Baranya megye kedvelt fürdőhelyeinek egyike Pécstől 20 km-re, a Mecsek északi lankáin fekszik. Alapításának éve 1738-ra tehető. 1745-től német telepesek érkeztek ide, a magyarok viszont elhagyták a helységet, így a 18. század második felében csak németek lakták. 1949-ig ismét érkeztek magyarok a Felvidékről. Magyarhertelendre egyébként az agyagkorsó készítése volt mindig is a jellemző – még a 19. század második felében is –, szinte minden házánál készültek edények. A korabeli pecséteken is az agyagkorsó rajza látható. A régi kemencék helyei még ma is felfedezhetők néhány ház kertjében, udvarában.
A mintegy 670 lakosú falu életében jelentős fordulatot jelentett 1958, amikor urán után kutatva 40 Celsius-fokos termálvíz tört a felszínre. Később, 1979-ben újabb kutat nyitottak meg: a 62 Celsius-fokos termálvíz kalcium-, kálium-, magnézium-, mangán-, jód-, paraffin- és szénsavtartalma elsősorban reumatikus, ízületi, keringési, idegrendszeri betegségek gyógyítására, fájdalmak enyhítésére alkalmas. A termálfürdőt 2007-ben új tulajdonos vásárolta meg. A szabadtéri rész 2010-re elkészült – a fedett épületrész élményfürdővel, étteremmel és a Dunántúl legnagyobb szaunavilágával pedig közel két éve nyitotta meg kapuját a fürdeni, pihenni vágyók előtt.
Fáskerti Rita fürdővezető-helyettes lapunknak elmondta: „Termálfürdőnk Baranya megye és a Dél-Dunántúl legváltozatosabb, természeti értékeiben leggazdagabb vidékén, a Mecsek-Hegyhát Üdülőkörzetben található. A tágas, három hektáron elterülő fedett élmény- és termálfürdő egész évben, az árnyékos, szép strand az arborétumszerű gyógykerttel pedig szezonálisan várja az ide látogatókat. Ezért is a fürdő szlogenje: Ahol a természet valóság!