Fotó: Somorjai László
A nyugati világ „új beduinjairól” nemrég a The Guardian is értekezett. Ők
azok, akik a technológia robbanásszerű fejlődésének köszönhetően a munkanapokon
is lazábbra veszik a figurát, s a szürke irodák falai közül kiköltöznek a
kávéházakba. A lap által megszólaltatott 57 éves Schneider úr például
Nagy-Britanniában él, és egyike azoknak, akik fel vannak szerelve wifi (zsinór
nélkül működő) laptopokkal, mobiltelefonokkal, és az irodájukat különböző
kávéházakba telepítik. „Az én irodám a Starbucks” – jelenti ki Peter Schneider
nagy mozdulatokkal gesztikulálva reggelije és BlackBerryje felett. „Amikor egy
ügyfél találkozót kér, akkor azt ajánlom, hogy válasszon ki egy Starbucks
kávézót. Tulajdonképpen itt nem kávét, hanem helyet árulnak.” Schneider úr
egyébiránt tizennyolc éve színházi producer, aki az üzleti élet ezernyi
státusszimbólumával felszerelt irodájával is rendelkezik, mégis áthelyezte a
működését a városszerte található különböző kávéházak „virtuális irodáiba”, ahol
legalább napi öt órát tölt. „Néha azért veszek egy kávét is!” – mondja
szarkasztikusan.
Az USA-ból, pontosabban San Franciscóból eredő szokás ez, ahol a média az „új
beduin” elnevezéssel címkézte fel az érintetteket. Az elmúlt év folyamán
világszerte növekedett a wifi hotspotok száma, és százával váltak a kávézók
munkahelyi környezetté. A britek több mint 75 százaléka rendszeres látogatója a
kávéházaknak. A Starbucks, a Costa, a Caffé Nero és a Coffee Republic
kávéházláncok üzletvezetőivel készült riportok alapján a beülős vendégek zöme
munkavégzés céljából keresi fel őket. Marco Fernandez egy londoni Caffé Nero
üzletvezetője. Állítása szerint az ő vendégkörének is a 90 százaléka úgynevezett
„új beduin”. „Nem küldhetjük el őket, de minden rendben van, hiszen fizetnek a
zsinór nélküli internetért, szóval legalább ebből tudunk pénzt nyerni.”
Még ha valaki ragaszkodik is a kávéházi illem szabályaihoz, és legalább óránként
rendel valamit, annak is olcsóbb ez a lehetőség, mintha irodát bérelne. Lee
Danison 29 éves szoftverfejlesztő mérnök például üzleti partnerével együtt
megbújik a The Breakfast Club nevű, otthonosan kényelmes kávézóban. A két
üzletember szerint óriási előny az ingyenes internet, és az, hogy a kávézó sötét
zugaiban meghúzódva laptopjukon zavartalanul dolgozhatnak. „Nem kell többé
helyhez kötve dolgozni, de az emberek még mindig ülnek az irodákban csak azért,
hogy átrágják magukat az e-mailjeiken.”
Úgy tűnik, a kávéházak és vendéglők talpon maradásának egyik mércéje, hogy
mennyire képesek a minél jobb munkafeltételeket minél kellemesebb miliőbe
ágyazni. Angliában a független kis kávézók ingyenes internet-hozzáférést
ajánlanak, hogy versenyhelyzetet teremtsenek a nagy franchise kávézókkal. Egyes
üzletvezetők azonban fontolgatják, hogy fizetőssé teszik az
internetszolgáltatást mondván: „Tíz asztalunk van, és legalább ötnél egyetlen
ember ül, aki szörfözik a neten, miközben legfeljebb egy-két italt vesz. Az
elmúlt hónapokban csak rosszabb lett a helyzet, így képtelenség hasznot
csinálni.” A nagy kávéházláncokat a tendencia helyzetüknél fogva nem vágja
földhöz, ők különben is pénzért árulják az internet-hozzáférést.