Pedig a ma ismert decens színvilágot és az egyszerű szabásvonalat ötvöző kabát-mellény-nadrág szett születési ideje a 17. század közepére tehető, amikor az uralkodó barokk stílus a cicoma és a textíliák féktelen használatára buzdította híveit. XIV. Lajos, Franciaország királya, aki nemes egyszerűséggel Napkirálynak hívatta magát, pozíciójából adódva szélsőséges, gyakran meghökkentő ötleteivel gyors ütemben diktálta az akkori divatbolond arisztokráciának a módit, akik az adósságokra sem ügyelve lelkesen követték őt. A mai öltözködési szokásainkat tekintve azt gondolhatnánk, hogy ez a bolondéria csak a hölgyekre vonatkozott, ám lássuk be, a korabeli leírások és festmények, illusztrációk alapján az arisztokrata férfiak túltettek rajtuk a buggyos selyemfelsők, a harisnya és a magas sarkú, csipkével és masnikkal cicomázott cipők viseletével, hullámokba rendezett loknis parókájukkal.
Azonban ekkorra Európa társadalmi térképén a gazdag kereskedők és az ipari háttérrel rendelkező polgárság vagyonos pozíciókat szerezve, az addig uralkodó osztály öltözékétől radikálisan elfordulva teljesen más stílust kezdett el diktálni a mindennapi, gyakorlati élethez alkalmazkodó lakosság köreiben. Nem vitás, hogy a praktikusság élharcosai elsősorban protestáns körökből jöttek, akiknek célja a kelmék ésszerű felhasználása és a visszafogott színvilág alkalmazása volt. Az akkori férfidivatot tekintve az alsóruházatuk csupán egy ingre szorítkozott (a mai fehérnemű őse), amelyet egy szűken szabott kabát takart el gondosan. Nadrágként harisnyát és enyhén buggyos térdnadrágot viseltek. Mindezeken felül, a keleti kultúra hatására, kaftánszerű, hosszú kabátot hordtak, amely kezdetben a keleti szabásvonalat követve ferdén záródott. Habár a kabátok hossza az idők folyamán hol rövidebb, hol hosszabb lett, néhány fontos módosítással a mai öltönyzakó és mellény őseit köszönthetjük bennük. Viselésük a férfiak körében egyre lazább lett, ennek köszönhetően a felsőkabátot alig gombolták be, így az alsókabát és néha az ing is kivillant. Az alsókabát ujjai az idők folyamán rövidültek, majd el is tűntek, hátoldalát pedig visszafogottabb anyagból készítették. De ebből a századból származik a hátoldali hasíték, amely a lovaglást könnyítette meg, vagy az ujjait díszítő gombolás, amellyel az ingujjat rögzítették a kabát ujjához, ám ez ma már csak tradíció. Történetünkből nem hagyhatjuk ki a nadrágot sem, amely ekkor még csak térdig ért, kiemelve a férfiak izmos vádliját, amelyre harisnyát húztak. Ez utóbbi ruhadarab nem csak a meleget szolgáltatta. Azok, akik nem dicsekedhettek férfias lábszárral, a harisnya alatt gondosan elhelyezett textillel vagy más tömőanyaggal módosíthatták lábuk sziluettjét.
A nyakkendő megjelenése is az 1600-as évekre tehető. A francia seregben szolgáló horvát, azaz kroat ezred tagjai csomóra kötött kendőt viseltek katonai ruházatukhoz. A Napkirály, megkedvelve ezt a mai csokornyakkendőre emlékeztető sálat, a mindennapi élet részévé tette, múltját pedig elnevezésében számos nemzet a mai napig őrzi.
2012. 10. 31. (XVI/44)
