Tamás gyógypedagógusként közvetlen közelről ismeri azt az egészségesek, cselekvőképesek számára elképzelhetetlen élethelyzetet, amelybe a fogyatékkal élő társaink fogyatékosságuk folytán belekerülnek, függetlenül minden személyes igénytől, döntési jogtól, választási lehetőségtől. Kutatóként a fogyatékkal élők társadalomtörténete, emberi jogaik, társadalmi beilleszkedésük problémaköre foglalkoztatja. Szakmai, tudományos, illetve emberi jogi önkéntes munkája eredményeként 2009-ben Junior Prima Díjban részesült.
Miért láttátok úgy, hogy aktuális a téma? Mi motiválta a film elkészítését?
–ŰA filmre azért volt szükség, mert az értelmi fogyatékos és halmozottan fogyatékos emberek ügye a magyar társadalom egyik legsúlyosabb emberi jogi problémája, amelyről a szélesebb közvélemény nagyon keveset tud. Ezeknek az embereknek és családjaiknak az élethelyzete csak a mélyszegénységben élő és tartósan kirekesztett roma közösségek kitaszítottságával vethető össze. A családban élő fogyatékos személyekről az állam valójában lemondott, alig-alig van olyan közszolgáltatás, amelyet igénybe vehetnének, az önkormányzatok némi segélyen kívül semmit nem biztosítanak a legtöbbjük számára. Az életüket legtöbben kilátástalannak és reménytelennek érzik, hiszen a fogyatékos családtag születésével egyszerre az egész családot kiveti magából a közösség. Az intézetekben élő emberek helyzete még ennél is kilátástalanabb, és persze még sokkal kevésbé látható. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ezek az emberek nem tagjai a magyar társadalomnak. A film célja egyfelelől az, hogy dokumentálja ezt a helyzetet, másfelől az, hogy megmutassa, hogyan lehet és kell ezen változtatni.
Miért pont ezt a formát választottátok a probléma megjelenítésére?
–ŰA filmezés ma az emberi jogi mozgalmak egyik legfontosabb eszköze, hiszen ez az a médium, ami a lehető legtöbb emberhez eljut. A cél az, hogy úgy tudjunk beszélni a filmek és videók nyelvén, ahogyan az ember egy-egy tanulmányt vagy újságcikket ír meg. A közelmúltban több mint kétszázötven emberi jogi témájú kisfilmet készítettünk. Ezt a filmet azért készítettük, mert a fogyatékos emberek ügye a szélesebb nyilvánosság számára szinte teljesen ismeretlen, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez a helyzet megváltozzon.
Mi a tapasztalatotok, eddig milyen volt a fogadtatása a filmnek a szakmában, illetve a civil közönség körében?
–ŰA film erősen kritikus hangú a jelenlegi intézményrendszerrel szemben, ezért sok intézményben dolgozó embert bántottak a film egyes részei. Ez egy tényfeltáró dokumentumfilm, ezért természetes, hogy ilyen reakciók is előfordulnak. De azt nagyon fontos hangsúlyozni, és mindenhol elmondjuk, hogy a helyzetért nem az intézményben dolgozó emberek a felelősek, hanem az a társadalompolitika, amelyik hagyja, hogy több tízezer állampolgár ilyen embertelen körülmények között, elzárva éljen. A film szakmai fogadtatását magam nem tudom megítélni – pozitív és negatív visszajelzéseket is kaptam. De tudok róla, és örülök neki, hogy több egyetemen és főiskolán is használják tananyagként a filmet.
Volt-e, lesz-e valahol a honlapon és a Duna Televízióban való vetítésen kívül hivatalos bemutató? Akarjátok-e vetíteni valahol még a filmet?
–ŰA hivatalos bemutató nyáron a KINO moziban volt, a filmet augusztusban – ahogy jelezted is –, a Duna TV is műsorra vette, és hamarosan megjelenik a film DVD kiadása. Az interneten pedig bárki bárhonnan megtekintheti magyar és angol nyelven egyaránt.ŰFontos, hogy a film szabadon terjeszthető és másolható. További filmek készítéséhez természetesen pénzre van szükségünk, olyan magánszemélyek támogatnak, akik egyetértenek a céljainkkal, mivel ez egy államtól és a politikai pártoktól független civilszervezet, és egyetlen fillér állami vagy politikai szervezethez köthető forrást sem fogadunk el.
Kicsit visszatérve az állami társadalom- és szociálpolitikához: Mit szólsz ahhoz, hogy állítólag meg fogják szüntetni a nagy ellátóintézményeket, és még több fogyatékkal élő kerülhet ki olyan – általatok is bemutatott – lakóotthonba, amelyben nincsen elszigetelve a társadalom egészétől? Vagyis mintha esély lenne arra, hogy a láthatatlanok láthatóvá váljanak…
–ŰA kormány a nyáron elfogadta az intézmények megszüntetéséről szóló stratégiát. A TASZ álláspontja szerint üdvözlendő, hogy elkészült a dokumentum, de tartunk tőle, hogy nem lehet teljesen komolyan venni. A stratégia harminc évre tervez, ami beláthatatlanul hosszú idő egy ilyen reform esetében. Ennél is súlyosabb, és az egész kormányzati szándék őszinteségét megkérdőjelező momentum, hogy akár ötvenfős intézményeket is lehet építeni. Ez pedig fából vaskarika, hiszen tudjuk, hogy már harminc fő együttélése esetén is szinte törvényszerűen válik embertelenné egy ilyen szolgáltatás. Vagyis komoly esélye van annak, hogy a kormány éppen azoknak az intézményeknek nyújt továbbélési lehetőséget ezen a programon keresztül, amelyeket meg kellene szüntetni. Konkrétumokat még nem tudunk, hiszen a beruházásokról még nem születtek döntések. De az biztos, hogy a TASZ ezt nagyon komolyan figyelemmel fogja kísérni: el fogjuk mondani a véleményünket, és tudósítani fogjuk róla a közvéleményt.
Köszönöm a beszélgetést, és figyelemmel fogjuk kísérni a fejleményeket is.
–ŰKöszönjük, legfőképpen azt, hogy ez az interjú megszülethetett, hiszen ezzel közösen teszünk azért, hogy a probléma ne a szőnyeg alá legyen söpörve, hogy minél több ember tekintse a fogyatékkal élőket olyan embertársnak, akiknek ugyanúgy van emberi méltóságuk, mint az egészségeseknek.
2011. 10. 28. (XV/43)
