Trnava – magyarul Nagyszombat – egyébként nevét is vásárairól kapta; jelenleg a hetedik legnagyobb város Szlovákiában; valamikor Magyarország kulturális központja volt, ma a szlovák katolikus egyház székhelye. A történelmi belváros is dicső múltról, valamint jelenkori jómódról árulkodik – a sétálóutcát végig elegáns boltok, tágas kávézók szegélyezik.
Most még reggel van, és a főtéren egymás után pakolnak ki a kézművesek: némelyikük igen fejlett logisztikai érzékről tesz bizonyságot, tekintve, hogy egy egyszerű személyautó utasterébe képes begyömöszölni egy komplett fapavilont plusz az egész árut, sőt olykor még a gyereket is. Egyelőre nem mindenkinél látszik egyből, hogy mit fog árulni, de hamarosan összeáll a sokszínű vásár, lesznek fazekasok, kosarasok, drótosok, selyemfestők, papucskészítők, és még hosszan sorolhatnánk.
Mire délidő lesz, már mindenki a helyén van, és a várostorony harsonái jelzik: megkezdődött a vásár. Eközben kézműveseink közül sokan átváltoztak átlagemberből csikóslegénnyé, hegyi pásztorrá, felkerültek a jellegzetes szlovák kalapkák, hímzett ingek, subák és len-gatyák. Itt ugyanis kritérium a „népies jellegű” öltözet (amit egyesek betű szerint, sokan meglehetősen lazán értelmeztek), és követelmény az úgynevezett bemutatózás is, ami azt jelenti, hogy minden kézműves ott, helyben ad egy kis ízelítőt a mesterségéből. Így láthatja a nagyérdemű, hogyan készül a kosár vagy a fateknő – de még a mézárus is kihozta kis „dolgozóit”, ott nyüzsögtek egy üveglappal fedett lépen. A kolompárus a nagyobb hatásfok érdekében időnként rázendít valami nótára az előtte szép sorban lógó kolompokon, távolabbról pedig fujár-trilla hallatszik– ez utóbbi a hegyi szlovákok óriási méretű fúvós hangszere. Persze nem mindenki pásztor. Egy fűszerárus például inkább középkori várúrnak öltözött be, ugyanígy a pénzverők is, ahol a mester keze alá dolgozó szépkorú „udvarhölgyek” igen érdekes látványt nyújtottak bizarr parókáikkal.
2012. 09. 28. (XVI/39)
