Hazánknak mind adottságai, mind hagyományai lehetővé teszik a „kicsiben” történő, azaz háztáji gazdálkodást. Akik belekezdtek, nem-igen bánták meg, hiszen a mérleg egyik oldalán egy kis plusz idő és fizikai munka van, a másikon viszont az a jóleső érzés, hogy az asztalukon illatozó finomságok nem adalék-, színezék- és tartósító anyagok összjátékaként jöttek létre, hanem saját munkájuk eredményeképpen.
„Olcsó húsnak híg a leve”
A városi életforma kevésbé teszi lehetővé a gazdálkodást, bevásárláskor azonban érdemes odafigyelni, hogy jó minőségű élelmiszert vegyünk, hiszen „olcsó húsnak híg a leve”. Egy pulykatelepen dolgozó biztonsági őr elmondta, hogy manapság már olyan hozamnövelőkkel turbósítják az amúgy sem szelíd természetükről híres baromfikat, hogy azok akár emberre is veszélyesek lehetnek. Őket külön oktatásban részesítették, hogy ha probléma esetén a pulykák közé kell menniük, hogyan iszkoljanak cikcakkban haladva, ha ép bőrrel meg akarják úszni. Ezek az agressziót okozó vegyi anyagok sajnos nem távoznak el „simán” a húsból, melynek minősége alapvetően attól függ, hogy milyen körülmények között élt az állat, mivel táplálkozott. A magyar szürkemarha legeltetése például komolyabb földterületet, legelőt kíván, de mivel a szabályok szerint semmilyen állati eredetű táppal nem szabad etetni, húsa garantáltan kergemarhakór-mentes, egészséges és különlegesen finom.
2010. 04. 16. (XIV/15)
