A 15 európai országban elvégzett, egyedülálló tanulmány szerint a fiatal férfiak házasságot átlagosan harmincéves korukig kötnek, elhúzódnak diákéveik, így később állnak munkába, és később hagyják el – ha elhagyják – a szülői házat. „Az elmúlt évtizedekben egy nagyon komoly értékváltás zajlott le a nyugati világban. A szingliség a fogyasztói társadalom sajátos jelenségeként azt jelzi, hogy napjainkra markánsan megváltozott a család fogalma” – mondja Réz András esztéta, a kutatás hazai „témafelelőse”. A halogatott családalapítás kapcsán általános okként szokták emlegetni a bizonytalan anyagi helyzetet vagy a tanulmányok elhúzódását. Réz szerint azonban inkább a felelősségvállalás kérdése a kulcs. „Amikor egy fiatal úgy dönt, hogy nem válik le a szüleiről, akkor legkevésbé sem az anyagi körülmények befolyásolják. Arról van szó, hogy a szülőkkel lakni kényelmes. Mindig van tiszta ruha, találok kaját a hűtőben, igazán komolyan semmivel nem kell törődnöm – vagyis meghosszabbítottam gyermekkoromat. Márpedig gyereknek lenni jó: sokat kapok, és keveset kell adnom; sokan felelősek értem, de én még alig vagyok felelős valamiért” – fogalmaz.
Az otthonukat elhagyó, de családot nem alapító férfiaknál is a felelősség a központi kérdés. Ők általában nem is keresnek rosszul, hitelből lakást vásárolnak, mutatós autójuk lesz, és párkapcsolataik is vannak. „Azt viszont nem nagyon szeretik, ha a nő még másnap is ott van a lakásban. És ha esetleg valami baja lesz annak a fehérnépnek, akkor kúráltassa magát, feküdjön be a kórházba, és ha túl van a nehezén, akkor telefonáljon, és majd újra összejárunk, de hadd ne én viseljem a gondjait, bajait, fájdalmait” – teszi hozzá Réz András, megjegyezve, hogy ezek a férfiak úgy vannak vele, hogy a fogyasztói társadalomban mindazok a szolgáltatások, amelyeket a családtól kaphatnak – tiszta ruha, kaja, takarítás, sőt a testi kapcsolat – meg is vásárolhatók. Tíz fiatal férfi közül négy az említett két kategóriába tartozik, vagyis úgy gondolja, hogy kevesebb felelősséggel kellene élni a világban.
A tanulmány szerint az individualizmus még a sport területén is megjelenik: egyre többen mozdulnak el az egyéni sportok irányába. Réz András szerint ennek magyarázata az, hogy a csapatsport feltételezi az együttműködést. „Meg kell ismerned a másikat, és a másik is megismer téged. És ennek kétségtelenül megvannak a fájdalmai, mérlegre kerülsz, kiderül, hogy szeretnek-e, vagy utálnak. Ha lemész az edzőterembe vasakat nyomkodni, és utána nézegeted magad a tükörben, ez a veszély nem fenyeget. Viszont ha nem akarod az »embertükrökben« meglátni saját magadat, akkor magad mércéjévé válsz, és az első perctől kezdve hamis képed lesz magadról” – hangsúlyozza.
A férfi-nő kapcsolatban lényeges változás volt az is, hogy az utóbbi évtizedekben a férfiak az élet szinte minden területén elveszítették a nélkülözhetetlenség látszatát. Ma már teljesen egyértelmű, hogy egy nő is lehet kiváló cégvezető, sportoló vagy akár borász. Ez azonban zavart okozott a férfiak identitásában. Ennek tudható be, hogy a férfiak rendszerint létrehozzák saját világukat, amibe a nők nem üthetik bele az orrukat. „Egy bankár nem azzal fog villogni, hogy sokmilliárdos üzleteket köt, hanem azt mondja, hogy van egy óragyűjteményem; az elismert építész pedig a szakácstudományával dicsekszik. A szenvedélyeik privát világában – fegyverek, kocsik, sport – a férfiak továbbra is egyedülállóak lehetnek” – fogalmaz Réz András.
„A hagyományos férfiszerep egyre inkább eltűnőben van a társadalomban, és nagy az elköteleződéstől való félelem” – mondta a Discovery kutatása kapcsán Balázs János pszichiáter. A szakember ennek legfőbb okát abban látja, hogy a mai huszonéves, illetve harmincas korosztály szülei a hatvanas évek „nagy generációját” alkotják. A fogyasztói mentalitás, az individuum középpontba kerülése, a szexuális forradalom térhódítása következtében az ő szüleik voltak az első olyan nemzedék a világtörténelemben, akik már nem életre szóló elköteleződésként élték meg a házasságot. Az sem véletlen, hogy a hatvanas évektől, a nők tömeges munkába állásától kezdve meredeken megugrott a válások száma. Az emancipációnak csak kevés kiválasztott élvezte az előnyeit – jegyzi meg Balázs János. A fiatal generációk sérült helyzetből kezdték pályafutásukat: egyre kevesebb működőképes, tradicionális modellt látnak mind házasság, mind férfiszerepek tekintetében. Ezt súlyosbítja a média rendkívül torz hatása, a képernyőn sematikus figurák dominálnak, miközben a fiúkat kizárólag nők nevelik fel. Mindazonáltal a család intézményénél egyelőre még nem sikerült jobbat kitalálni – nem véletlen, hogy a férfiak többsége a távoli jövőben még mindig gyerekkel-feleséggel képzeli el az életét. Nagy kérdés, hogy a halogatás végül hova fut ki.
A pszichiáter szerint a férfi számára az emancipáció elsősorban úgy jelentkezik, hogy a nő – a korábbiaktól eltérően – vetélytársként jelenik meg számára, aki ugyanarra képes, ugyanolyan pozíciókat betölt, mint ő. Ez a férfiban szorongást okoz, fokozhatja a teljesítménykényszerét, és nem meglepő, ha menekülési reflexet vált ki. Lehet ez hobbi – rég bevált módszer a horgászat –, vagy rosszabb esetben marad a kocsma. Másrészről a hagyományos női szerepet sokszor a férfiak is leértékelik: a háztartásbeli anyát lesajnálják, így a nőket is, ha kell, ha nem, a munkavállalás felé nyomja a teljesítménykényszer.
Az élethosszig, de legalábbis harmincéves korig tartó tanulás miatt elhúzódik az eltartottság, a felelősséghárításra tehát ma eleve sokkal nagyobb lehetőség van, mint valaha. „Rendkívül sok tényező közrejátszott abban, hogy mára összemosódtak a nemi szerepek, de meggyőződésem, hogy a nemek közti társadalmi szereposztás nem véletlenül alakult ki az évszázadok során – állítja Balázs János. – Lehet, hogy ez már egyre kevésbé tartható fenn, a két nem jellegében egyre inkább közelít egymáshoz, de úgy tűnik, ettől senki sem lett boldogabb.”
2008. 12. 05.(XII/49)
