Az oktatási minisztérium ugyan számos témakörön belül megerősítette a
gazdasági-pénzügyi téma előfordulását a NAT-ban, önálló tantárgyként azonban nem
jelenik meg. Brassói Sándor, az oktatási minisztérium főosztályvezető-helyettese
a Heteknek elmondta: „Nem várható el minden felső tagozatos iskolától, hogy
külön tanárt szerződtessen a pénzügyi ismeretek mint önálló tantárgy oktatására.
A munkaerőpiacon ugyanis gyakorlatilag ilyen tanár nem található – jelenleg.
Habár folyamatosan zajlanak a továbbképzések, jelen helyzetben hatékonyabbnak
találtuk az ismeretanyag felosztását. Így a hitel és tőzsde témaköre a
gazdaságföldrajz, a kölcsönök és adósságok a háztartási ismeretek, míg a
különböző kamatszámítások a matematika tantárgyakon belül kerülnek majd a diákok
elé.”
Egy felmérés szerint a diákok 63 százaléka szerint a pénzügyi ismeretek
oktatásának a legfontosabb öt iskolai tantárgy közé kellene tartoznia,
elsajátítása érdekében pedig szívesen járnának akár különórákra vagy szakkörökre
is. A magyar pénzügyi intézmények mentségére legyen mondva: pár éve született
meg a Beni és Ani a pénz világában című oktatási anyag a Budapesti Értéktőzsde
által létrehozott Öngondoskodás Alapítvány jóvoltából. Beni és Ani két
tinédzser, aki mindennapos problémáin keresztül ismerkedik meg nyolc fontosnak
ítélt pénzügyi témával. Mondhatni, kicsit bugyuta és tőzsdereklám ízű az anyag,
de legalább online elérhető. Annyit azért érdemes lett volna a részvények
propagálása mellett megjegyezni, amit a nagy spekulánsok mind tudnak: aki a
tőzsdéhez nyúl, annak jó néhány évre és pár millió forint tanulópénzre is
szüksége lesz.
Az idén érettségizett diákok viszont már egy újabb kezdeményezés eredményét
foghatták a kezükbe a ballagó csokor mellé: a Nemzeti Bank, a
Pénzügyminisztérium és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jóvoltából
(amely szervezetek kezdeményezték szintén a NAT említett módosításait) készült
el „A pénz beszél
Te is érted?” elnevezésű nyomtatott kis brosúra, amely a
bankszámlák, megtakarítások, hitelek és nyugdíjpénztárak témakörein keresztül
okítja a fiatalságot. A füzetet a független pénzügyi szakma már nagyobb
elismeréssel fogadta, egyesek szerint a hőn áhított tantárgyat is erre a
gondolatmenetre kellene felfűzni.
Mindent összevetve: idén sem indult új NAT-tantárgyként a pénzügyi ismeretek, a
jövő tanévben azonban már találkozhatunk a csíráival. Kóka úr nagy álma viszont
még biztosan várat magára, hiszen ő szíve szerint 2010-re már érettségi
tantárggyá avanzsálná a témát.