A első vonalkódot 1950-ben készítették, de használni csak jóval később, 1974-ban kezdték: a bemutató leolvasásra egy ohiói szupermarketben került sor, mely egy csomag Wrigleys rágógumi oldaláról vette le az információt. A rágógumit azóta múzeumban őrzik, a vonalkód pedig világszerte elterjedt, és megkönnyíti a hétköznapokat.
A vonalkódok különböző szélességű sötét és világos, egymással párhuzamos csíkok váltakozása. Megdöbbentő módon nem a fekete, hanem a fehér csíkokat azonosítja a leolvasó, mivel innen verődik vissza a leolvasó által kibocsátott impulzus. Hazánkban a kilencvenes években terjedt el a használata, előtte a nyolcvanas évek közepén először a Skála áruház hasznosította a vonalkód által nyújtott előnyöket. Segítségével azonosítani lehet a gyártó országot, a gyári számot és a gyártó cég által megadott cikkszámot. Ezáltal mind az eladóknak, mind a vásárlóknak a munkáját megkönnyítve, pillanatok alatt egy bizonyos termék ára kideríthető, vagy akár az árukészlet egyszerűen ellenőrizhető, s ezzel igen sok időt lehet megspórolni. Nagy hátránya viszont, hogy kisméretű tárgyra nem lehet elhelyezni, illetve a leolvasásuk a legkorszerűbb technikai eljárások következtében is maximum 30 centiméteres körzeten belül lehetséges.
Amerikai kutatók rájöttek, hogy sokkal „modernebben” meg lehetne oldani a termékek azonosítását, és lényegesen több információt is el lehet tárolni egy másfajta kódolással, melyet akár kamerás mobillal is olvasni tudunk. A Bokode a megszokott vonalkódnál jóval kisebb, és jelentősen több, akár tízezerszeres információval lehet ellátni, mint jól bevált elődjét. Tecnikája a következő: egy ledre 3 milliméter átmérőjű eszköz feszül, melynek fényét érzékeli a leolvasó, és továbbítja a mintázatba kódolt információt. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói egyszerre két lehetőséggel is előálltak: az aktív Bokode a fenti paramétereket tudja, a passzív Bokode esetében a kamera világítja meg a kódot, ami igencsak költséghatékony megoldást tesz lehetővé.
Gyors elterjedése meglehetősen magas ára miatt egyelőre nem várható, mivel az aktív Bokode darabonként öt dollárba kerül. A kutatók természetesen dolgoznak azon, hogy jelentősen alacsonyabb áron is elérhetővé tegyék találmányukat, amit a fényforrás nélküli változatban tudnának kivitelezni. Ezen túlmenően térhódítását gátolja az is, hogy a többezres árukészlettel rendelkező boltoknak, szupermarketeknek egyelőre nem gazdaságos az eddig jól bevált vonalkód lecserélése, mivel roppant sok adatot kellene feldolgozniuk.
Pedig igencsak sok területen hasznosítható lenne. Kereskedelemben az élelmiszerek esetében rendkívüli mennyiségű praktikus tudnivalóval, például táplálkozási információkkal láthatná el a vásárlókat, illetve akár az autónkból, az úton elhaladva mobiltelefonunk segítségével, lehetőségünk lenne azonosítani, hogy az általunk keresett termék megtalálható-e az adott üzletben. Könyvtárakban is nélkülözhetetlen segítséget nyújthat nyilvántartó rendszerként való használata. Fejlesztői úgy vélik, hogy akár a közlekedésben is segítséget nyújthat a minikód: mikor helyes megállni, vagy merre előnyös kanyarodni.
Az elmúlt években több kezdeményezés is történt a vonalkód fejlesztése, illetve ilyen jellegű speciális igények kielégítése érdekében. 2007-ben például a Microsoft színes vonalkóddal rukkolt elő, mely fekete-fehér társához képest kétszer annyi információt tud tárolni. Igaz, a Microsoft nyilatkozata alapján „nem az a cél, hogy nyugdíjba küldjék a régi típusú vonalkódrendszert”. Márpedig ez előbb vagy utóbb bekövetkezik.
2009. 09. 04. (XIII/36)
