Fotó: Somorjai László
Dr. Szakács László alpolgármester lapunknak úgy nyilatkozott: jelenleg tíz
család kilakoltatását készítette elő az önkormányzat, miután tetemes lakbér- és
közüzemi tartozást halmoztak föl. A döntés három-négy éve húzódó folyamatra tett
pontot: a meghirdetett közmunkaprogramokra rendre nem jelentkeztek az
érintettek, valamint az együttműködés legcsekélyebb jelét sem voltak hajlandók
mutatni, hogy rendezzék tartozásukat, ezért kerül sor az intézkedésre. A
következő hónapokban tovább folytatódik Komlón a kilakoltatások sora, mivel még
vagy 72 családnak van 100 ezer forint feletti tartozása.
Az önkormányzat tulajdonában levő hatszáz bérlakás a mintegy 27 ezer fős város
lakásállományának ma már alig 6-7 százalékát teszik ki, s az ilyen otthonok
lakóinak egy része rengeteg gondot okoz a Városüzemeltetési Gondnokságnak. A
legfőbb probléma az, hogy egyre többen, és egyre nagyobb összegekkel tartoznak,
s nemcsak a lakbérrel, de nem fizetik a vízdíjat és a távfűtés,
melegvízfogyasztás költségeit sem. Tekintve, hogy a városban a víz- és
hőszolgáltató cég is önkormányzati tulajdonban van, az eddiginél szigorúbb
fellépés a tartozókkal szemben nem halogatható tovább. Az érintett családok
lakbér- és közüzemi tartozásai eddig összesen 330 millió forintos hiányt okoztak
a hivatalnak.
„Akin látjuk, hogy akar fizetni, de nem tud, azon segítünk. De a notórius
tartozókat, az eddigi megkeresések során semmiféle együttműködési készséget és
fizetési hajlandóságot nem mutatókat külön kezeljük: mivel a rendesen fizetőkkel
szemben is igazságtalan lenne, ha elnéznénk a tartozásokat. Akadnak olyanok is,
akik nem hajlandók fizetni a 3500 forintos lakbért, ugyanakkor 30-40 ezer
forintért kiadják az önkormányzati lakásukat. És még nekik áll feljebb, holott 5
év alatt 500 forintot sem voltak képesek a lakásért kifizetni” – fejtette ki az
alpolgármester.
Egyébként 2004-ben volt már hasonló eset: akkor 50 családot szólítottak fel a
fizetésre, és közülük 25 rendezte is a tartozást, míg sajnos a többieket ki
kellett lakoltatni. „Fontos látni, hogy nem az a célunk ezzel, hogy
megbélyegezzünk egy csoportot, és általánosítani sem akarunk: minden egyes
embert eseti elbírálásban részesítünk, figyelembe véve az életkörülményeit,
lehetőségeit. Rengeteget foglalkozunk velük, van lehetőségük részletfizetési
kérelemre, azonban a legnagyobb baj, hogy egyszerűen nem tudnak a pénzzel bánni.
Meg kellene tanítani őket a felelősségvállalásra, hogy a saját sorsukat kezükbe
vegyék” – magyarázza az illetékes.
Az alpolgármester hangsúlyozza: több személlyel is szerződést bontott már az
önkormányzat, ám az utcára senkit sem tehet ki a városháza. „Minden egyes eset
elbírálásánál együttműködünk a gyámhivatallal és a családsegítő szolgálattal. A
kilakoltatáshoz jogerős bírósági ítélet kell, a gyermekes családok esetében
pedig természetesen meg kell várni a gyámhatósági eljárást, ami legalább fél
évet vesz igénybe. Ahhoz, hogy egy gyermeket tényleg kiemeljenek a családjából,
vagy állami gondozásba vegyenek, ahhoz nagyon komoly indokok kellenek” –
figyelmeztetett a szocialista politikus, aki hangsúlyozta: a fizetési
hajlandóság legcsekélyebb jele esetén változtatnak a döntésükön.
„Mikor megszűnt a bánya, a két legfontosabb városrészünk épült le – magyarázza
az elszegényedés kezdeteit Szakács László. – Sok ember dolgozott ott, akiknek
sajnos nincs semmiféle képesítése, és megfelelő program hiányában a mai napig
nem képeztetik magukat.” Komló egykor a mecseki szénbányák központi települése
volt: a gyors fejlődésben meghatározó szerepe volt a szénvagyon
kitermelésének. Az iparszerű bányászat azonban – több mint száz év után –
1999-ben megszűnt a térségben, így a település lakóinak jelentős része
munkanélkülivé vált. Napjainkban legfeljebb a sikondai városrészben található
gyógyvizű fürdő vonzza ide a látogatókat.
Lapunk úgy tudja: adatok híján, óvatos becsléssel is minimum félmillióra tehető
ma Magyarországon azoknak a száma, akik hat hónapot meghaladó közüzemi vagy
lakbértartozásuk miatt elvileg bármikor kitehetők az otthonukból. Azon
túlmenően, hogy senkinek nem áll érdekében a hajléktalanok már meglévő
harminc-negyvenezres tömegét ennyire felduzzasztani, a megnyugtató megoldást sem
könnyű egy ilyen méretű problémára megtalálni. Sokkal nagyobb kiadást és gondot
jelent ugyanis egy hajléktalan ember visszasegítése a társadalomba, mint a
lecsúszásának a megelőzése, viszont az önkormányzatok az államháztartást is
érintő kemény megszorítások miatt maguk is szorongatott helyzetben vannak. A
hátralékosok helyzete egyelőre teljes mértékben az illetékes önkormányzatoktól
függ, ami az általános pénzszűkét és szakemberhiányt ismerve nem sok jót jelent.
2007. 08. 10. (XI/32)
