Némelyek a bioéletmód miatt, egyesek az antropozófia szellemi hagyományához és humanista eszmékhez való ragaszkodásuk miatt, mások vallási okból megpróbálkoztak a gyermekük számára adandó kötelező védőoltások megtagadásával. Számos teória kering persze arról is, miféle szörnyű hosszú távú következményekkel jár a védőoltások beadása, ám az ok-okozati összefüggéseket tudományos módszertani alapon legtöbb esetben nem lehetett alátámasztani. A szülők közül ki pénzbírságot, ki ügyészi megrovást, ki felfüggesztettet kapott. Ami biztos: az állam szilárdan kiáll a védőoltási rendszer mellett.
Az oltás ellen érvelők az emberi alapjogokra hivatkoznak. Nyilvánvaló, hogy a modern demokráciák alapvető rendező elve, hogy hogyan lehet szabadnak maradni úgy, hogy ne sértsük mások szabadságát és a köz érdekeit. Meddig mehet el az állam az alapjogok korlátozásában, jogában áll-e bárkinek fontossági sorrendbe rakni az alapjogokat? Számtalan olyan élethelyzet adódik, amikor alapjogok ütköznek, és ilyen a kötelező védőoltások kérdése is. Dr. Kiszely Noémi a Házi Jogorvos című lapban megjelent cikkében foglalja össze, milyen logika mentén hozta meg 2007-ben az Alkotmánybíróság az oltásmegtagadással kapcsolatos döntését.
Ennek értelmében valóban vannak alapjogok, melyeket korlátoz a kötelező védőoltás, azonban ez nem jogsértés, hiszen van mód az alapjogok alkotmányos korlátozására. Ehhez három követelménynek kell megfelelni: szükségesség, arányosság, a cél elérésére való alkalmasság. Arányosságon például azt értjük, hogy megéri egy csecsemőt lefogni és megbökni (azaz sérteni a személyiségének integritását), hogy se ő, se a közösség többi tagja ne haljon meg torokgyíkban (élethez való jog). A szükségesség nem jogi, hanem tudományos kérdés. Az ellátórendszerre hárul a feladat, hogy az áltudományos érvektől és tévhitektől a lakosság gondolatvilágát megtisztítsa, és üdvös lenne, ha a média ebben, ha nem is partner lenne, de legalább nem szembefújna.
Összességében elmondható, hogy az életkorhoz kötött védőoltások rendszere nem minősül szükségtelen alapjog-korlátozásnak. Az állam a szülővel szemben is megvédheti a gyermek jogait és érdekeit. Gyakorlatban egyelőre megoldatlan a határozat foganatosítása, mert még egy rendőr sem vállalkozott arra, hogy oltásmegtagadó szülők gyerekeit elvigye beoltatni.
A WHO egyébként a magyar oltási rendszert világviszonylatban is példaértékűnek minősítette. Az oltásellenzők rendszeresen hivatkoznak a liberálisabb nyugat-európai országokra, de tudni kell, hogy bizonyos államokban bár tényleg nincs kötelező, életkorhoz kötött séma, a gyerekek nem léphetnek oltás nélkül oktatási-nevelési intézménybe. Azaz egyszer mégiscsak be kell őket oltani. A másik lényeges tudnivaló, hogy a kevésbé átoltott országokban olyan betegségek is felütik a fejüket, melyekről azt hittük, már eltűntek a Földről. Amíg csak néhányan tagadják meg az oltást, a közösség immunitása őket is megvédi (hiszen honnan kapná el a kórokozót egy oltatlan, ha a közösség minden más tagja oltott?), ezt nevezzük nyájimmunitásnak. Ha azonban tömegek zárkóznak el a védőoltásoktól, az súlyos következményekkel járhat. Nem beszélve az utóbbi évtizedekben elképesztően megerősödött migrációról: hiába van a közösség nagy része beoltva, ha „kívülről” érkezik a kórokozó, az oltatlanok védtelenek.
2009. 07. 31. (XIII/31)
