Gépjárművel a helyszín megközelíthető az M5-ös autópályán a kiskunfélegyházi lejárótól Kiskunhalas irányába. A látnivalók a Petőfi tértől néhány perces sétával elérhetők. Így a Konecsni György Helytörténeti Múzeum is, melyben állandó és időszaki kiállítások láthatók. Az állandó kiállítások közül mindenképpen érdemes megtekinteni a néprajzi kiállítást, mely a város történelmét mutatja be; az itt született és európai hírnevet szerzett Konecsni György grafikusművész munkásságát bemutató kiállítást, illetve Járicz Józsa Kiskunmajsán készített képzőművészeti alkotásainak gyűjteményét is. A múzeumhoz szorosan kötődik a Tájház: az 1850 körül épült nádtetős, háromosztatú, középpadkás, szabadkéményes építmény a Kiskunság jellegzetes népi építészeti emléke.
1999 márciusában avatták fel az ország első és mindmáig egyetlen ’56-os múzeumát. Az alapító Pongrátz Gergely, a Corvin köz legendás főparancsnoka, aki saját erőből állított emléket 1956 hőseinek. A múzeum – a várostól mintegy 4 kilométerre – a Szegedre vezető főút mellett, az egykori népiskola épületében kapott helyet. A kiállított relikviák, dokumentumok, képzőművészeti alkotások jó részét az egykori bajtársak ajánlották fel. A Hadtörténeti Múzeum révén korabeli arzenál is megtekinthető a Molotov-koktéltól a T–55-ös harckocsiig.
A város legkiemelkedőbb idegenforgalmi objektuma a Jonathermál Zrt. által működtetett termálfürdő. Az üdülőtelepet a Jászszentlászlóra vezető úton lehet elérni, de kerékpárút is összeköti Majsával. Elsősorban a mozgásszervi betegségekben szenvedők találnak itt enyhülést, de az impozáns, fedett csarnokban úszómedence és szauna is várja a pihenni vágyókat. A szabadban gyönyörűen parkosított strand, fákkal övezett gyógymedence, gyermekpancsoló, valamint „háromgenerációs fürdő”, játszótér található. Az élményfürdő és a csúszdapark között 2005 nyarán adták át a hullámmedencét, amely 80 cm-es hullámokkal idézi fel a tenger hangulatát. A termálfürdő tőszomszédságában európai színvonalú üdülőfalu várja a vendégeket: a Lópofa Csárda és Lovarda, amely felhőtlen kikapcsolódási lehetőséget kínál a lovassport szerelmeseinek (túralovaglás, kocsikázás).
A környék felfedezéséhez remek közlekedési eszköz a Jakab kispöfögő: a Kiskunmajsáról induló, kecskeméti végállomású kisvasút. Soltvadkert irányába 4 km-re találjuk a vidék ritka természeti értékeit, a Bodoglári homokbuckákat. A 720 hektáros igazi kiskunsági buckavidéket 1984-től védetté nyilvánították. A meredek oldalú buckák sok szépséget rejtenek a pannon jellegű és kontinentális elemekben gazdag, nyílt homokpusztagyeppel és a gazdag cserjeszintű galagonyás-nyáras erdőfoltokkal. Amikor tavasszal virágba borul, feledhetetlen látványt nyújt. A területen kijelölt utak vezetnek a legszebb és legjellegzetesebb helyekre. Nyár elején a virágzó árvalányhaj kényezteti el az arra járó utazót. Ám a rózsaszín virágú, nyúlánk, úgynevezett tartós szegfű – mely vadvirág kizárólag itt él a világon – igazi hungarikumnak számít.
A mezőket járva a sétáló turisták találkozhatnak az állatvilág jellemző fajaival, köztük őzekkel, nyulakkal, fácánokkal. A térség jellegzetes madara a gólya, mely épületek kéményére, villanykaróra építi hatalmas fészkét. Legféltettebb állattani értéke az igen ritka ugartyúk. Barangolás közben érdemes megnézni a környék jellegzetes tanyavilágát is: a települések körül szétszórtan épületcsoportok, tanyák találhatók, melyek lakói elsősorban földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak, és sajátos folklórral rendelkeznek az Alföldön.