A szerzők arra keresik a választ, hogy ha keményebb, okosabb, gyorsabb munkával nem lehet megoldani a dolgokat, akkor hogyan? Sorra veszik az időgazdálkodási módszerek generációit, azok erősségeit megtartják, gyengeségeit kiküszöbölik. Például a harmadik generációs időgazdálkodók azok, akik értékrendjük alapján meghatározzák céljaikat, terveznek, rangsorolnak. Csakhogy ez önmagában nem hatékony, ha az értékrendet olyan tényezők határozzák meg, amelyek illúziókon, hamis felfogásokon alapulnak.
A könyv által képviselt negyedik generációs időgazdálkodás az úgynevezett „alapelvekre” épít. Időgazdálkodás helyett életvezetést javasol. „Azt a küzdelmet, amelynek során igyekszünk a legfontosabb dolgokat első helyre tenni, jól jellemzi az életünket irányító két fontos eszköz, az iránytű és az óra. Az óra képviseli a vállalásainkat, hogy mit kezdünk az időnkkel, hogyan menedzseljük a napjainkat. Az iránytű pedig a jövőképünket, értékeinket, küldetésünket, életünk fő irányait mutatja meg, azaz, hogy az életünket hogyan vezetjük.”
Az első kérdés tehát az, hogy a megfelelő dolgokat teszem-e, és csak utána az, hogy megfelelően teszem-e a dolgom. A válaszhoz három kérdéskört kell érinteni. Az első a négy emberi szükséglet területe: testi szükségletek (hajlék, ennivaló, ruházat), társasági szükséglet (szeretet és figyelem adására és kapására való igény), mentális szükséglet (tanulás, képességeink fejlesztése) és a lelki szükséglet, azaz a folyamatos belső megújulás.
A második nagy témakör a „valódi észak” alapelvek. Ezek nem a saját értékrendünkről szólnak (egy idegen helyen mindenki másfelé mutatja az északot), hanem a tőlünk független valóság. Ilyen például „Farm törvénye”, amely kimondja, hogy amit elvetünk, azt aratjuk, és a kettő között szükségszerűen idő telik el. (A szerzők következetesen kerülik, hogy vallási alapra helyezzék a művet, nyitott szemmel olvasónak azonban azonnal kiderül, majd az irodalomjegyzékből világossá válik, hogy a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás fundamentumán állnak.)
A harmadik témakör, melyet a „fontos” dolgok meghatározásakor érinteni kell, a négy egyedülálló emberi adottság: öntudat, lelkiismeret, szabad akarat, alkotó képzelet – melyek mind fejleszthetők, s amelyek tevékenyen részt vesznek prioritásaink kialakításában.
Életünk során szerepek között próbálunk lavírozni. Az egyensúly azonban nem azt jelenti, hogy elég gyorsan tudunk rohangálni egyiktől a másikig, hogy mindegyikben eltöltsünk egy kis időt. Ennek megoldására kiváló gyakorlati példákkal, jól használható táblázatokkal szolgál a könyv. De egyáltalán: hova akarunk kilyukadni szerepeink betöltése során? Világosan látnunk kell a küldetésünket, persze belső iránytűnket használva. Másképp, ha a saját vagy a társadalom értékrendjéből indulunk ki, könnyen megeshet, hogy feljutunk a létrán, és csak a tetején látjuk meg, hogy nem a megfelelő falnak volt támasztva.
Miután tehát megvan a küldetés, és menetelünk a megvalósítás felé, nem szabad megfeledkeznünk személyes megújulásunkról. Covey ezt úgy fogalmazza meg, hogy „élezd meg a fűrészt”. Gyakran annyira elmerülünk a fűrészelésben, hogy elfelejtjük ápolni és megőrizni hatékonyságunk eszközeit. Ezek a megújulást elősegítő tevékenységek a baráti kapcsolatok ápolása, a hitéleti tevékenység, a sport és a pihenés, a képességfejlesztés hobbitevékenységgel és a közösségi élet. Hogyan lehet mindezt kivitelezni? „A megoldás kulcsa nem az – mondja Covey –, hogy a napirended pontjait prioritás szerint rendezed, hanem az, hogy a prioritást élvező dolgokat időzíted.”
A szerzőtrió a tennivalókat négy negyedre osztja sürgősség és fontosság szerint.
Az első negyed a valóban sürgős és fontos dolgok negyede. A második a nem sürgős, de fontos dolgoké, azaz a felkészülés, az értékek tisztázása, a rekreáció és a megelőzés. A harmadik negyedben a sürgős, de nem fontos dolgok szerepelnek. Ezek a sürgősség látszatát keltik (bizonyos e-mailek és telefonok) vagy éppen másoknak fontosak, nem nekünk. Sok időt töltünk a harmadik negyedben azzal, hogy másoknak próbálunk megfelelni.
A negyedik negyed az időpocsékolásé. Se nem sürgősek, se nem fontosak az ide tartozó tevékenységek (például tévénézés). Érdemes hetente kijelölni egy napot a második negyedre. Ha folyamatosan a sürgősség nyomása alatt élünk, végül a negyedik negyedbe menekülünk, ami átmeneti megkönnyebbülés után az üresség érzését fogja kelteni, és nem vezet felfrissüléshez.
Kétségtelen, hogy ezt a könyvet nem lehet tessék-lássék módon olvasni. Maguk a szerzők is elmélyült gondolkodásra és önmagunkkal való szembenézésre kérnek fel. Effajta mondatok is előfordulnak: „a prioritás a kontextustól függ”. Vagy: „a kronologikus idő lineáris és szekvenciális”. Egyik pillanat sem ér többet, mint a másik. Életünk ütemét az óra határozza meg. Ugyanakkor egész kultúrák léteznek, amelyek az időt a kairosz – a megfelelő idő vagy minőségi idő – paradigmája felől közelítik meg. „Az idő olyasvalami, amit meg kell tapasztalni: exponenciális és egzisztenciális. A kairosz idő lényege, hogy mit tudunk kihozni belőle, és nem az, hogy mennyi kronosz jellegűt teszünk bele.” Ugyanakkor mélyebb eszmefuttatásaival együtt is rendkívül olvasmányos és gyakorlatias ez a mű, melyben kiemelt szerepet kap a tisztesség, becsületesség, feltételen szeretet, érettség, szelídség, együttműködés és hasonló, a „valódi észak”-hoz tartozó kifejezések. Lehet, hogy éppen ez az oka annak, hogy bár a könyv már 1994-ben megjelent az USA-ban, és a New York Times sikerlistáját is megjárta, magyar fordítása csak 2007-ben született…
2010. 07. 23. (XIV/29)
