Megtudtuk, hogy az érintett települések polgármesterei roppant pesszimistán álltak a lehetőséghez, mondván „Csak tizenheten laknak a faluban, öregek, nem kell nekik könyvtár, úgysem olvasnak…”, Irmáék nem adták fel. Valódi marketingmunkát végezve ecsetelték a járulékos szolgáltatások – kulturális rendezvények, eszközfejlesztés és így tovább – előnyeit. Mára már harminchat települést sikerült meggyőzniük.
Habár olyan világ- és európai hírű könyvtári gyűjtemények találhatók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint a sárospataki nagykönyvtár, a Miskolci Egyetem Selmeci Műemlékkönyvtára és a Miskolc Városi Könyvtár Lévay József-féle anyaga, a helyi önkormányzatoknak mindössze kétharmada nyújt könyvtári ellátást a lakosok számára. A megye településeinek 52 százalékán 2005-ig nem beszélhettünk könyvtári szolgáltatásról.
Az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása területén főként halmozottan hátrányos helyzetű települések vannak, amelyeknek a kulturális lehetőségei igencsak korlátozottak. Szendrő Városi Könyvtára vállalta a kihívást. Megpályázta, elnyerte, beindította, és elismerten jól üzemelteti a könyvtárbuszt, azaz a bibliobuszt.
– Hogy mi motivál? – nevet a kérdésemen. – Segítek, örömet szerzek! Mindennap én is tanulok valamit. Az emberek – bármilyen korosztály – szeretnek beszélgetni. Sokszor elmesélik a kikölcsönzött könyv tartalmát, megkérdezik, olvastam-e? Ha nem, ők ajánlják nekem! Hála Istennek, nagyon sokan látogatják a könyvtárat. Nagy öröm számomra, hogy a gyerekek is jönnek, és olvasnak.
Arra a kérdésre, hogy mit szeretnek olvasni errefelé az emberek, Irma elkomolyodik: ez már szakmai kérdés – és a helyi olvasási szokások alapos elemzésével szolgál.
– Az olvasási kultúra és szokás szinte településről településre, sőt évszakonként is változik – kezdi. – Nyáron keveset olvasnak a kistelepülésen az idősek, mondván, hogy sok a munka a mezőn és a kertben, de ilyenkor olvasnak helyettük az ott nyaraló unokáik. Nyáron tehát meséskönyveket, ifjúsági irodalmat, kötelező olvasmányokat viszünk, az idősebbek pedig folyóiratot vagy szakácskönyvet kérnek. Az év többi szakában viszont kelendő a szépirodalom is. Kérnek Moldovát, szeretik Vámos Miklóst, Márait, Szabó Magdát, de persze szívesen olvassák a könnyed, romantikus ponyvairodalmat is. Meglepő, de nem kedvelik a krimiket, annál inkább az életrajzokat, történelmi regényeket. A szakkönyvek közül inkább a mezőgazdasággal, állattartással kapcsolatos könyveket keresik, télen pedig a kézimunkakönyveknek, folyóiratoknak van nagy sikere. Az egyik településünkön idősek otthona működik, rendszeresen visszük be hozzájuk a kért könyveket. A kedvencem az a közel nyolcvanéves bácsi, aki Jókai regényeit már többször végigolvasta.
Úgy tűnik – bármily hihetetlen –, hogy az olvasás errefelé kezdi kiszorítani a tévénézést. Igaz, egyelőre még nem annyira a míves irodalom, inkább a szórakoztató lektűrök által. Irma szerint ezzel együtt ez a legnagyobb értéke a bibliobusznak, hiszen azokon a hátrányos helyzetű kistelepüléseken, ahol eddig a kultúrát szinte kizárólag a televízió képviselte, mára házhoz jön a könyvtár, s vele együtt az évről évre gazdagodó kulturális programkínálat.
Ma már világosan látható, hogy a város közkönyvtára a helyzet adta lehetőséggel egy intenzív, a kor követelményeivel lépést tartani tudó pályára lépett. Mindez a dolgozók hangulatát és a könyvtár látogatottságát is jó irányba befolyásolta. A könyvtárosi hivatás, az olykor erőn felüli feladatok sikeres megoldása az értelmes munka örömével gazdagította a dolgozókat. A gyarapodó könyvállomány és a gazdag aktuális információszolgáltatás pedig a könyvtárosok nagyobb megbecsülését eredményezte.
2009. 11. 27. (XIII/48)
