E régi, de masszívan igaz tanulság kifejtése az egész film legfőbb (és majdnem egyetlen) mondanivalója. Bár szinte biztos, hogy nem emiatt készítették, hanem szórakoztatási célból, előre kitervelten: tinihősökről – tininézőknek. A viszonylag hosszabb, helyenként mélyebb gondolatokat is megvillantó felvezetés után igen kiszámítható és az első részhez hasonló rohangálós akciójeleneteket látunk. Okkal hisszük, hogy nézőinek egy része (a tinifiúk) éppen e jelenetek miatt ülnek be a nézőtérre, egy másik, talán népesebb csoport pedig (a tinilányok) a sejtetős-vacilálós, se veled, se nélküled romantika miatt, ami az előző rész véres viadalát győztesként túlélő két főhős, Katniss és Peeta között vibrál. És ami épp a visszafogottsága miatt egzotikus élmény lehet a gátakat ma gond nélkül átlépő tizenéveseknek.
Csak ezek miatt szót nemigen érdemelne a film. Az említett felvezetés viszont megmutat valamit elmúlt történelmi idők tanulságaiból és – okkal véljük megint – egy eljövendő korszak jellegéről, a mindenkori hatalom és az „őt” kiszolgáló propaganda szövetségéről. Röviden a történetről. A közeljövőben játszódó háromrészes sikerregényből készült eddigi két film egy végletesen megosztott Amerikát tár elénk, ami főleg az elképesztő ellentétei miatt érdekes gondolatkísérlet. A többség tizenkét zárt ipari körzetben él, nagy szegénységben, rajtuk uralkodik a hedonista szuperváros, Kapitólium. Neve szándékosan „rómaias”, ahogy eledel bőségében henyélő finnyás lakosai is az ókori római császárkort idézik, kiknek persze játékokra, lehetőleg valami jó kis véres cirkuszra van igényük. Ezért rendezik minden évben az Éhezők Viadalát, egy üldözős-menekülős valóságshow-t, ahol a körzetekből kisorsolt szereplők addig kaszabolják egymást, míg csupán egy marad, akit modern gladiátorként magasztalnak fel azután.
És aki még aznap a rendszer fontos kellékévé válik. Ezt már a Futótűz alcímet viselő mostani részben láthatjuk kifejtve. A gyilkos műsort ugyanis rendhagyó módon nem egy, hanem két túlélő nyeri, a diktatúra az ő felülről erőltetett, fenyegetésekkel irányított álrománcukat felhasználva akar magának friss jó pontokat szerezni mindkét népe, a kiváltságos fővárosiak és a leigázott körzetlakók előtt. Végigcipelik tehát a győzteseket a körzetekben (lásd Gagarin körútját a „baráti” provinciákban), ahol műmosollyal, papírról olvasott gagyi mondatokkal kell a rendszert fényezniük. Mert, ha nem tennék, akár a családjukkal is végeznek a tartományokba vezényelt, a Star Wars-féle birodalmi rohamosztagosokra hasonlító katonák. Ezek az ismétlődő keserű színjátékok, meg az elnyomott tömeg arca és fásult reakciói a maradandóak és a kommersz végkifejletről leválasztva kiválóan használhatóak például tanórákon akár a náci, akár a sztálini propagandagépezet illusztrálására. Bár az alkotóknak ihletért elég volt egy mai szörnyállam, Észak-Korea állami televíziójára kapcsolni (ahol nemrég váratlanul kivégeztek addig ünnepelt revüsztárokat).
2013. 11. 29. (XVII/48)
