendezvényre.
Természetesen megkerestük a kollégiumi kemény magot is, akik csókolommal
köszöntek, és kérésünkre szívesen abbahagyták a testépítő gyakorlatozást a
beszélgetés idejére. Elmondták, hogy semmi közük az egészhez, régi „jóhírük”
miatt akarják rájuk kenni az egészet, és már tavaly is ki akarták csapni őket az
iskolából. A rosszulléteket okozó ismeretlen anyagokról azt állították, ők csak
mustár, ketchup, tejszínhab és torma keverékével dolgoztak. Úgy vélik, sokan
csak azért színlelték a rosszullétet, hogy lóghassanak. Szerintük a szakmunkások
között vannak a tettesek, ezt viszont a megkérdezett szakmunkástanulók cáfolják.
A legfontosabb kérdésre, miszerint mi volt a lefoglalt bodzásüveg tartalma,
senki sem volt hajlandó nyilatkozni. Barna András, a fegyelmi bizottság
pedagógus tagja a vizsgálat folyamatban létével indokolta álláspontját – bár már
van sejtésük az elkövetők kilétét illetően. Dr. Király Szilvia, az egri Markhot
Ferenc Kórház orvosa személyiségi jogokra hivatkozva hárította el
megkeresésünket. Oravecz Éva rendőr százados, a HRFK sajtóreferense kérdésünkre
elmondta, hogy jelenlegi álláspontjuk szerint bűncselekményre utaló esemény nem
történt, ezért nem nyomoznak, hanem közigazgatási eljárás keretében
vizsgálódnak.
A kislány szülei egyelőre csak annyit közöltek, hogy gyermekük jobban van.