A nyolc év alatti gyerekeket célozta meg egy amerikai sebész Az én gyönyörű
anyukám című meséskönyvével, melynek segítségével a gyerkőcök választ kaphatnak
a mama készülő plasztikai műtétjeinek miértjére. A kiadványról egyedül a
Newsweek brit hetilap számolt be. A két hónapja kiadott kötet szerzője dr.
Michael Salzhauer plasztikai sebész – a könyvben a kigyúrt, szteroidon táplált,
férfias dr. Michaelt személyesíti meg –, aki a főszereplő kislány édesanyján
orr-, hasi korrekciót, illetve mellimplantációt készül végrehajtani. Mint minden
mesének, ennek a történetnek is „happy end” a vége: a mami piszébb orral,
zsírmentes, bár szilikonnal telített testtel szebb és boldogabb lett, mint
valaha, s immáron a puccos ház és luxusautók mellett a feleség megérdemelten
kapja meg a koronát férjétől, méltó obeliszkjévé válva a tökéletes otthonnak.
A sajátos ismeretterjesztésre szánt Barbiebaba-szépséget megörökítő mese még
olyan nem elhanyagolható részletekkel is foglalkozik, mint a zsírleszívás
költsége, illetve az amiatt lemondott disneylandi út. A könyv óriási siker az
„érintettek” körében, a kozmetikai beavatkozást követően a gyerekek büszkébbek
lettek az anyukájukra, a gyerekzsúrokon a kislányok nem egymás loknijaival,
hanem mamájuk szabványalakjával hencegtek. Néhány sebészkolléga fenntartással
fogadta Salzhauer könyvét, túlzónak és veszélyesnek tartják, ami bizonyára nem
alaptalan, hiszen az író-sebész feleségének az ötödik gyermek után sem jutott
eszébe férje kése alá feküdni.
„Az ilyen jellegű reklámkiadványokkal – amelyek egyben rejtett üzenetet
hordoznak – fondorlatos módon, céltudatosan bombázzák a gyerekeket, akik így
néhány év múlva könnyedén potenciális ügyféllé válhatnak, ha arra vágynak” –
kommentálta lapunknak a jelenséget dr. Túry Ferenc. A SOTE Magatartástudományi
Intézet igazgatója szerint a közgondolkodásban egy plasztikai beavatkozás
sajnálatos módon szinte a természetes élet részévé vált, különösen
gyermekszülések után. A közvélemény táplálásáról e téren a médiaipar
gondoskodik. A plasztikai sebészet mára oly mértékben üzletté vált, hogy az már
túlmegy az orvosi eskü elvein, tehát itt már nem az emberek segítéséről, hanem a
test áruvá válásáról van szó – véli a szakember, aki ide sorolja a Bodies
elnevezésű aktuális kiállítást is. „A Bodies tulajdonképpen hullák
kipreparálásáról szól, amit a szervezők egyszerűen az emberi kíváncsiságra
apellálva, holmi oktatói célzat ürügyén védenek meg. Ezt nem tartom
helyénvalónak, mert a testnek, illetve a személyiségnek meg kell adni egy
alapvető tiszteletet, még akkor is, ha meghalt, és akkor is, hogyha netán
életében beleegyezett abba, hogy majdan kipreparálhatják. Ez az egész nem más,
mint egyszerű hullarablás, és nem sugall mást, minthogy az ember nem több hetven
kiló szerves anyagnál” – vallja Túry doktor.
A professzor tapasztalatai szerint a mai kultúrában a testtel való
elégedetlenségnek számos formája létezik már. Az evészavarok viszik a prímet, de
a jelek szerint előbb-utóbb a plasztikai sebészet veszi át a vezetést, mivel a
lányok nem fogják strapálni magukat hánytatással, hanem eltávolíttatják a
feleslegesnek vélt zsírpárnákat. Egy nemrég elvégzett amerikai kutatás szerint a
16 éves lányok 27 százaléka, a 8-12 évesek 74 százaléka gondolkozik azon, hogy
plasztikai műtétnek veti alá magát. A tinik 72 százaléka kerüli az iskolai és
egyéb programokat, mivel nem érzi jól magát a külseje miatt. Tízből minden
harmadik lány szeretne karcsúbb lenni, míg 15 százalék lenne magasabb. A
kutatásban részt vevő édesanyák elmondták, hogy leányaik mind egy-egy hollywoodi
sztárra szeretnének hasonlítani, melyhez a médiumok, a szórakoztatóipar, a
sztárok, a bulvársajtó is nagyban hozzájárul, sőt modellképző erővel jelenik meg
a színen.
Ha a 20. század a szorongás évszázada volt – soha nem látott mértékben jelent
meg a pánikbetegség, a depresszió –, akkor most azt mondhatjuk, hogy a fokozott
önértékelési zavar társadalmában élünk. Ennek alapvető oka a magánélet,
pontosabban a családok totális válsága. „Nyilván, amikor az önértékeléssel
ekkora baj van, akkor a kompenzáló dolgok, különböző függőségek és egyéb
tév-utak sokasága termelődik ki, túl nagy jelentőséget kapnak a külsőségek, ami
nem az önértékelés igazi terepe. Csak a külső értékeknek akarunk megfelelni a
belső, igazából elfogadott és átélt értékek helyett” – mondja a professzor. Ezt
mutatja, hogy egy plasztikai műtéten átesett személy ritkán jut tartós,
pozitívabb önértékeléshez. Ráadásul minden átalakítás átmeneti: csupán öt-tíz
évig tart.
Túry szerint a plasztikai sebészet térhódítása mindezek mellett rémisztően
emelkedik, az USA-ban 1997 és 2001 között megnégyszereződött, 2005-ben
tízmillióra emelkedett a kozmetikai sebészeti beavatkozások száma, a ráncok
eltüntetésére létrehozott Botox-kezelések száma pedig huszonháromszorosára nőtt.
Egyre gyakoribb, hogy az érettségizők plasztikai műtétet kérnek ballagási
ajándékként. A férfiak körében is egyre nő a testtel való elégedetlenség, más
néven Adónisz-komplexus, 1996-ban az Egyesült Államokban csak a férfiak között
690 ezer plasztikai beavatkozás történt. A férfiak mellizom gyanánt ültettetnek
be szilikont, vagy zsírleszívást végeztetnek, vagy az orrukat alakíttatják át. „Sőt
mi több, a jövőben már nemcsak az izomzat és a testforma lesz meghatározó, hanem
egyre haladnak a láthatatlan dolgok irányába: a vér kémiai összetételével
kapcsolatos aggodalmak – például vérkoleszterin-fóbia – fognak elterjedni, s
mindezt a jóléti társadalom, a civilizáció fogja kitermelni” – teszi hozzá némi
iróniával a szakember.
2008. 08. 28. (XII/35)
