A nyolcvanas évek végén számos olyan mű látott napvilágot, mely az elhallgatott múltat hivatott feltárni. Téglásy Ferenc Soha, sehol, senkinek című filmje (1989) vagy Galgóczi Erzsébet falusi riportjai, regényei a némaság falát vasököllel törték át. A korábban említett családregény vagy B. Jórend Zsuzsanna Elorzott ifjúság című elbeszélése inkább olyan gyöngyszemek, amelyek megismerhetővé teszik a Rákosi-éra alatt élő embert, minden nyomorúságával, küzdelmével és rettegésével együtt.
A drámai bevezető után megismerjük a szerző nagyszüleit, majd a konkrét történelmi pillanaton keresztül ráláthatunk a kitelepítés fájdalmas következményeire, melyek nem értek véget az amnesztiával. Először apai nagyapjáról, Túri Thúry Józsefről tesz említést, aki az első világháborúban a Magyar Királyi Soproni 18. Gyalogezrednek volt a hadnagya, de a hangsúly a továbbiakban édesanyja szüleire tevődik át, akikkel együtt élt a család.
Utermark Emil a Hanza-szövetséghez tartozó német kereskedővárosban, Lübeckben született 1878-ban. Korán magára maradt megözvegyült édesanyjával, és szegénységük miatt már ötévesen munkára kényszerült. Később „az akkor már híres amerikai Singer Varrógép Rt. alkalmazottjaként, pályázattal lett a budapesti székhely igazgatója, 1904-ben”. A vele szomszédos bemutatószobában dolgozott Luger Janka, aki később hű társa, felesége lett. Az „Ópi” huszonöt éves vezérigazgatói jubileumán beteljesítette az azóta egy kislánnyal bővült családjának álmát, és szerény kertes házat építtetett Pasaréten. Az 1940-es évek elején felajánlották Utermarknak Németországból a repatriálás lehetőségét és minden ingóságának hazaszállítását, amit többszöri unszolásra sem fogadott el, ragaszkodott választott hazájához, ahol harminc év után megkapta a magyar honpolgárságot. 1948 tavaszán azonban a szó legszorosabb értelmében kirúgták igazgatói állásából, a házát pedig államosították. „Nem évszázados az örökség. A mosónő fia és egy kis varró-hímzőnő veszíti el élete szinte minden, önerőből összegyűjtött javát.”
2013. 04. 04. (XVII/14)
