A Születés utáni abortusz - Miért kellene élnie a babának? című cikk szerzői, Alberto Giubilini és Francesca Minerva szerint az újszülött hasonló erkölcsi kategóriába esik, mint a magzat, tehát „nem tényleges személy", és morális értelemben nincs joga az élethez. Szerintük mind a magzat, mind az újszülött csak „potenciális személyek", így az, hogy mindkettőből ember válik, „erkölcsileg irreleváns". Továbbá kijelentik, hogy „az örökbefogadás sem mindig szolgálja az emberek legjobb valódi érdekét". Mindezek alapján szerintük engedélyezni kellene a 'szülés utáni abortuszt' „minden olyan esetben, amikor az abortusz is megengedett".
Ilyen esetnek minősül, ha a születés után derül ki, hogy a csecsemő rendellenességgel született. Ám ennél is tovább mennek, és az egészséges újszülött megölését is indokoltnak tartják, ha miatta „veszélybe kerülne a család jóléte", vagy például az anyát elhagyja a társa, s így a gyermekvállalás „elviselhetetlen terhet jelentene a nő egészsége szempontjából". Problematikusnak tartják azt, hogy „ha egyszer egy gyermek megszületett, a családnak nincs más választása, mint megtartani őt". Szerintük a csecsemőgyilkosság lehetséges alternatívája lehetne az örökbeadásnak abban az esetben, ha az anyára károsan hatna, hogy gyermekét másnak adja.
A szerzők elismerik, hogy egy fogyatékkal született gyermek is élhet boldog életet, de szerintük kérdéses, hogy ez a családjának és a társadalomnak milyen terhet jelent, és javasolják, hogy a családnak jogában álljon a gyermeket halálba küldeni.
2012. 03. 14. (XVI/11)
