Ha Franciaországot egy képzeletbeli harmadolóvonallal felszeletelnénk, az északi harmadra Champagne– Elzász-Lotaringia, Párizs és az azt körülölelő île-de-France, a Loire vidéke, a Centre régió, Bretagne, Normandia, Nord-Pas-de-Calais és Picardia területe jutna. Együttesen egyetlen dolog közös ezekben a régiókban: a hatalmas kontraszt.
A belga határ felől emelkedő Ardennek elsősorban vadhúsairól híres, bár a helyiek szíve a sertéshez húz. Elzász és Lotaringia térsége között ez jelenti a kapcsolódási pontot. Elzász a libamájpástétom, a sertéshús-feldolgozás, a savanyú káposzta és nem utolsósorban a sör hazája. Ezen a vidéken már a gallok is ittak sört, de amikor a rómaiak megjelentek boraikkal, a sör a matrózok italává züllött. Romlandósága miatt eleinte csak kis mennyiségben főzték, de az 1800-as évek végén, a pasztörizálás feltalálásával a keserű ital hosszabb ideig is eltarthatóvá vált, így kezdetét vette az ipari sörgyártás. A sörfőzés elzászi fellegvára a mai napig az 1740-ben alapított, Strasbourg egyik elővárosában működő Schutzenberger sörgyár.
Elzász büszkesége többek között a choucroute, azaz a füstölt sonkával, kolbásszal, sóban pácolt lapockával, különféle kolbászokkal tálalt savanyú káposzta. Choucroute-ot javasolt winstubban rendelni. Ezzel két legyet is ütünk egy csapásra: hamisítatlan ízeket kóstolhatunk, valamint betekintést nyerünk egy olyan hangulatos kis borozó világába, ahova a helyiek a kezdetektől beszélgetni, házias ételeket enni, nem pedig hangosan kiabálni járnak. A winstub szó szerint borszobát jelent. Már a középkorban létjogosultsága volt, mivel a bor nehézkes szállítása miatt a termelők igyekeztek azt helyben, winstubokban értékesíteni. Miután 1870-ben a németek megszállták Elzász-Lotaringia térségét, a Strasbourg környékén állomásozó németek esténként a sörözőkben tivornyáztak. Annak érdekében, hogy maguk között tölthessék estéiket, a franciák sorra nyitották a borozóikat.
2014. 07. 11. (XVIII/28)
