A virtuális pénz a készpénznél is nagyobb csáberővel hat a 21. század fogyasztói társadalma által kitermelt plázagenerációra, amelynek tagjai közül némelyek egzisztenciát megvető bátorsággal vagyont, kamatlábat nem kímélve indulnak neki a féktelen shoppingolásnak: újmagyar nevükön ők a boltkórosok. A kényszeres vásárlást orvosi szaknyelven a görög „eladó” szó nyomán oniomániának is nevezik. A jelenségről először 1905-ben Bleuler, majd húsz évvel később 1924-ben Kraepelin is írt. Hat évtized elteltével a jóléti társadalmak, illetve a szegényebb társadalmak legfelső rétegeinek kialakulása után került újra a figyelem középpontjába.
Híresek és gazdagok
A boltkórosság nem új keletű jelenség, hiszen a fogyasztói társadalomnak kiszolgáltatott kortársaink előtt már a leghíresebb „first ladyk” közül Marie Antoinette, Mary Todd Lincoln, Jacqueline Kennedy Onassis, továbbá Diana hercegnő is az oniománia rabjai voltak. A csábító jelenségnek természetesen Hollywood sem tudott ellenállni. Az Egy boltkóros naplója című filmben a hősnő, a „zöld sálas lány” vásárlási mániával küszködik. Ellenállhatatlan vágyat érez minden leárazott márkás portéka iránt, és ezek megvásárlásától még kifizetetlen számlái, letiltott hitelkártyái sem tántoríthatják el. A kirakatbabák leárazást jelző szirénhangjai olyannyira csábítóan hatnak rá, hogy – a film végén a teljes anyagi és kapcsolati csőd szélén – arra a kérdésre, hogy mi késztetette a féktelen shoppingolásra a filmes válasz az, hogy „szebb lesz tőle a világ, de aztán ez elmúlik, és minden kezdődik elölről…”
Öröm vagy üröm…
2009. 12. 04. (XIII/49)
