A kétévente készülő jelentés – mely a londoni Zoológiai Társaság és a
Globális Lábnyom Hálózat közreműködésével készült – idén sem dicsérte meg az
emberiséget: a Föld ökoszisztémáit még soha olyan mértékben nem szipolyoztuk ki,
mint manapság. „Jóval tovább nyújtózunk, mint ameddig ökológiai takarónk ér, s
olyan mértékben aknázzuk ki a természeti erőforrásokat, hogy a Föld már nem
képes pótolni őket. Ennek következményei előre láthatók és irtózatosak” – hívta
fel a figyelmet James Leape, a WWF főigazgatója.
A Pekingben közzétett jelentés két csoportban számos adatot foglal magában. Az
egyik az „élőbolygóindex”, amely a biodiverzitást mutatja, 1300 gerinces faj
3600 populációja alapján készült. 1961 óta a szárazföldi fajok 31 százalékkal,
az édesvíziek 28 százalékkal, a tengeriek pedig 27 százalékkal fogyatkoztak meg.
Hazánkban például a vizát és a törpesast már hiába keressük. A hanyatlás a
trópusokon a legdrámaibb.
A másik index az „ökológiai nyom”, ami az emberiség növekvő élelem-, energia- és
vízigényének következménye. A felmérésből kiderül, hogy 1961 óta az emberiség
összigénye a bioszférával szemben több mint háromszorosára nőtt. Az emberiség
2003-ban már 25 százalékkal gyorsabban változtatta hulladékká az erőforrásokat,
mint ahogy a természet a hulladékot képes visszaváltoztatni erőforrásokká. Az
ökológiai nyom leggyorsabban növekvő összetevője a széndioxid-kibocsátás, ami
1961 óta több mint a kilencszeresére nőtt. Az összes energiafogyasz-tás –
különösen a fosszilis energiahordozók (szén, földgáz, olaj) használata – 700
százalékkal növekedett, ami erősen hozzájárul a klímaváltozás káros
következményeihez is. Jelenleg a legnagyobb terhet az Egyesült Arab Emirátusok,
az Egyesült Államok és Finnország rója bolygónkra, s Magyarország is magasan a
kívánatos érték fölött áll. A nagy népességű, elmaradottabb országok fejlődése
nyomán megugró fogyasztás pedig hihetetlen nyomást fog jelenteni a természeti
javakra.
„Döntő választás előtt áll az emberiség: az életszínvonal emelése a természetre
rótt terhek csökkentése mellett nem lesz könnyű. Az újabb beruházások vagy a
romboló túlfogyasztásba hajszolják a társadalmakat, vagy pedig rákényszerítik a
fenntartható életvitelre a ma és a jövő nemzedékeit” – fogalmazott James Leape.
Számításaik szerint, ha minden marad a régiben, az emberiség igényei a
természetes erőforrások iránt 2050-re kétszer akkorák lesznek, mint a Föld
kapacitása, s ezen a ponton nagyarányú ökoszisztéma-összeomlás következhet be. A
fenntartható társadalomhoz viszont azonnali, jelentős intézkedésekre van
szükség, főként az energia-előállítás, a közlekedés és az otthonteremtés terén.
2006. 11. 30. (X/48)
