A kerékpár (született bicikli) találmányát nyelvújítóink a „gyalogos-sebes-futó-gépely” szófordulattal igyekeztek kezdetben visszaadni. Nem pusztán az állóképességet remekül fejlesztő sportág, de a világ legpazarabb sportstadionjában – a természetben űzhető, annak minden jótékony hatásával együtt. Egyesek orvosi javallatra teszik szokásukká, mások a szabadidő kellemes eltöltésére használják.
„Miért sportoljak?” – tette fel már Jean-Jacques Rousseau is a kérdést. A filozófus nem csupán a „vissza a természethez” gondolatát hagyta örökül, nehogy a homo sapiens egy szobában porosodjék, ugyanakkor nem is az öncélú testedzést szorgalmazta: „A testnek legyen ereje, hogy a léleknek engedelmeskedhessék. A jó szolgának erősnek kell lennie. Minél gyengébb a test, annál többet parancsol, minél erősebb, annál engedelmesebb.”
Ha pedig felbuzdultunk: nosza, akkor sportolunk! – még megtorpanhatunk, hogy mit is kellene… Sportolni jó, de kortól, adottságoktól és aktuális erőnléttől függően nem mindenkinek felel meg ugyanaz a mozgásforma. A kerékpározás azért szólítja nyeregbe az embereket, mert egyszerű módon alkalmas az izomformálásra, valamint az állóképesség és a mozgáskoordináció fejlesztésére. A biciklire pedig jórészt bárki felpattanhat különleges adottságok (testfelépítés, kor) vagy technikai fogások, sportos előélet nélkül. Ráadásul a ficam vagy törés kockázata elenyésző a sportágak többségéhez képest (ennek egyetlen feltétele, hogy a nyeregből mindig csakis szépen leszállunk, de sosem repülünk), mivel a mozdulatsor kötött pályán ismétlődik.
A kevesebb pedig ezúttal is több: a két kerék jobban szolgálja egészségünket, mint a négy. A biciklizés egyik nagy előnye, hogy míg más mozgásformák (az olyan alapmozgásokat is beleértve, mint a kocogás vagy a futás) az ízületekre nagyobb terhet rónak, pedálozáskor a terhet a kerékpár leveszi róluk, a testsúlynak csak egy része nehezedik a gerincre, de a test összes izmát megmozgatja. További előnye, hogy az ember reflexműködését edzésben és használható állapotban tartja, illetve jó hatással van az egyensúlyérzékre, a térlátásra, a mozgáskoordinációra, serkenti a légzést és a vérkeringést, valamint a láb vér- és nyirokkeringését is javítja. A visszértágulatban szenvedők fájdalmát és a pangás tüneteit csökkenti. Az ízületek kilazításának és rendszeres mozgatásának a reumatikus megbetegedések megelőzésében van nagy szerepe. Mint fizikai teljesítmény, a vércukor-rendellenességek enyhébb eseteiben javítja az anyagcserezavart. Ezenkívül javul az ember teljesítőképessége, az izomtónus jobb állapotban van a kerékpározás után. A biciklizés egyben gerinctorna is. A gát- és medenceizomzat ritmikus tornája szintén előnyös a kiválasztószervek funkciózavarainál.
A kerékpározás az egész családot mobilizáló testmozgás és hobbi. A felnőtteknél már jelentősen erősíti az állóképességet, ha heti háromszor 30-45 percet tekernek, az ifjabbaknak kifejezetten ajánlott a napi legalább 1 órás pedálozás, ami nagyban elősegíti a gyermekek és a fiatalok harmonikus fejlődését. A helyes légzés és a kormánnyal való egyensúlyozás a mellkas alakját is előnyösen befolyásolja, ami hozzájárul a jó testtartás kialakításához. Vidéken hagyomány, Budapesten újrafelfedezés a kétkerekű. Egy nyeregbe pattanó fővárosi életéből kimaradnak a mindennapi stresszforrások: a BKV, a dugó, a parkolóhiány és a parkolóőr. Eközben emberünk garantáltan környezetbarátabb az utakon, mint maga a villamos. A kerékpár még télen is könnyen indul – ha könnyen indulunk. Általános megállapítás, hogy öt kilométeres távon belül a bicikli minden közlekedési eszközt ver, sőt olykor ennél távolabbi célok esetében is.
A kezdők többen hosszadalmasnak, fáradtságosnak találhatják a kerékpározást, és az így kitűzött útvonalat. De minél többet biciklizünk, annál gördülékenyebb lesz a dolog. Fokozatosan és rendszeresen kezdjük a mozgást 20-30 perces edzésekkel hetente 2-3 alkalommal. Aztán emeljük az időtartamot 30-40 percre három hét után, de a sebességet még ne. Legalább hathetes rendszeres testedzés után ajánlott a tempó fokozása a drótszamáron. A bicikli használatával szabadidőt nyerhetünk, hisz némi edzettség után a városi forgalomban való tekerés alig emeli magasabbra a pulzusszámot, mint a tempós gyaloglás, sebességünk mégis az ötszöröse.
Nagyon lényeges viszont, hogy az ülés és pedál közötti távolságot gondosan válasszuk meg, mivel a rosszul beállított ülés egyes izomcsoportokra óriási terheket ró, míg más izmok csak „lazsálnak”. Ezt a tapasztalatlan kerekező akár égő fájdalomként is érzékeli főként a combjában, s így pár kilométer megtétele olyan fáradtsággal járhat, mint másnak száz kilométer sem. Ez tehát gyakori oka az elkedvetlenedésnek, pedig egyszerűen kiiktatható. Városban az a jó, ha szükség esetén hirtelen és biztosan meg tudunk állni, mert lábfejünk első részével könnyedén ki tudunk támasztani. Túrázás, sportolás során magasabbra is helyezkedhetünk, de nyújtott lábunk lábujjaival ekkor is érjük el a talajt!
Az sem mellékes, hogy az igényeinknek megfelelő bringát választjuk-e. Más és más kiképzésű kerékpár ideális ugyanis a városi közlekedéshez, a gyorsasági kerékpározáshoz, az országúti túrázáshoz vagy a hegyi utakon való természetjáráshoz. Ebben a kerékpárszaküzletek személyzete többnyire szakszerű segítséget jelent, csakúgy, mint az ülés és a kormány magasságának, a pedáltól való távolságnak az optimális beállításában is, vagy akár a testmagassághoz javallott vázméret meghatározásában. A kényelmetlen kétkerekű nemcsak a mozgás örömét csökkenti, de a kóros kényszertartások kialakítása miatt az egészségre sem hat kedvezően.
Az ősbicikli találmánya tovább él a népes leszármazottak sokféleségében is; a szobabicikli, a vízibicikli, sőt már az aquaspinning is rendelkezésére áll annak, aki elvből nem kerekezik városban vagy rossz időben. A tekerés olyan mozgás, amely független idénytől és tértől. Végül egy aktualitás: aki többet szeretne megtudni a drótszamár történetéről, a „Freecikli – a kerékpár kultúrtörénete” című kiállítást november 14-éig tekintheti meg az óbudai Kiscelli Múzeumban.
2010. 09. 24. (XIV/38)
